A mostani cikkemben a mágia történetével szeretnék egy kis útmutatást adni, hogy honnan is erednek a mágiák és milyen időkre nyúlik vissza.
Nem lehet azt mondani, hogy a mágia kezdete ekkorra vagy akkorra tehető. A mágiának nincs kezdete, és nincs vége sem. Amit több ókori forrásból is tudunk – többek között Platón leírásaiból – egykor létezett egy Atlantisz nevű hely, ahol a mágia a mindennapok részévé vált, természetes eszköz volt a gyógyításban, az államigazgatásban, és a mindennapi élet területein. Atlantisz egyszer és mindenkorra eltűnt, tudása azonban tovább él. Ma már nem tudjuk megmondani, hogy pontosan melyik kultúrtörténeti hely ezoterikus tudása származik Atlantiszról, és melyik alakult ki önállóan, azt azonban lehet sejteni, hogy a Földközi Tenger és az Atlanti óceán mentén (amelynek területére teszik a kutatók az egykori Atlantisz elhelyezkedését) az atlantiszi ezotéria fejtette ki áldásos hatását.
A feltételezések szerint Atlantisz legnagyobb ezoterikus tudósai Hermes Trismegistos, a “háromszor magasztos Hermes” és köre voltak. Hermes alapgondolatait a Tabula Smaragdina nevű írásában tette közzé, ami nevét a gondolatokat hordozó smaragdtábláról kapta.
A hagyomány több izraeli mágust, boszorkányt és jóst tart számon. Saul király idejében annyira féltek a látnokoktól, hogy betiltottak minden ilyen irányú tevékenységet. Azonban szorult helyzetében maga Saul fordult segítségért az endori halottlátó asszonyhoz, hogy idézze meg neki Sámuel próféta szellemét. Sámuel mondta el neki, hogy Isten elfordult tőle, és már nem tekinti Izrael királyának. Megjósolta Saul másnapi halálát is, ami a Biblia szerint pontosan be is következett. Ez a közjáték is bizonyítja, hogy a mágia már az ókorban is létezett, sőt elismert tudomány volt. A következő nagy mágus, akit feljegyezett a történetírás, a bölcs Salamon volt, akiről feltételezték mágikus erők használatát. Salamon erejéről elsősorban Dänniken írásaiban olvashatunk. A Bibliában is megemlítenek több prófétát, akik előre látták népük jövőjét, és ezek a jóslatok többnyire be is következtek.
A XX. századi ezotéria egyik legjelentősebb alakja Carl Gustav Jung (1875-1961). Foglalkozott a kollektív tudattalan tanulmányozásával, eközben megalkotta az archetípusok elméletét. Érdeklődött az asztrológia iránt, majd megismerkedett a gnoszticizmus tudásával. Az alkímiát Jung először ostobaságnak tartotta, később álmai hatására érdekelni kezdte, míg végül a téma szakértőjévé vált. 1913-ban egy páciense és tanítványa, Antonia (Toni) Wolff a szeretője lett, és megismertette a keleti filozófia rendszerével. Megtanult mandalákat rajzolni, megismerte a taoizmus világnézetét, és a Ji Csing rendszerét. Később az indiai kultúra felé fordult, és megismerte a hinduizmust, a jógát és a buddhizmust. Írásaiban népszerűsítette ezeket az irányzatokat, így könnyebben válhatott az addig idegen keleti kultúra a nyugati mágia részévé.
A XX. század közepén G. B. Gardner megjelentette a Jelenkori boszorkányság című könyvét, melynek köszönhetően megszületett egy ősi alapokon nyugvó újfajta boszorkányság, a Wicca. Tudásukat az ősi európai vallás, a boszorkányság, a Nagy Istennő kultusza, a középkori boszorkányperek jegyzőkönyveiből kiolvasható igazság, a nyugati ezotéria tanai, a rituális mágia szer-tartásai és a népi hagyományok alkotjágk.
A XXI. század elején divattá vált az ezoterika, így ma már szabadon szervezkedhetnek a mágiát művelők. Ennek köszönhetően ismét virágkorát élheti a mágia, mint annak idején Atlantiszban…
