A Ki Mit Tube győztese: Bánki Beni, a 15 éves pécsi slammer

Hirdetés

Bánki Beni, a 15 éves pécsi slammer nyerte meg a Ki Mit Tube 2015-ös évadát. Magyarország legnagyobb online videó-versenyének győztese két hónap alatt szerzett országos ismertségére építve a jövőben nem csak a saját korosztályát, de az idősebb generációkat is meg kívánja szólítani slamjeivel és verseivel. A nemzetközi szinten nézői összetételében is egyedülálló Ki Mit Tube – a feliratkozók 85%-a a 13 és 34 év közti korosztályból került ki –  több mint 1200 videóját 11,5 milliószor tekintették meg a verseny követői, és közel 180 ezer szavazatot adtak le rájuk.

BUDAPEST, 2015. szeptember 21. – Vasárnap éjszaka ért véget az utóbbi két hónap legtöbb embert megmozgató online szórakoztató-ipari produkciója, a Ki Mit Tube. A verseny győztese az első fordulóban és a középdöntőben is legtöbb nézői szavazatot szerző, a zsűri közel egyhangú támogatását is élvező 15 éves slammer, Bánki Beni lett. A fiatal, irodalmi portálok és kiadók által is jegyzett költő a Ki Mit Tube Zsűri-kutatójának finisében tűnt fel először, ahol a nézői szavazatokkal versbe szedett hitvallásával 24 óra alatt a hetedik helyig sikerült felküzdenie magát. A Ki Mit Tube minden fordulójában a megújulásra törekvő Beni első produkciójában a tolerancia mellett állt ki, második videójában pedig könnyedebb, de ugyanilyen fontos témát dolgozott fel: a generációja előtt álló lehetőségeket és a boldogságot, mint utat világította meg. A fiatal slammer összesen közel negyed milliós nézettséget ért el, és több mint  13 ezer nézői szavazatot kapott produckióira. A döntős videója  több mint kétezer szavazat előnnyel verte a teljes mezőnyt, így ő lett a legmenőbb online videó-verseny abszolút nyertese.

„Pécsett és környékén heti rendszerességgel lépek fel slam poetry előadásokkal, saját és más költők verseivel. A Ki Mit Tube-bal kiléptem szűkebb lakóhelyemről és rengeteg emberhez jutottam el: a verseny előtt készített slam videóim egy-két ezres nézettséget értek el, míg a Ki Mit Tube elődöntőjére készített produkcióm – még most is alig hiszem el – 100 000 megtekintés felett jár. A Ki Mit Tube után mindenképpen kamatoztatni szeretném az utóbbi hónapokban elért sikereket. Célom megszólítani a saját generációm mellett az idősebb korosztályt is. Első lépésként egy nagyon ütős klipet tervezek készíteni, hasonlót Saiid Helyből többet című alkotásához. Ehhez profi csapat és komoly anyagi források kellenek, bízom benne, hogy lesz, aki fantáziát lát bennem és egy jövőbeli jó befektetésnek tekinti az első közös munkát” – mondta el Beni. „Hosszabb távú terveimben a költészet is előkelő helyet foglal el: szeretném, ha az eddig elkészült közel 100 versemből egy önálló kötet is megjelenne” – tette hozzá.

Hirdetés

A Standard Hiba 2300 szavazattal végzett a dobogó második helyén, míg a The BMG a bronzérmet szerezte meg 1700 szavazattal a döntőben.

“Idén 11,5 milliós nézettséggel zárt a Ki Mit Tube, az eltelt két hónap alatt 33 évnyi videót néztek meg az emberek a versenyre beküldött vicces, eredeti, szórakoztató produkciók közül. A Ki Mit Tube-ra 373-an neveztek a szabályoknak megfelelő videókkal. A verseny során több mint 1200 videó került fel a Ki Mit Tube YouTube csatornájára, a szervezők pedig egy olyan kéthónapos, napokra előre megtervezett éjjel-nappal élő szövetként működő programot építettek fel, amely azonnali kétirányú kommunikációt, interakciókat és részvételt generált. Örömmel vettünk részt szakmai támogatóként ebben a munkában”  – mondta el Bíró Pál, a Google YouTube-ért felelős magyarországi menedzsere.

A Ki Mit Tube kategóriáinak megfelelően három csoportba sorolt, a versenyt kritika-, majd mentorvideóikkal és a döntő mezőnyének megszavazásával támogató zsűri tagjai a Fish! Kovács Krisztiánja, Pixa és Saiid (zenészek), Kiss Ádám, Mondik Noémi, Puzsér Róbert és Tamás Bence Gáspár (kritikusok), illetve Dancsó Péter, László Viki, Szirmai Gergely és Unfield (YouTube-erek) voltak.

„A világ legnagyobb színpadán, a YouTube-on szervezett Ki Mit Tube napjaink egyik legizgalmasabb szórakoztató-ipari produkciója a közönség és a technika szemszögéből is. Manapság már szinte mindenkinek a kezében ott lapul egy olyan eszköz, amivel egy teljes értékű produkciót készíthet, és a Ki Mit Tube-bal adott egy platform is, amivel azt százezrekhez juttathatja el, gyakorlatilag órák alatt. Ráadásul 2015-ben, a széles sávú mobilinternet korábban már a szórakoztató tartalmak gyártásakor és megtekintésekor sem vagyunk helyhez kötöttek, amit a Ki Mit Tube számai is bizonyítanak: a videó-megtekintések közel harmada valamilyen mobileszközről érkezett, és a közönség összesen 10 évnyi Ki Mit Tube videót mobiltelefonokon és táblagépeken tekintett meg.” – mondta el Baráth Péter, a Vodafone Magyarország márkakommunikációs igazgatója.

A Ki Mit Tube győzteseként, Beni a következő nyereményekben részesül:

  • egy 1 millió forint értékű médiatámogatás, egy 1 éves egyedi mobilinternet előfizetés, illetve egy hordozható WiFi hotspot a Vodafone-tól,
  • egy utazás a Google New York-i Space Studio-jába és egy promóciós videó elkészítésének támogatása a Google Magyarország felajánlásában,
  • egy SEAT Ibiza személygépkocsi használati joga egy évre a Porsche Hungaria részéről, illetve
  • egy Android 3D Smart LED TV és egy HDR-PJ410 videokamera a Media Markt jóvoltából.
Mondd el a véleményed

A zsákmány buktatta le a tolvajokat

Házikedvenc-felügyelet mobilról /Érkezik a Petcube kisállatfigyelő kamera Európába/