A Disney-meséktől az Eurovízióig – Interjú Kiss Ginával

Hirdetés
 

Kiss Gina neve az Eurovíziós Dalfesztivál hazai előválogatójáról lehet ismerős az olvasóknak. Gina ugyanis saját dalával, a Chasing dreams-szel indult el a nemzetközi verseny hazai válogatóján, és – bár az átütő siker elmaradt – Gina nem tűnt el a süllyesztőben, sőt, a mai napig is járja az országot együttesével, a Gina’s Giants-szal.
Hirdetés
Hogyan kezdődött az éneklés a te esetedben?
 
Egészen kicsi korom óta szerettem a zenés meséket, a gyerekeknek szóló lemezeket. Ezeket szívesen énekeltem is, miközben játszottam. Majd olyan 12 éves korom körül láttam a TV-ben egy Grammy-díj átadást és csodáltam a remek előadókat, zenéket. 14 éves koromban kezdtem el magánének órákat venni majd hamarosan elkezdtem különböző zenekarokkal is együttműködni.
 
Ha már a zenés meséknél tartunk, elképzelhetőnek tartod, hogy egy nap esetleg előállsz egy olyan cd-vel, amelyen mesék betétdalai csendülnek fel a te előadásodban?
 
Mindig is kedvenceim voltak az egész estés Disney mesék dalai, nagyon szívesen énekelnék egyszer én is egyet.
 
Idén indultál az Eurovíziós Fesztivál hazai válogatóján. Minek tulajdonítod, hogy végülis nem sikerült nyerned?
 
Elsősorban annak, hogy egyáltalán nem nyerni mentem. Nagyon büszke voltam rá, hogy az általam írt és Jónás Barnabás által hangszerelt dalt a Chasing Dreams-t, több mint 200 dalból beválasztották az első 20-ba. Számomra ez volt a győzelem, többet nem is szerettem volna. Nagyon izgalmas napokat töltöttünk együtt a többi zenésszel, énekessel az Eurovízió alatt, rengeteg élménnyel lettem gazdagabb. A Compact Disco dala pedig az én nagy kedvencem is volt, örültem, hogy ők mentek Bakuba.
 
 
Még az Eurovíziónál maradva: úgy hallottam, hogy nagyon félénk és lámpalázas vagy. Hogy jut egy félénk, lámpalázas lány arra, hogy egy ilyen nagy nézettséggel együtt járó versenyre jelentkezzen, mint ez a nemzetközi versenyfesztivál?
 
Úgy, hogy szeretem a kihívásokat. Aztán ha lámpalázas vagyok, akkor az vagyok, nem tör össze a dolog. Nagyon jó érzés, hogy a dalom rengeteg emberhez eljutott, nem csak Magyarországon és nem csak Európán belül (ahogy a nézettségi statisztikák mutatják a népszerű video-megosztón). Nyilván nagy falat volt nekem az Eurovízió a profi zenészek között és kívülálló voltam, vagyok. De éppen ezért voltam szimpatikus sokaknak, ahogy a visszajelzésekből kivettem.
Elképzelhetőnek tartod, hogy esetleg valamilyen hazai tehetségkutatóban is elindulsz a közeljövőben?
 
Nem kedvelem őket, de a Voice-ból megkerestek, hogy ha van kedvem, akkor énekeljek. Elmentem, de bizonyos körülmények miatt, (amikről a szerződésben foglaltak által nem beszélhetek,) nem volt a legjobb élmény. Többé nem szeretnék ilyenben részt venni, nem tetszik az efféle TV-s “tehetségkutatósdi”, mesterkélt minden pillanata. A zenekaroknak rendezett tehetségkutató fesztiválokat, mint például a Talentométer az A38-as hajón, sokkal jobban szeretem. Valódi teret adnak az önkifejezésnek. Ezt egy zenekarral, amiben régebben énekeltem, meg is nyertük 2011-ben.
 
 
Hol és mikor találkozhatnak veled legközelebb a rajongóid?
 
Jelenleg két formációban énekelek, a vendégszereplések mellett. Az egyik a saját dalaimat is játszó Gina’s Giants zenekar, valamint egy country rockot játszó bandával is tervezünk bulikat késő ősztől. November 17-én pedig Szegeden, egy jótékonysági esten lépek fel szólóban. Minden aktuális információt megtalálhattok az oldalamon.
https://www.facebook.com/kissginamusic?ref=ts&fref=ts
 
Te énekled a Jónő himnuszt, ami Takács NóraHogyan legyek jó nő? c. sorozatához készült. Mit gondolsz, miért éppen téged választottak erre a feladatra és milyen volt Nórával dolgozni?
 
Nem választottak, hanem felajánlottam Nórának, akinek a személyisége és a videói is nagyon tetszettek, hogy elkészítjük a szerzőtársammal ezt a vidám, csajos kis dalt, amit énekelhetnek a lelkesen szépülő Jónők.
 
 
Ismertétek egymást korábbról?
 
Nem, csak az Eurovízióval kapcsolatban egyszer valahogy “szóba elegyedtünk” a JóNős oldalon, így ismertük meg egymást.
 
Ha már az ismeretségeknél tartunk, kivel duetteznél szívesen?
 
Attól függ, hogy a válaszban mennyire rugaszkodhatom el a földtől?
Magyar viszonylatban a Hooligans-szel, Tóth Gabival, a Király-tesókkal, a Carbonfools-szal. Nemzetközi, álmodozós viszonylatban Adam Lamberttel, Slash-sel és zenekarával például.
 
Ezenkívül még elmondanám, hogy leginkább az olyan zenekarokat kedvelem, akik az úgymond “underground” körökből, saját erejükből nőtték ki magukat. Ilyen pl. a Supernem, Pásztor Anna és zenekara, valamint Voga Viki is. Velük is nagyon szívesen együttműködnék egyszer.
 
A már említett énekeseken és együtteseken kívül személyes kedvencem még a most feltörekvő, idén a Talentométeren remekül szereplő Patent zenekar és Hajdu Csaba énekes, akivel egy funky formációban gyakran duettezünk.
 
Ha már a nemzetközi viszonylatot említetted, szerinted mivel és milyen mértékben kelthető fel a külföldi hallgatók érdeklődése az általad képviselt zenei stílus iránt?
Szóval mennyire „vevők” külföldön erre a zenei stílusra?
 
Szerintem a könnyed pop-rock mindenhol talál magának közönséget. Kellemes, szórakoztató, felpörgető, vagy épp lelazító, nem egy megosztó stílus, nem szélsőséges.
 
 
Végezetül, mit tudhatunk meg a terveidről? Van készülőben esetleg valami új dal?
 
Igen, készül az új dalom, a címe The only love song. Szintén Jónás Barnabással készítjük, de a lehetőségeink igen behatároltak, így ugyan csak lassan-lassan, de elkészül.
 

Egy kis koncertajánló:


 
Köszönöm szépen az interjút!
Széles Gábor 2012.10.22.
Mondd el a véleményed

James Bond bőrébe bújt René és Müller Attila.

Aki lubickol a sokszínűségben – interjú Szécsi Vikivel