“Hang legyél, ne visszhang”. Komáromi Pisti interjú

Hirdetés

Komáromi István dr. (művésznevén: Komáromi Pisti) (Budapest, 1955. július 12.) mérés-automatizálási mérnök, dalszerző, A-kategóriás előadóművész, lírikus tenorhangú énekes-gitáros, nyugalmazott rendőr dandártábornok, a hadtudományok egyetemi doktora. Az igényes pop-rock- táncdal bulizós- és vers aláfestő zene műfajokban változatos a repertoárja. Gyermekkora óta folyamatosan zenél: dalokat szerez és előad. Az általános iskolában énekkaros, a középiskolai zenekarban énekes-gitáros volt, munkahelyein a kultúrcsoportokban rendszeresen szerepelt. Énektanárnője Básthy Anna operaénekes, koncert-korrepetitora Zámbó Jimmy volt, stúdió-korrepetitora és hangmérnöke Kaszás Péter Sr. (Huszka Jenő-díjas). A főkapitányi beosztások megpályáztatása után 1991-ben kinevezték Pest megye rendőrfőkapitányának. Az akkori Magyar Közigazgatási Kar egyetlen rendőri beosztású elnökségi alapító tagja volt. 2000-ben szolgálati célból nyugdíjazták, mint hivatásos rendőrt, mert kinevezték a BM PR főnökének, köztisztviselőként. 2003 után az ATV és BPTV (Budapest TV) csatornákon élő zenei műsor szerkesztője-vezetője, illetve televíziós producer. Tíz évig vezette a Kárpát-medence Legerősebb települése elnevezésű önkormányzati virtusversenyt. Huszonnyolc szerzeményét Vasárnap címmel 2002-ben a Solo Music Budapest Zeneműkiadó adta ki. Azóta folyamatosan jelennek meg további kottái a Koncert 1234 Kft. Kotta és Zeneműkiadó válogatásaiban. Az albumai megtalálhatóak a Magyar Rádió Hangtárában is. 2007-től tagja és hálózatvezetője a magyar Biocom-Ökonet rendszernek, az egészséges életmód, a természetes anyagok használata és a betegségmegelőzés területén. Számos rendőrségi és egyéb elismeréseket kapott a minőségi munkásságáért. A társadalmi szerepvállalásaiban 30 éve folyamatosan aktív. A zenei munkásságát jelzi, hogy 138 levédett szerzeményét tartják nyilván. 14 saját albuma jelent meg nagy sikerrel. Legutóbb Táncoljunk Otthon sláger klipet készített, egyik dalát dolgozta át, Magyarországon élő, és határon túli hétköznapi hősökkel, ami most debütált a Karantén alatt.

– Hogy indult a zene iránti szereteted miután nagyon egyenruhás pályán komoly munkakörben álltál egész életedben, hogy tudtad összeegyeztetni?

Hirdetés

 

– Öt éves korom óta zenélek, az mindent megelőz s bárhol is dolgoztam az stabilan volt, van és lesz is. Természetesen minden munkakörömet tisztességgel elláttam, a kettő nem ment egymás rovására sőt! Dalötleteket tudtam meríteni a körülöttem történtekből, emberi sorsokból. Feszültségoldásnak is nagyon jó volt, mikor kizenéltem, kiírtam magam. Bármilyen magasra is juthatunk azért embernek kell maradni s ezt a zene nekem nagyon is elősegítette, eszembe juttatta.

–  Mi volt az első dalszerzeményed, hogy fogadta közönséged, hogy jön a dalok alkotása?

– Több dalt írtam kiskoromban is a fiók mélyén még meg is vannak. Ami az áttörést hozta az a Van esély, Tiszai Feri a profi dobos fedezte fel s a dalt kórussal csináltuk meg. Később ezt Zámbó Jimmy a Best of 1. záró dalának egyedül is felénekelte.

A dalok alkotása igaz történésekből jön, de nem feltétlenül velem történő ügy. Valami megérint, érzelmileg s előbb utóbb megírom egyszerre a szöveget és a zenét. Utána félreteszem s néhány nap múlva elkezdem játszani gitáron majd zongorán énekelve s csiszolódik, tökéletesedik, gördülékennyé válik, de az érzés már ott van benne. Nagyon sokat köszönhetek a sok irányú életpályámnak, a közszolgálati dolgaimnak is, hiszen rengeteg hatás tudott érni.

