Addiktív – Nagylemezzel jelentkezik Gór-Nagy Era (albumkritika és interjú)

Gór-Nagy Era Addiktív
Gór-Nagy Era Addiktív
Hirdetés
Hirdetés
Gór-Nagy Era Addiktív
Gór-Nagy Era Addiktív – Fotó: Kovács Juju Kezdőlap | JuJu PhotoKovács JuJu Photo | Facebook

Addiktív – ezzel a címmel jelent meg Gór-Nagy Era első nagylemeze a Village Marketing&Event gondozásában.

A korongra – amelynek utolsó dalában közreműködik Kertész Iván  – valóban rendesen, sőt méltán rá lehet kattanni, hiszen rendkívül változatos: az album 10 dala között egyaránt találhatók  hol tempós, lendületes, lüktető valamint lassú, ábrándozós, lírai dalok, köztük több slágergyanús, de mindenképpen szerethető, sőt, szeretnivaló szerzemény is, amelyek mind-mind Era sajátos, senkivel össze nem téveszthető hangszínén szólalnak meg, s amelyek között bizonyára mindenki megtalálhatja a maga kedvencét. Igényes könnyűzene-rajongók számára remek karácsonyi ajándék lehet az album.

Nagy gonddal, különös igényességgel kidolgozott albumot kap tehát a nagyérdemű. Azt nem tudom, hogy az album címével – ADDIKTÍV – vajon erre is akartak-e utalni a szerzők?! (a dalok zeneszerzője és producere Hársházi Szabolcs, az egyes dalok dalszövege pedig Kotsy Krisztina és Jakab Andrea nevéhez fűződnek) Én mindenképpen rákattantam. Az albumot mindenképpen nagyon ajánlom minden olyan vájtfülű hallgatónak, aki klisémentes dalokat hallgatva, a koronavírus-járványt és a mindennapok nyüzsgését és zaját maga mögött hagyva szeretne magának egy laza, ám igényes kikapcsolódást. A többit pedig mondja el ő maga. Gór-Nagy Era énekesnővel beszélgettem.

Mit kell tudni a lemezről és annak egyes dalairól?

Hirdetés

Gór-Nagy Era: Hársházi Szabolccsal 2018-ban kezdtem el dolgozni, először csak egy dalon, aminek címe: „Gyűlölsz vagy imádsz?”. Ez volt az első dalom. Mivel könnyen és jól ment a közös munka 2019-ben szerződést kötöttem a Village Marketing & Event-tel, hogy Szabolccsal, illetve Kotsy Krisztina dalszövegíróval készítsünk egy lemezt. Krisztivel is hamar megtaláltuk a közös hangot. Ha elmondom neki, hogy milyen témára gondoltam, mintha a fejembe látni és tökéletesen visszaadja a mondanivalót a dalszöveg. Eddig 5 dal került kiadásra a szerzőpárossal karöltve, amik szintén megtalálhatóak lesznek a lemezen.

Cím szerint:

  • Gyűlölsz vagy imádsz? (2018)
  • Lesz ennél jobb (2019)
  • Jó helyen jársz (2019)
  • Úgy vagy jó, ahogy vagy (2019)
  • Őrizd meg a fényt (2020)

Ezek mellett még 5 új dal lesz hallható a lemezen, amelyek szintén különböző stílusúak. Aki ismer engem, az tudja, hogy elég sokszínű vagyok, ezért sem tudnám meg mondani, hogy mi az a stílus, ami a legközelebb áll hozzám, mert mindent magamra tudok formálni.
A lemezen található két olyan új dal, aminek Jakab Andrea írta a dalszövegét. Szerencsére vele könnyen ment a munka, könnyen egymásra tudtunk hangolódni, hogy mi az, amit én a zenén keresztül közvetíteni tudok, illetve szeretnék. Azt kell, hogy mondja a lemez igen sokszínű lesz, hiszen ez vagyok én!

 

Hogyan születtek a dalok? Milyen volt az alkotói folyamat? Te hogyan élted meg belülről?

