A Rocktenors utolsó párbaja

Hirdetés

 

A párbajok nagy mesterei, a Rocktenors tagjai búcsúztak ezen a hétvégén az X-faktor versenyétől.

  Geszti mentorra szomorú pillanatok vártak; elvesztette utolsó versenyben lévő csapatát is, ráadásul egy
igen kellemetlen felállásban. Tarány Tomi, aki a fiúk egyik legjobb barátja lett a műsor során, lett végül a
srácok ellenfele. A kialakult szituáció mindenkit meglepett, hiszen mindannyian kiemelkedőt produkáltak
tegnap este, sőt egy k özös duettben is bizonyították tehetségüket. Tamás az éneklésen felül még gitárt is ragadott,
ám úgy tűnik ez nem volt elég ahhoz, hogy kivédje a párbajt.

Hirdetés

Hirdetés

A Rocktenors tagjai elmondták, hogy nem keseredtek el, számukra még csak most indul el tehetségük kiaknázása,
és mindent elkövetnek majd annak érdekében, hogy továbbra is halljunk felölük. Ebben Geszti Péter is segíti majd
Őket, hiszen a mentor egyik versenyzőjét sem hagyja magára a kiesést követően.
  Élesedik a helyzet a versenyzők és a mentorok között, az X-faktor a végéhez közelít és már a legjobbak sincsenek
biztonságban.

 

2011.11.27
Farkas Clarissa
Mondd el a véleményed

VIP teremben rosszalkodott Lil C

Takács Nikolas az X-Faktorban mutatja be Aureával közös új duettjét