Advent ünnepe

Hirdetés

Közeledik a Karácsony ünnepe, az ezt megelőző időszakot Advent előzi meg, vagyis a felkészülés időszaka, ezzel szeretném megismertetni ennek az időszaknak az eredetével és hagyományaival.


Honnan ered az Advent?

A latin eredetű szó -adventus- megérkezést, eljövetelt jelent. A Jézus születésére való várakozás a felkészülés, a reménykedés időszaka. Az András napjához legközelebb eső vasárnap és a december 25-e közötti négy hetes “szent idő” a karácsonyra való lelki felkészülés ideje.

Hirdetés

Valamikor éjféli harangszó hirdette az advent, valamint az egyházi év kezdetét. Eredete az 5-6. századra nyúlik vissza, ebben az időben az emberek szigorú böjtöt gyakoroltak. Napfelkelte előtt hajnali miséket tartottak, amelyeket “angyali misének”, “aranyos misének” is neveztek.

1611-ben a nagyszombati zsinat advent első vasárnapjától vízkeresztig megtiltotta az esküvőket, zajos mulatságokat. Az adventi koszorú hagyománya ősi időket idéz, kapcsolatban van a téli napforduló szokásaival.

Az Advent legelterjedtebb hagyománya az Adventi koszorú.

Fűzfavesszőből koszorút fontak és örökzöldet csavartak köré. Ez a szokás később Európa más vidékein is meghonosodott. A valódi adventi koszorú készítése a 19. században jött divatba. Egy hamburgi lelkész otthonába hatalmas fenyőkoszorút erősített a mennyezetre, melyen 24 gyertya volt, minden adventi napra egy-egy. Később az egyszerűség kedvéért csak négy gyertyát helyeztek el a koszorún. Minden adventi vasárnapon eggyel több gyertyát gyújtottak meg. A gyertyákat vörös és aranyszalagokkal, az élet és fény jelképével díszítették.

Az adventi koszorú négy gyertyája az adventi időszak négy vasárnapját jelképezi. A keresztény hagyomány szerint a koszorún három lila és egy rózsaszín gyertya áll, amelyek a következőket szimbolizálják: hit, remény, szeretet, öröm. Advent első, második, és negyedik vasárnapján lila gyertyát, a harmadikon rózsaszínt gyújtunk meg.


Az idén az első gyertyát december 2.-án vasárnap kell meggyújtani és a színe a lila. Advent első hete – igazságosság Legyünk őszinték magunkhoz és másokhoz. Törekedjünk arra, hogy érzéseink, gondolataink és cselekedeteink összhangban legyenek.

Advent másik nagyon elterjedt szimbóluma az Adventi naptár. Adventi naptárat már hetekkel karácsony előtt mindenfelé vásárolhatunk. A préselt ajtócskák mögött kis csokoládémeglepetések várnak a kíváncsi “édesszájúakra”. Más adventi naptárak fából készült kis dobozokból állnak, vagy hosszú ajándékcsomagokból. De mindig 24 ajtócska, 24 zacskó vagy csomagocska van a naptárban, hogy december minden napjára jusson egy ajándék szentestéig.

Hirdetés

Ezt a szép szokást egy édesanya találta ki. Rosszul esett neki, hogy kisfia minden este azzal a kérdéssel nyaggatta: “Hányat kell még aludnunk, hogy megjöjjön a Jézuska?” Egy nap fogott egy kartont, huszonnégy mezőre osztotta, mindegyikre rátűzött egy bonbont. Kisfia mindennap lecsippenthetett egyet. A kisfiúból idővel felnőtt lett.

Eszébe jutott egyszer az édesanyja naptára. Úgy gondolta, hogy más gyerekeknek is örömet szerezhetne vele, és ezért elhatározta, hogy adventi naptárakat készít és árusít. Nagy sikere lett. Nemsokára gyárak sora foglalkozott adventi naptárak készítésével.

Advent első vasárnapjának angyala:

Négy héttel karácsony előtt valami nagyon fontos dolog történik: egy angyal kék köpenybe öltözve leszáll az égből, hogy közelebb húzódjon az emberekhez. A legtöbb ember ezt észre sem veszi, mert túlságosan el van foglalva mással. De azok, akik jól figyelnek, meghallják a hangját. Ma van az első napja, hogy az angyal először szól, s keresni kezdik azokat, akik meg tudják és meg akarják hallgatni őt.


Nagyon kellemes Adventi készülődést kívánunk!

Babi – Boszorkánystúdió www.boszorkanystudio.hu
2012.12.02.
Mondd el a véleményed

Molnár Szulita: Folyamatosan emlékeztetnek, hogy érdemes énekléssel foglalkoznom.

Sztárok ragadtak ecsetet!