A „Korona Vírus Idején” így zenélünk a FÖLD 16 országából

Hirdetés

Czomba Imre (Miskolc, 1972) Los Angeles-ben élő magyar zeneszerző, hangszerelő, zenész. 1991­ben miskolci zenekarával megnyerte a “Rock Gyermekei” tehetségkutatót. 1995­től számos produkció zeneszerzője és hangszerelője lett, szinte az összes működő pop csapattal dolgozott már együtt. Legjelentősebb munkái között volt Cserháti Zsuzsa Add a kezed albuma, amire 8 saját dalt írt. Később a Nox zenekarvezetője és zeneszerzője lett, több dala nagy sikert és kimagasló rádiójátszást ért el. Sikert sikerre halmoztak (pl. Viva Comet, Mahasz, Fonogram, Persian Golden Lioness) zongora, billentyűs hangszerek, harmonika, furulya, fuvola). Több, mint 25 színházi show-ja van, amit nagy sikerrel mutattak be Európától Kínáig. Közel 60 film és televíziós műsor zenéjét írta, Magyarországon (Argo2, Kölcsönlakás). Megszámlálhatatlan hollywoodi produkciókban dolgozik. Az amerikai Emmy Television Academy zenei tagozatának aktív tagja. Számos amerikai televíziós sorozatban zeneszerző, music supervisor. Szakmai életének egyik kimagasló pontja, hogy 2008-ban és 2009-ben Több, mint 3 millió néző előtt mutatták be a (televíziós nézettségi rekordot döntött) az ő zenéjére készített Tűzijáték Show­t. Számos arany-, és platinalemezzel gazdagodott művei elkészítése folyamán. A karantén időszak rá is kihatott, mint minden zeneszerzőre, sorra fújták le az idei nyárra tervezett koncerteket és turnékat, ezért ő is megvalósított zenész ismeretségei köréből, és akik csatlakoztak hozzá, két nagyon értékes Öröm klipet, ami debütált a Világban. Czomba Imre azonban mégis képes volt összehozni a nemzetközi zenei élet színe-javát egy igazi örömzenélésre. A nemzetközileg elismert alkotó kezdetben csak néhány barátját hívta fel, lenne-e kedvük egy otthonról felvett közös dalban részt venni. Azonban listája pillanatok alatt telt meg igenekkel olyan sztároktól, mint Michael O’Neill (Barbra Streisand Band, George Benson), Alphonso Johnson (Weather Report, Santana), Ed Calle (Gloria Estefan, Michael Bolton), Andrew Kestler (Accent), Richie Garcia (Phill Collins Band) és Sophie Cairo (La Bouche). Újabb 40 énekeseket, zenészeket fogott össze köztük a világhírű Lane McCray és Sophie Cairon-t (La Bouche) akik azonnal adták hangjukat és arcukat a második A Singers Next Door – Rhythm of Love feat. La Bouche című dalhoz és közös Nemzetközileg átívelő Boldogság kliphez.

–  Mikor indult nálad a zene szeretete, mi volt az első dal, ami nagy sikert aratott, milyen hatással volt rád és családodra, támogattak-e munkásságod elindításában?

Hirdetés

A családomban én voltam az első, akinek nem hétköznapi szakmája van. Én is, mint apám, mérnöknek tanultam. Miskolcon születtem és egy nagy változás volt számomra amikor az egyetemi éveim miatt Budapestre kerültem. A nagyobb sikereket természetesen Budapesten értem el, hiszen a művészeti életben is minden főváros központú. Nem volt könnyű a szüleimet meggyőzni arról, hogy ez is lehet egy életpálya. Ez csak akkor változott meg bennük, amikor párszor eljöttek megnézni olyan színházi előadást, amiben közreműködtem (Rock Színház, Madach Színház), vagy például a Zorán koncertek 15 ezer nézővel a Budapest Sportcsarnokban. Megmondom őszintén, nem emlékszem, hogy mi volt az első szerzeményem, de a zeneszerzés gyerek korom óta foglalkoztat. Rajongtam mindig is a filmzenékért, a jazz, soul és funky zenékért. Nagyon érdekes, hogy itt van olyan barátom Los Angelesben akinek a nevét mindig vadásztam a lemezborítókon, most meg együtt dolgozom vele. Azt viszont tudom, hogy az első igazán nagy projektem a Merlyn Színházban volt a Deathtrap című színházi darab.