Hirdetés

– Mit jelentett számodra a gyönyörű hangú tehetséges Zámbó Jimmy barátsága, mi volt a legszebb közös zenei emléketek, amit sosem fogsz elfejteni?

– Az Ajándék c. 13 dalos szóló albumomnak ő volt a zenei rendezője s ilyet soha senkivel nem tett, sőt a lemezbemutatón szóbeli előadást tartott róla, mindenki meg volt lepődve, én is. Azután elvitt magával a nagy koncertjeire, egy öltözőben öltöztünk s a koncert közepén én volt a sztárvendége, mindig ő konferált fel.

De igazán emlékezetes talán az, amikor átjött hozzám este s reggelig zenéltünk kettesben, ez számtalanszor előfordult.

– A Legnagyobb zenei elismeréseid közül: Miniszteri festmény tárgy jutalom, Zámbó Jimmy emlékdíj, Életnagyságú mellszobor, Gránit oklevél, Szebb Jövőért Díj, Díszoklevél Partiumi Keresztény Egyetem Nagyvárad, Szilikon portré, Pro Arte Díj, Magyar Érdemrend Tiszti kereszt, Ordo Aquila Romana Érdemrend, melyik volt számodra a legnagyobb megtiszteltetés és miképpen hatott zenei művészeti munkásságodra?

– A Szebb jövőért Díj és a Pro Arte Díj. Azért ezek, mert az egyiket a romáktól kaptam, a másik meg a zenész pályatársak szakmai díja, mely Pomázi Zoltán kezdeményezésére jött létre anno. A közös bennünk, hogy mind a kettő alulról jövő kezdeményezés, tiszta, őszinte, egyértelmű.

– Számos gyönyörű mély érzésű szeretettel áradó videoklipeket készítettél dalaidból, melyikre vagy a legbüszkébb és mit jelent neked?

– Nem is tudom hány klipem van, talán negyven körül. Azt mondta Szirmai László az Országos Szórakoztatózenei Központ igazgatója egyszer nekem, hogy a közönség először a szemével hall. Persze életveszélyes is egy klipet megcsinálni, hisz egy jó dal mindenkiben elindít valamit, persze nem ugyanazt s ha képileg a dolog nincs ott még csalódás is lehet a vége. Szerencsére olyan profikkal dolgozhattam kép ügyekben, hogy ez nem fordult elő. Egyébként külön érdekessége lett a dolognak mikor Napsugár Anna is bejött a klipembe s jelelte, jeltáncolta végig a mondanivalót. Egy rendőr kolléganőm hívta fel rá a figyelmem, mutatott be bennünket egymásnak s akkor ezt a dolgot felkaroltam. Nagy újdonság lett, talán ilyen még a parlamentben is csak aztán volt, hogy jelelni kezdték a beszédeket. Az Oyan jó, hogy fogod a kezem című dalom klipjében pedig már csoportos jeltáncot is szervezett Anna, továbbá kerekesszékesek és a lovas terápia is szerepelt, nincsenek szavak rá ma sem.

– Lírikus videoklipjeidben rengeteg táncművésznek adtál lehetőséget szereplésre, mit jelent számodra a tánc a ruhák a nők vizuális kifejező eszközei, melyik volt a legmélyebb zenei táncos klip életedben, és miért?

– A nagyzenekaritól a hastáncos klipig minden előfordult. Segítették a mondanivalót is, nem önmagáért ment a tánc. Egy klip amelynek dalát ritkán adom elő a Már nincs szavunk mérföldkő volt az életemben. A Best Hollywood nevű nagy filmforgalmazó cégnél hallottak a dalról s önként felajánlották, hogy a következő filmjük előtt legyen, egy beharangozó klip s az legyen az én dalom. Nagyon nagy mozi lett, a Berlini Fal volt a téma.

 

 

– Mi a legnagyobb zenei álmod, amit eddig még nem értél el, mire van szükséged hozzá, hogy megvalósíthasd?