G-N.E. :Minden dal Hársházi Szabi kezei nyomán született. Általában, ami kipattant a fejéből azt megkaptam tőle egy kamuangol éneksávval felénekelve és ez alapján kezdtem el gondolkozni, hogy mit ad nekem a dal, mi jut róla eszembe, miről szóljon. Amint összeállt a fejemben a téma elküldtem Krisztinek, vagy Andinak és ők elkészítették a dalszöveget. Ha valamit nem éreztem magaménak, akkor azon változtattunk. Ezután jött a prozódia átnézése, majd kezdődött az alkotói folyamat a magam részéről, hogy előkészüljek a stúdiózásra.

A dalokat Keskeny Márk stúdiójában vettük fel. Szeretek vele dolgozni, mivel ő is énekes, így rengeteg mindenben tud akár ötletet adni, vagy segíteni.

Számomra egyébként a stúdiózás része a legnehezebb a folyamatok közül. Hiába készülök úgy, hogy a fejemben meg van mit szeretnék, ez pillanatok alatt változhat, ha pl. valakinek támad egy jobb ötlete. No meg persze dalfüggő is, hogy mennyire kell belemennem érzelmileg. Én egy rettentő érzelmes nő vagyok és van olyan dal a lemezen, amibe egy kicsit „belehaltam” a felvétel alatt, hogy érzelmileg úgy tudjam megtölteni a dalt, hogy megérintse a hallgatót és – még ha csak egy pici részét is, – de érezze, amit én.

Honnan inspirálódtak a dalok?

G-N.E.: Maga a zene Szabinak köszönhető, hogy bizonyos daloknál mik inspirálták erre ő tudna választ adni, de szerintem valamilyen szinten az én személyem is hatott rá.  A dalok egytől egyig az életem apró szeletei. A saját életem volt az inspiráció.  Szerintem nem vagyok egyedül azzal, hogy elég sok minden történt az életemben, sok mindenből tanultam, ami segített a fejlődésben.
Tehát megtalálható itt sok fajta téma:

  • se veled, se nélküled kapcsolat,
  • szerelmi bánat,
  • dal az elfogadásról,
  • életigenlős, ösztönzős dalok,
  • hangulat dalok,

És egyébként van egy kifejezetten nőknek szóló dal is a lemezen.  Illetve található egy duett is, Kertész Ivánnal. Ő szintén a Village Marketing & Event Kiadó énekes és nagyon jó barátom. Együtt szerepeltünk még 2016-ban egy tehetségkutatóban, ahonnan sokan ismerhetnek minket.

Kinek és milyen gondolatok kíséretében ajánlod a lemezt és annak egyes dalait?

G-N.E.: Magát a lemezt ajánlom minden olyan személynek, aki szereti a változatos zenét, mert szerintem mindenki megtudja találni a hozzá közel illőt, a pillanatnyi érzésének megfelelő dalt az albumon.

Ha pedig ki kellene térnem a dalokra és a témájukra, vannak olyan dalok, amiket inkább elsősorban nőknek ajánlok. Olyan nőknek, akik sok mindenen mentek keresztül és úgy érzik, nem találják már önmagukat. Kell egy kisebb löket, hogy újra önmagukra találjanak és úgy gondolom, talán a dalok megadhatják ezt.

Hol lehet beszerezni, hozzájutni a lemezhez?

Hársházi Szabolcs: Gór-Nagy Era első albuma mától, azaz 2020.december 5-től elérhető digitálisan az ismert streaming szolgáltatóknál és zene áruházakban. Fizikai (CD) formátumban pedig a Lemezkuckó CD boltban kapható, valamint aki dedikált példányokat szeretne az bátran vegye fel Erával a közösségi oldalán a kapcsolatot ezzel kapcsolatban!