Hirdetés

– Milyen zenei munka hívott Los Angelesbe, milyen neves művészeknek produkcióknak készítettél zenei projekteket, melyik zenei munka a legnagyobb sikered?

Mindig is szerettem volna megtudni, hogy mi a titka Hollywoodnak, miért ilyen tökéletes mindenAbban, hogy Los Angelesben kötöttem ki, nagy szerepe van a feleségemnek. Hiszen ő volt először az életemben az a társ, aki bátorított, hogy ha ennyire meg akarod nézni, akkor induljunk el és csináld. Az UCLA-n kezdtem el filmzeneszerzést tanulni. Rentgeteg hollywoodi szakemberrel találkoztam és mindenki azzal „tömte a fejem”, „miért nem költözöl ki, Hollywoodnak szüksége van rád.” A nemzetközi projekteimnek és az otthoni sikereimnek köszönhetően két nap alatt megkaptam az állandó lakos státuszt (a művészeknek járó zöld kártyát), így 2015-ben költöztünk ki. Rentgeteget dolgozom televíziós sorozatokban pl a Discovery és History csatornáknak és tv filmeken. Ezek a sorozatok inkább az amerikai közönségnek mondanak sokat, ha valakinek van, kedve talál sok érdekes projektet az iMDb oldalamon. de dolgozom világsztárokkal egy opera tv sorozatban ahol, mint Music Supervisor vagyok jelen. Az egyik legnagyobb sikerem, hogy van egy dalom Barbara Streisand lemezére, ami nagyon tetszik mindenkinek és talán a következő lemezén rajta is lesz. De nyilván minden kiszámíthatatlan, ez egy nagyon bonyolult hely. A hollywoodi siker egy hosszú távú felépített utazás. Mindig azt szoktam mondani, ha az ember tehetséges az csak egy jegy az utazáshoz. A tehetségen felül itt kell lennie még valami plusznak, ami abban nyilvánul meg, hogy hogyan kommunikálsz a kliensekkel, mennyire vagy jó társaság – szóval ez egy igazán sokrétű dolog. Erről órákat tudnék mesélni, egyébként készülök egy könyvet is írni.

–  Mikor jött az ötlet a közös Nemzetközi szintű örömzenéléshez, és hogy építetted fel?

Én is, mint mindenki ebben a szakmában azzal találtam magam szemben, hogy hirtelen minden nagy projektem megállt, határozatlan időre elhalasztották. Nagyon nehéz időszak ez a művészeknek. Mivel 5 éve élünk már Los Angelesben nagyon sok zenész barátommal nem játszottam, beszélgettem nagyon régen. Ezelőtt nagyon sokat játszottam színpadon, húsz évig Zorán, Ákos és szinte mindenkivel volt szerencsém együtt állni a színpadon 1995 és 2015 között. Ez a része kezdett hiányozni. Egy ártatlan kérdést kezdeményeztem a facebook oldalamon, hogy lenne e kedve valakinek játszani velem… 192-en jelentkeztek. Nagyon örültem, viszont ez egy elég érdekes helyzet volt, hiszen sok énekes és zeneszerző is volt köztük. Kitaláltam egy őrületet, hogy akkor senkit nem hagynék ki. Ebből született az ötlet, hogy 4 ütemet kezdek én, majd folytatva a következő zeneszerző és így tovább. Majd a jelentkező zenészeket összekötöm a zeneszerzőkkel. Nem tudtam, hogy mit vállalok magamra… Időközben az eszembe jutott, hogy mindenkinek tudnék egy kis mosolyt csalni az arcára azzal, ha a híres barátaimnak is szólnék. És tessék, szívesen jöttek. Tulajdonképpen én minden részben benne vagyok, hiszen én voltam az aki irányított, én mondtam meg mindenkinek, hogy merre menjünk. Tanácsoltam hangszereseket, hangszereléseket. Én igazi zenei direktorként és producerként ott álltam és fogtam a kezüket. Nem tehettem meg, hogy nem lesz igényes, hiszen én már egy másik piacon vagyok. Itt nagyon komolyan tartanom kell a felépített brandet.

