A horvátországi magyarok segítenek a menekülteknek

Hirdetés

Magyarlakta településeken haladnak át a menekültek a magyar-horvát határ mentén. A helyiek segítenek nekik, ahogy tudnak, a horvát rendőrök azonban állítólag sokszor szándékosan félretájékoztatták őket és eredeti céljuk, Szlovénia helyett Magyarország felé irányították őket.
Batina, Vörösmart, Csúza, Hercegszőlős, Pélmonostor mind-mind magyarlakta települések, amiket csütörtökön elért a menekülthullám. Rengeteg menekült érkezett a horvátországi falvakba.

Számos magyar lakos élelmiszerrel, takaróval, sátorral segít nekik, de Magyarországról, többek közt Bajáról és a fővárosból is folyamatosan érkeznek élelmiszeradományok.

Vörösmarton arra is felkészültek, hogy ha még többen érkeznek a szerb határ felől, kinyitják a helyi tornatermet.

Hirdetés

Voltak, akik internet-hozzáférést is biztosítottak, így néhány menekült kapcsolatba tudott lépni a rokonaival.

Több menekült a helyi templomban imádkozott, újlakon pedig lekváros kenyeret kentek nekik.

Andócsi János, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének az alelnöke kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy a batinai határátkelőnél tegnap számlálatlanul érkeztek a menekültek, de a magyar falvakon keresztül békés volt a vonulásuk.

„A rendőrség azonban teljesen félretájékoztatta a menekülteket. Magyarország felé irányította őket, mondván, hogy arra van Szlovénia. Mikor rájöttek, hogy ez nem igaz, arra biztatták őket, hogy Magyarország felé menjenek, mivel az csak 15 kilométer, miközben Szlovénia 400, és ott már le vannak zárva a határok” – mondta.

Hirdetés

„Ami a helyiek viszonyulását illeti, volt, aki vizet és élelmet adott a fáradt menekülteknek, akik békésen vonultak. A szánalom és a félelem egyszerre jellemezte a közhangulatot a magyar falvakban. A rendőrség aztán a kései órákra elszállította őket Pélmonostorra, ahol nem volt elég enni és innivaló. Az utcán és a parkokban kellett aludniuk. A rendőri intézkedés rendkívül szervezetlen” – tette hozzá Andócsi.

A horvát miniszterelnök kezdeti magabiztos nyilatkozatai ellenére tehát Horvátország egyáltalán nem volt felkészülve a menekültek érkezésére, szervezetlenség és tanácstalanság volt jellemző a hatóságok intézkedéseire.

Zoran Milanovic ma sajtótájékoztatón elmondta, hogy nem fogják bevetni a hadsereget a határok védelmére, mert a menekültek nem akarnak Horvátországban maradni, így segítenek nekik Magyarország és Szlovénia felé eljutni. 

Reggeli rádióinterjújában ugyanakkor Orbán Viktor bejelentette, hogy már az éjszaka elkezdődött a horvát határnál az ideiglenes határzár építése.

A tervek szerint 41 kilométer hosszan lesz drótkerítés.

(Képek: Andócsi János – Facebook)

 

A teljes tartalomért Klikk ide…

Mondd el a véleményed

Koncz Zsuzsa koncertek 2015: helyszínek, időpontok, jegyek

Bemutatjuk a Félmegoldás zenekart