Magazinunk Hársházi Szabolcs dalszerző-producert is megkereste, aki így vallott Eráról és a közös munkáról:

Era egy nagyon sokoldalú énekes, különleges hangszínnel megáldva, az ének kvalitásáról nem is beszélve. Ezen adottságait próbáltam minden egyes stúdiófelvételnél felszínre hozni. Dalszövegíró kolléganőim – Era kéréseinek eleget téve – maximálisan a személyiségéhez formálták a dalok mondanivalóját. Úgy gondolom, ez nagyon fontos, hisz ettől lesznek a dalok hitelesek. Azt hiszem sikerült is kimaxolnunk minden szempontból ezt a zenei anyagot. De majd a „zsűri”, azaz a közönség eldönti miután meghallgatja…

Fotó: Jakab Andrea

Jakab Andrea ezeket a gondolatokat osztotta meg Erával kapcsolatban:

“Először egy tehetségkutató műsorban láttam meg Erát, meg is jegyeztem magamnak, hogy mennyire különleges, szuggesztív előadó, szuper jó hangszínnel. Akkor még meg sem fordult a fejemben, hogy később lesz kapcsolódásom hozzá szerzőileg. Aztán a sors úgy irányította a dolgokat, hogy évekkel később Hársházi Szabi (- Era menedzsere, zenei producerea szerk.) megkeresett, hogy próbáljuk ki, hogy tudunk – e szerzőként együtt dolgozni. Két demo dalt kaptam, melyek közül az egyik egy nagyon mély lírai dal volt. Mikor először meghallottam, olyan érzékenyen érintett érzelmileg, hogy úgy éreztem, szövegileg megírni is „belehalós” lesz ezt a dalt, nemcsak Erának elénekelni. Era szakmai képességeiben nagyon bíztam, és tudtam, hogy az érzelmi töltést is bele tudja majd tenni ebbe a dalba a szép hangja mellett, mivel a színészi, előadói képességei sem utolsók. Tudtam, hogy a beleérzés fogalmát jól ismeri, és ezt a képességet ösztönösen magában hordozza, így egy kicsit bátrabban írtam bele – talán kicsit itt – ott szokatlanabbul is fogalmazva – érzékenységet, érzelmeket, fájdalmat és persze a legfontosabbat, a reményt. így született meg a Visszatalálsz c. dal.

A másik dal a Vannak még csodák címet viseli, ami egy duett, melyet Kertész Ivánnal énekel Era, és ráadásul karácsonyi dal. Nagyon örültem neki, hogy nem egy teljesen tipikus karácsonyi zenékre jellemző, klisékkel teli demót kaptam Szabitól. A szöveget is igyekeztem úgy megírni, hogy érződjön benne a tél jellege, az ünnepekre való utalások, és egy pozitív kicsengés, de mézeskalács, csilingelő szánok, stb. nélkül. Az érzést, szintén biztos voltam benne, hogy mindkét előadó nagyon szépen bele fogja tenni a dalba. Így is lett. Remélem, hogy mind ezt a dalt, mind a teljes Addiktív albumot nagyon sokan fogják szeretni, hallgatni, esetleg a fenyőfa alá beszerezni, akár Era által dedikálva! Egy ízig – vérig tehetséges énekesnő izgalmas, érzelmekkel, nőiességgel, ötletes zenékkel, és igazán jó szövegekkel fűszerezett 1. albuma született meg a szerzők, közreműködők, és Era által. Köszönöm, hogy a részese lehettem.”

Gór-Nagy Era első albuma mától, azaz 2020.december 5-től, szombattól elérhető digitálisan az ismert streaming szolgáltatóknál és zeneáruházakban. Fizikai (CD) formátumban pedig a Lemezkuckó CD boltban kapható,  aki pedig dedikált példányokat szeretne, az bátran vegye fel Erával a közösségi oldalán a kapcsolatot ezzel kapcsolatban!

 

 

Mondd el a véleményed
Deniel - Magánynak a tetején

Magánynak a tetején – új klip DENIEL-től

Márky Molnár

Klippremier: Márkypapa x Sylla – Végtelen