– Mitől lesz más, és színesebb ez a zenei közös Örömdal Mindenki Otthonából, milyen országokból és hány fővel (pontos névsor) zárult a dal?

Abban biztos voltam, hogy én nem szeretnék „Vírus Himnuszt”, senkit és főleg magamat nem akartam kellemetlen támadásoknak kitenni. Szóval ez a projekt nem menti meg a világot a kialakult helyzettől, mi csak jól szeretnénk érezni magunkat és ezáltal a közönségnek is örömet szerettünk volna okozni. Ez volt a fő cél, azt hiszem ez sikerült.  A zenekari részben 100 zenész van 16 országból.

A Jam Session résztvevőinek teljes listája:

Imre Czomba Erik Kova7cs Gergely Paradi Peter Kaszas
Sara Andon Fanni Sarkozy Erika Kadi Alphonso Johnson
Andras Mach Tamás Mészáros Bence Gazda Zolbert
Sophie Cairo Gábor Molnár Tamas Keller Balazs Antal
Laszlo Pete Bence Vavra Eva Bognar Massimo Sami
Peter Sutto Barnabás Wodala Georgina Tarjani Gyula Elias
Igor Kogan Miklós Németh Tamas Pal Henriett Czerovszky
Akira Komatsu Gergely Kolta Andrew Kesler Tamas Bolba
Andras Sturcz Michael O’Neill Andrea Hammond Gergely Tar
Istvan Elek Alphonso Johnson Tomas Valicek Attila Juhasz
Mihaly Bajusznacs Gabor Dornyei Levi da Cruz Alphonso Johnson
Gyula Toth Adrienn Feher Richard Revesz Zoltan Lantos
Balazs Vegh Gabor Feher Ed Calle Kornel Horvath
Tibor Fekete Patricia Bartus Richie Garcia Gabor Horvath
Gabor Nagysomlyosi Matias Piegari Tibor Fonay Gyula Papp
Ferenc Csiszar Dom Aiken Matyas Molnar Erika Miklosa
Barbara Sardy Csaba Bese Laszlo Mezo Matyas Ivan Toth
Mark Smythe Arthur Grosz Jeno Tarczal Stefano Sacchi
Zoltan Kiss Chris Tedesco Adam Andras Horvath Tina Wang
Daniel Gerendas Rachel O’Connor Peter Papesh Nathalie Bonin
Andrea Valsecchi Ferenc Szabo Adonis Tsilimparis Szilard Balanyi
Eszter Biro Bernat Babicsek Istvan Perger Tamara Miller
Charles Brotman Nathan Fikelstein St.Martin Philippe Falliex
Zoltan Czutor Peter Gerendas Jamie Lee Wilson Bario Auguszt
Omar El-Deeb Feco Balazs Kenny G Michael Lehmann Boddicker
Shalev Alon David Crabtree    

 

A kórus dal részben, aminek az az érdekessége, hogy a Ferenczi Gyuri harmónikáján kívül semmilyen hangszer nincs, mert minden más funkciót az énekesek látnak el.

Soha nem voltak még ilyen őrült szomszédaim. Íme a #QuarantineMusicChain produkcióm második része 40 énekessel. Különlegessége, hogy semmilyen hangszer nincs a dalban, kivéve Ferenczi Gyuri barátom szájharmónikáját. Minden emberi hang. Nagyon boldog vagyok, hogy ennyi barátom csatlakozott a felhívásomra vakon, mielőtt tudta volna, hogy mi lesz ebből. Ez a megtiszteltetés nagyon nagy felelősséggel is jár.

Külön kőszönet a világhírű Lane McCray és Sophie Cairon-nak (La Bouche), a barátságukért és, hogy első szóra jöttek. Nagy köszönet Fanni Sárközynek és Fehér Gábornak a rentgeteg segítségért és támogatásért. Nagyon nagy köszönet és elismerés illeti még Michelle Czernin-t (Epec Media, LA) és az ACG Reklám Ügynökségből Endre Mentes-t és Kinga Kenyhercz-t. Ti vagytok a legjobbak!

Minden jó ha a vége jó, remélem mindenki örömét leli majd a végeredményben.

