Bemutatjuk a Félmegoldás zenekart

Hirdetés
Ikon leszek c. felfedezetlen énekes tehetségeket és immáron zenekarokat isbemutató  rovatunk hosszabb csend után új életre kel.Ezúttal -Horváth Ádámék csapata után -egy másik balassagyarmati bandát, a Félmegoldást mutatjuk be a Divatikon olvasóinak.
Mióta működik a zenekar?
A Félmegoldás zenekar 2008 nyarán alakult egy baráti beszélgetés során. Akkor döntöttük el (Szenográdi István – basszusgitár, ének  és Lakatos Tamás – ritmus  gitár ), hogy zenekart alapítunk, amihez pár napra rá Kővári Tamás ( szóló gitár ) is csatlakozott.

Mindig ez volt a felállás?

Kezdetben – a nevünkből is adódóan  – folyamatosan változott a felállás. Mivel egyikünk sem zenélt előtte, ezért addig cserélgettük a hangszereket, amíg ki nem alakult a végleges formáció, egészen 2015 januárjáig. ( A Kezdet című számunk többek között erről szól )  . A régi barátság és a rock zene szeretete révén csatlakozott hozzánk Puruczki Gábor ( dob ), az Alternatíva zenekar dobosa, a színesebb játék nevében és utalva a nevünkre, a régi dobosunk, Lakatos Tamás áttért a ritmus gitárra.

Hogyan határoznátok meg, milyen stílust játszotok?

Hirdetés

Mindannyian a rock zene halmazán belül találtuk meg a zenei ízlésünket, így nem volt nehéz inspirációt kapni a kedvenc zenekarainkból ( Guns N’ Roses, Red Hot Chili Peppers, Nirvana elsősorban ). Ennek hatására próbáltuk kialakítani a saját stílusunkat, amit mi alternatív punk rockként definiáltunk, de a hallgatókra bízzuk a kategória meghatározását.

Van valamilyen ars poeticátok?

Idéznénk az egyik saját számunkból : “Gyere és játssz! ” ( Félmegoldás – Játssz! )
Egy hete került ki a Youtube-ra a legújabb dalotok. Mit lehet erről bővebben tudni?

Elöljáróban annyit fűznénk hozzá, hogy egy balassagyarmati zenész barátunk (Horváth Ádám) felkérésére 2014-ben szerepelhettünk a szülővárosunkról elkészített videó klipben (Youtube-on megtalálható Balassagyarmat dala címmel ). Ezen felbuzdulva gondoltuk úgy, hogy soron következő két új dalunkat az ő stúdiójában készítjük el. Az új számokról annyit érdemes tudni, hogy próbáltunk a “zenei tudásunkhoz” mérten slágeresebb dalokat összehozni, melyeknek szövegvilága adott élethelyzetekhez kapcsolódik modern köntösbe burkolva, mint például a Netes szerelem című számuk.

73

Hogyan születnek a dalok?

Nem kevés alkohol elfogyasztása után születnek a nóták. Komolyra fordítva a szót, a szövegek döntő többségét az énekesünk (Szenográdi István) írja. A dalok pedig úgy születnek, hogy legtöbbször a szóló gitárosunk (Kővári Tamás) hoz egy témát, amire vagy már meglévő szöveget, vagy egy közös jammelés keretében egy teljesen új szövegvilágot építünk rá.

Az elmúlt napokban került nyilvánosságra az is, hogy elindultatok egy netes tehetségkutatón, a Talentométeren. Honnan jött az ötlet, kinek az ötlete volt? Hogy működik ez?

Mindig keressük az új lehetőségeket, konkrétan a Talentométerre az interneten találtunk rá és mint mindig, közös megegyezés alapján döntöttük el, hogy nevezünk. Mivel a koncertszervezést és a kapcsolatok építését az énekesünk (Szenográdi István)  intézi, így erre a lehetőségre is ő talált rá.
Ez ugye egy szavazatgyűjtős verseny. Miként tudják az olvasók leadni rátok a voksaikat?
A szavazás menete kétlépcsős:
1. Profilképünk alatt Szavazok fül lenyitása
2. E-mail címed, a képen látható ellenőrző kód beírása
3. Szavazás
Ez az első rész!
4.Utána lépjetek be az email fiókotokba és az ott található linkre kattintva válik érvényessé a szavazat!
Miért pont a Talentométer?

Az internetes tehetségkutatók között jelenleg ebben (is) látunk lehetőséget.

Tervben van-e (akár hosszabb távon,a jövőben), hogy esetleg szeretnétek elindulni, megmérettetni magatokat valamilyen televíziós tehetségkutatón?

Egyenlőre nem gondoltunk rá, de nincs kizárva, hogy a jövőben ezt a lehetőséget is számításba vesszük.
Köszönöm szépen az interjút!
Széles L. Gábor
2015.09.16.
Mondd el a véleményed

A horvátországi magyarok segítenek a menekülteknek

Ezért árverezik el Törőcsik Mari jelmezét