A Csótány visszatér? Nagy Feró botrányos koncertje!

Hirdetés

Nagy Feró
, bár 66. életévét tapossa folyamatosan járja az országot zenekarával, a Beatricéval, akik nem éppen visszafogott stílusukról voltak híresek korábban sem. Az utóbbi években úgy tűnt a rocker finomabban nyilvánul meg a színpadon, ám ezúttal visszatért a régi idők nosztalgiája; Feró egy 17 éves lánnyal dugta össze a nyelvét néhány fotón!

  A Verpeléti Bor-Rock Fesztivál állomásán elszabadultak az indulatok. A mentor a színpadra invitált egy szőke lányt, aki gondolkodás nélkül pattant fel az énekes mellé, majd a backstage-ben elkészült az a bizonyos kép is, ami a közösségi portálra is felkerült, ahol rengeteg hozzászólás született. A Blikk információi szerint egyik olvasójuk így látta az esetet:

“Verpeléten, a Bor-Rock Fesztiválon voltunk, ott lépett fel Feró is – árulta el olvasónk, akinek a fotókért természetesen jár a tízezer forint. – Több százan voltunk a koncerten, mégis egyetlenegy lányt szúrt ki a tömegből, akit fel is hívott maga mellé a színpadra. Már ott tette neki a szépet, és a bugyiját is meghúzkodta! A koncert után sikerült a színpad mögé kerülnöm, ahol láttam, hogy éppen közös képet csinálnak róluk. Egymás mellé álltak, de amikor összeölelkeztek, és kidugták a nyelvüket, mindenki sokkot kapott, annyira meglepődött!
 
 
 
Hirdetés
Feró és rajongója a színpadon

Hirdetés

Többek szerint Feró túlságosan is jól érezte magát, ami köszönhető volt az elfogyasztott italoknak is, ám a Nemzet Csótánya lazán reagált a történésekre:
 
“Nagyon tündéri lány volt. Minden koncertünkön lehetőséget adok a rajongóknak, hogy kipróbálják magukat a színpadon. Ő is jelentkezett, így őt hívtam fel, hiszen ő állt a legközelebb a színpadhoz. Énekelt, aztán előadott egy óindiai násztáncot. Valaki feldobott egy tangát is a színpadra, így viccből a farmeremre húztam. Szeretett volna egy igazi csókot, de én ezt nem akartam. A közös fotónak meg a bohóckodásnak viszont nem láttam akadályát.”
2012.06.26
Írta: Farkas Clarissa
Forrás: Blikk.hu

Mondd el a véleményed

Őrületes buli a Balaton Soundon!

Igen merész ruhában ünnepelt az énekesnő