A Singers Next Door – Rhythm of Love feat. La Bouche  klip linkje:

 

 

A Singers Next Door – Rhythm of Love feat. La Bouched dal  közremüködőinek teljes listája:

 

Szólisták:

Lane Mccray & Sophie Cairo (La Bouche)

Sárközy Fanni

Fool Moon

Gerendás Péter

Éliás Gyula Jr,

Kaszás Péter

Szulák Andrea

Torres Dani

Németh “Nemo” Gábor

Szájharmonika

Ferenczi György

 

Rap:

Alec Be

Beatbox

Bartha Ákos

 

Szoprán:

Faith Ildi

Bognár Éva

Budai Beatrix

Szabó Noémi

 

Alt:

Andrádi Zsanett

Sárdy Barbara

Biró Eszter

Moór Bernadett

Tarján Georgiana Györgyi

Napsugár Anna

Gál-Sztankovits Kata

 

Tenor:

Bot Gábor

Homonnay Zsolt

Abaházi Csaba

Neuhauser Emil Béla

 

Bariton:

Soltész Rezső

Peter Foldy

Balanyi Szilárd

Auguszt Bárió

 

Basszus:

Farkas Gábriel

Pál Tamás

Sturcz András

Süttő Péter

 

–  Milyen hatással volt rád a munka folyamata, mi volt a legnehezebb rész ahol elakadtál, és mi volt számodra a legcsodásabb pillanat a projekt elkészítése alatt?

Nyilván én eddig nagyon kevés esetben voltam produceri szinten. A zeneszerző feladata a „mindenben partnerség” kiszolgálni a producer és a rendező elképzeléseit. Az egész életem arról szól, hogy kedvesen próbálok mindenkihez szólni, viszont egy producernek végig kell vinni a saját elképzeléseit. Ez nagyon sok esetben vezet konfliktusokhoz. Nem mondom, hogy nem volt kellemetlen helyzet, ahol ki kellett vegyek sávokat, át kellett alakítsak hangszereléseket, mert nagyon megváltoztatta az elképzeléseimet. Azt hiszem, hogy jól megoldottam. Szerintem a legnagyobb pozitívum az, hogy összekötöttem zenészeket. Olyan emberek játszanak egymással, akik lehet soha nem tudtak volna együtt játszani. A vírus által kialakult helyzet csak egy kapaszkodó volt abban, hogy mindenki önzetlenül jöjjön, hiszen semmilyen financiális, büszkeségi kérdés nem akadályozott senkit. Nagyon megtisztelően, én voltam mindenki számára a biztonság, hogy ha én irányítom akkor szívesen jön, mert nem lesz igénytelen a projekt. Végtelenül büszke vagyok, hogy ez egy fő oka volt annak, hogy világsztárokat tudtam elhívni. Kell ennél nagyobb elismerés, hogy a szakma krémje mellé áll? Egy viszont biztos, ezt a projektet a végtelenségig lehett volna még folytatni, de valahol abba kellett hagyjam, mert nagyon sok időmet elvette.

– Mit jelent most számodra a hamarosan debütáló két zenei klip és mit üzensz vele a Divatikon.hu olvasóinak és a Világunknak?

– Számomra ez a két projekt a barátságról szól. Lehet, hogy nagyképűen hangzik, de 99%-ban mindenki a barátom ebben a projektben. Egyszerűen leírhatatlan az érzés, hogy mennyi szeretetet kaptam mindenhonnan. Nagyon nagy öröm az is számomra, hogy nagyon büszke a projektre mindenki. Amit üzenek, az hogy mindenki merjen kilépni a megszokott komfortzónájából. Itt Hollywood ban mindenki minden produkciónál képes megújulni, ez egy nagyon fontos húzóerő. Merjen más kiváló zenészekkel is együtt dolgozni, hiszen ez nagyszerű dolog. A másik fontos dolog, hogy nagyjából 60%-ban magyar zenészek vannak a projektben és ennyi magyar zenész együtt a nemzetközi médiában talán még soha nem szerepelt ennyi híres zenésszel.

 

 

Írta:

Napsugár Anna

siket fotóriporter

Fotó:

Czomba Imre engedélyével

 

Mondd el a véleményed

“Hang legyél, ne visszhang”. Komáromi Pisti interjú

Túrmezei Erzsébet versei