A Quimby felébresztette a tó szellemét

Hirdetés


Az ország legnagyobb történelmi múltjával büszkélkedő nyári rendezvény utolsó napján is annyi programlehetőség adódott, hogy a választás senkinek sem volt könnyű. Az est hangulatát a pörgős Mystery Gang és a nem kevésbé ütős Brooklyn Bounce koncertje alapozta meg, mindenfelé önfeledten táncoló fesztiválozókat lehetett látni. A legnagyobb tömeg a Quimby-t várta; Kiss Tibiék így a 30Y-nal és DubFX-szel kerülhettek az EFOTT képzeletbeli dobogójára, hiszen az öt nap alatt talán rájuk tomboltak a legtöbben.

 Quimby

Hirdetés

 
Az idei EFOTT-ra kétségtelenül a Quimby tette fel a koronát, egy tűt sem lehetett volna leejteni a Pepsi nagyszínpad előtt. Kiss Tibiék saját bevallásuk szerint még a tó szellemét is felébresztették majd’ kétórás örömzenélésükkel, amelyet az egyedi és olykor groteszk grafikákat megjelentető vetítés és a profi fénytechnika tett élvezetesebbé. Az énekes kérésére több ezer ember csatlakozott antennáival a zenekarra, hogy együtt énekeljenek velük. A banda frontembere arra is felhívta a figyelmet, hogy egyáltalán nem baj, ha olykor hamis a közönség, hiszen a zenekar sem mindig találja el a hangokat. „De nem is azért szerettek minket, mert tökéletesek vagyunk, ugye?” – tette fel a kérdést, amelyre a tömeg hangos üdvrivalgással válaszolt. Kiss Tibi és Varga Livius mellett Kárpáti „Dódi” József is énekelt egy dalt.

Kiss Tibi
 

A koraesti órákban két külön műfajban muzsikáló banda rázta fel a hangulatot. A Kalinka nagyszínpadon a rockabilly hazai helytartója, a Mystery Gang húzta a nagybőgőt, a Rauch aREnában pedig a német Brooklyn Bounce gyors ütemeire szeletelt a nép. A Szkéné Színházban a Neptun Brigád Tévedések vígjátéka című előadására pedig alig lehetett beférni. Hajnalban az AXE-Rádió1 Party Stationban muzsikáló angol Roni Size változtatta diszkóvá Velencét.

Hirdetés

Vad Fruttik


Szombaton napközben a strandszakasz újra nagy népszerűségnek örvendett, több ezren hűtötték magukat a vízben, de sokan nézték a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség által megszervezett látványos sárkányhajó versenyt is. A Civil Falu és a Sport és Bringa Pont aktivitásaitól pedig számos érdeklődő búcsúzott szombaton.

Forrás: RedLemon

Mondd el a véleményed

Élőben zenél Kecskeméten Vastag Csaba

Indul a Karcolat!