– Volt már néhány nagyzenekaros koncertem, de azt rendszeresnek nem nevezném. Jó lenne, ha mindig úgy léphetnék fel. Sosem felejtem el, amikor Marosvásárhelyen 16 ezer ember előtt két dobossal (apja és lánya) és profi billentyűssel, gitárossal, szaxofonossal és basszusgitárossal szilveszter este a főtéren nagyszabású élő koncertet adtunk és ránk indult az éjféli tűzijáték. Ez az álom, hogy csak ilyet kéne csinálni. Persze ennek anyagi akadályai vannak, hiszen egy ilyen koncert több pénzébe kerül a megrendelőnek, mintha egyedül lépnék fel. Pedig zeneileg ez a szakma csúcsa.

– Elkészült egy izgalmas otthon klip a karantén időszak idején kik szerepelnek benne, mit jelent neked ez a dal, ki most a legnagyobb segítséged?

– A legközelebbi munkatársam zeneileg a stúdióban Kaszás Péter, videóban-klipben-fotóban Dj Dali, koncertben Dani Erika.

– A konkrét klip címe: Táncoljunk otthon. Egy saját korábbi szerzeményem dolgoztuk át most a járvány-karantén idején. A komoly helyzetben is az optimizmust akartuk sugározni, biztatni az embereket. Többségében nem sztárok, hanem több mint 60 dolgos hétköznapi ember a 4 évestől a 68 évesig együtt szerepelnek az otthonukból, magyar, osztrák, román, szlovák, német területről. Egy hónapig készült a klip, rengeteg egyeztetéssel. Most először van egy dalomban rap betét Kvassai Tibor-Sir Round vendégszereplésével és látható benne a régi felfedezett: Napsugár Anna jeltáncművész is. A legnagyobb köszönet a dalban szintén szereplő DJ Dali zenei producer kliprendezőt illeti az ötletért, az irányításért, a klip készítés nagy munkájáért és a rengeteg egyeztetéséért. Köszönettel tartozom a tehetséges énekesnek: Michelle Schwernek az éneklésén túl a szervező munka segítésért is, továbbá a jótékonyságáról és a gyermek műsorairól is ismert Molnár Orsi művésznőnek, illetve Kósa Dénes színész-énekes, színigazgatónak.

 

– Mikor lesz a következő Önálló ested, amire tehetséges zenei pályán induló lányoddal, kedves feleségeddel készülsz?

– Családdal nem igazán szoktam szerepelni, de tavaly évvégén a Kongresszusi Központban a Művészek a művészekért Díjátadó Gálán valóban megtörtént: a kislányom és a feleségem együtt vokáloztak mellettem. A rendezvény fő dalának az enyémet választották s a nyitányt együtt csináltuk meg hárman. Ez így egy ritka, különleges alkalom lett.

Valamikor többször felléptem a Fészek Klubban, a Rátkai Klubban önálló esten illetve lemezbemutatón. Felvetődött, hogy esetleg néha tarthatnánk egy zenés vacsora estet, ahol a közönség kötetlenül találkozhatna velem, hallgathatná élőben a dalaimat és kérdezni is tudnának. Szabó Zsuzsa ötletgazda meg is találta a helyet az Aranyszarvas éttermet Budán a vár lábánál. A tulajdonossal megállapodtunk egy május végi első alkalomra, de közbe jött most a korlátozás a vírus miatt, így nem hirdethettük be, ha majd lehet, ezt újra kell gondolni.

– Mit üzensz a Divatikon.hu olvasóinak melyik dalod-klipjét és miért ezt mit ad neked és fellépéseiden?

– Komolyan nem is értem mitől lesz egy dal menőbb, mint a másik, de nyilván nem is foglalkozom ezzel, amikor dalt írok, csak utána csodálkozom később magam is.

Például itt van a Ha nem vagy itt című dalom. Ez a koncertjeim állandó zárószáma, kemény rockos hangzás, mégis mindig nagy taps van rá, ha falu nap, ha Nőnap, ha nyugdíjas rendezvény vagy más alkalom. Szerencsére most nemrég végre elkészült a klipje is. Legyen ez az üzenet az olvasóknak:

 

 

 

Cikk:

Napsugár Anna

siket fotóriporter

Fotók:

Dr. Komáromi Pisti engedélyével

Mondd el a véleményed

Érj hozzám – Barbee-klippremier!

A „Korona Vírus Idején” így zenélünk a FÖLD 16 országából