Agrár-élelmiszeripari rendezvényeket szervezett a Gróf Széchenyi Család Alapítvány digitális formában

Hirdetés

<strong>A Gróf Széchenyi Család Alapítvány három különleges rendezvényt szervezett az online térben: a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamarával együttműködésben jött létre</strong> “Az olasz jelenlét Magyarországon: a stratégiai együttműködés jelene és jövője” címmel továbbá a “Focus Lunch: az agrár-élelmiszeripari ágazat állami finanszírozási lehetőségei” elnevezésű rendezvény, a MARCO POLO G.E.I.E. közreműködésével pedig az “Ismeretek és ízek: a földtől az asztalig” című esemény valósult meg. Dr. Nagy István, agrárminiszter fontosnak tartja a kezdeményezéseket, gondolatait Weidel Walter, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Budapest és Pest megye vezetője tolmácsolta. Az online események szakmai partnere a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat és az Agrárminisztérium.
Online formában mutatták be az olasz-magyar vállalkozói közösség aktuális témáit. A Gróf Széchenyi Család Alapítvány kuratóriumi elnöke, Széchenyi Tímea elárulta, milyen céllal rendezték meg idén rendhagyó módon online az eseményeket:

– A Gróf Széchenyi Család Alapítvány küldetése többek között a nemzetközi kapcsolatok hatékony ápolása, az agrárterületek, gasztronómia, kereskedelem, gazdaság megismertetése. Gróf Széchenyi Pál, földművelési-, ipari- és kereskedelmi miniszter (Gróf Széchenyi István kisebbik bátyja) hagyatéka, öröksége, ami a mai Széchenyiek vezetője. Szeretnénk a hagyományunkkal építeni, gazdagítani a magyar nemzetet, ahogy azt elődeink tették. Az ifjúság széles körben való megismertetése a gasztronómiával, az agráriummal, annak szakképzésével.

Hirdetés
Az első online eseményt a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara által szervezték “Az olasz jelenlét Magyarországon: a stratégiai együttműködés jelene és jövője” címmel. Az online rendezvényt a MOLK elnöke, Francesco Maria Mari nyitotta meg, aki bevezetőjében ismertette a programot, és köszöntötte a rendezvény vendégeit és támogatóit.
Az esemény  első részét „Az olasz vállalatok feltérképezése Magyarországon 2020” projekt bemutatásának szentelték, majd az olasz-magyar intézmények vezetői és a vállalkozók hozzászólása következett. Végül hivatalossá tették a MOLK és Széchenyi Tímea, grófnő által képviselt Széchenyi Család Alapítvány közötti együttműködési megállapodást.

Hirdetés

Az esemény résztvevői a felszólalás sorrendjében: Őexc. Massimo Rustico (Olaszország magyarországi nagykövete); Weidel Walter (Vidékfejlesztésért felelős vezető); dr. Vereczkey Zoltán (PMKIK elnök és MKIK alelnök); Dr. Dario Grassani (pénzügyi vezérigazgató – CIB Bank), Dr. Carlo Volpe (az Óvártej Zrt. főigazgatója); Dr. Omar Balducci (Sales Manager Közép- és Kelet-Európa – LucartGroup); Bernardino Pusceddu (Executive Comagro Sardo Kft. és La Burrata Mozzarella Kft.) és Széchenyi Tímea, grófnő.

A Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara által szervezett  “Focus Lunch: az agrár-élelmiszeripari ágazat állami finanszírozási lehetőségei” című előadás olyan intézmények és vállalkozói realitások jelenlétével valósult meg, amelyek az olasz-magyar kapcsolatot erősítik a mezőgazdasági szektor vonatkozásában. A Focus Lunch általános célja az azonos szektorba tartozó személyek összefogása/összetalálkozása annak érdekében, hogy teret biztosítsanak számukra a közös érdeklődésre számot tartó témákról folytatott beszélgetésekhez és együttműködéshez. A virtuális eseményt a MOLK elnöke, Francesco Maria Mari indította, Stefania Speziani, főtitkár segítségével.

A résztvevők jelenlétük/hozzászólásuk sorrendjében: Papp Zsolt (vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkár); Széchenyi Tímea, grófnő (Gróf Széchenyi Családi Alapítvány); Weidel Walter (a Mezőgazdasági Minisztérium vidékfejlesztési küldöttje); Daniele Urbano (a MOLK Horeca Pólus kordinátora); Stefano Moro és testvére, Domenico (MSB Agro Kft); Chiara Pizzocheri (Hunland Farm Kft) és Giovanni Rossi (Hunzea Zrt. vezérigazgató).

Miután Mari elnök bevezette az eseményt, Papp Zsolt szólalt fel elsőként, aki részletesen illusztrálta a magyarországi mezőgazdasági tevékenység finanszírozását és fejlesztését célzó pályázati felhívásokat.

Ezután a szó továbbjutott a grófnőnek, Széchenyi Tímeának, aki megerősítette a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamarával való közelmúltbeli együttműködéssel kapcsolatos jókívánságait. Azok a területek, amelyeken együtt fognak működni – magyarázta a grófnő – a kultúra, a kereskedelem, a mezőgazdaság ágazatait érintik. Az Alapítvány részt vesz a szakképzésben, együttműködve a helyi egyetemekkel. Ezután Weidel Walter (a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Budapest és Pest megye vezetője) adott elő, aki bemutatta a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózatot, egy olyan programot, amellyel Magyarország részt vesz a tágabb európai projektben. (European Rural Network – RRE), amely a vidéki térségek fejlesztésével kapcsolatos összes tevékenységet kíséri, és integrálja.

Ezután az olasz vállalkozók mutatkoztak be: Stefano Moro és testvére, Domenico (MSB Agro Kft); Chiara Pizzocheri (Hunland Farm Kft) és Giovanni Rossi (Hunzea Zrt. vezérigazgató).

A rendezvény a résztvevők megbeszélésével zárult a magyar kormány agrárszektorra irányuló pályázatok útján történő finanszírozásával kapcsolatos kérdésekről.

A harmadik online rendezvény a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara által szervezett “Ismeretek és ízek: a földtől az asztalig” szintén olyan intézmények és vállalkozói realitások jelenlétével jött létre, amelyek az olasz-magyar kapcsolatot erősítik a mezőgazdasági szektor vonatkozásában. Az online eseményt a MOLK főtitkára, Stefania Speziani indította, a napi program ismertetésével.

A résztvevők jelenlétük/hozzászólásuk sorrendjében:
Walter Weidel, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Budapest és Pest megye vezetője beszélt az alábbi témákban: Olaszország és Magyarország együttműködése a szektorban és a mezőgazdasági ágazat jelentősége a jövő generációi számára. Széchenyi Tímea a Gróf Széchenyi család agrárszektorhoz való kötődéséről emelt szót. Francesco Maria Mari, a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara elnöke részletezte az olasz termékek fontosságát a magyar piacon. Korsós Gabriella, vendéglátó szakoktató, NEST-ON bemutatta a mediterrán diétát és az egészségre gyakorolt előnyeit. Dott. Asuni Pierluigi, Comagro-Sardo Kft.: részletesen beszélt az alábbiakról: az olasz know-how: a föld megművelésétől az állatok gondozásáig. Martignago Ferdinando, Marco Polo G.E.I.E: az alábbi területeket érintette: ismeret és képzés, mind az agrár-élelmiszeripari, borgasztronómiai, turisztikai- és a wellness területeken; lehetőségek az olasz-magyar szakmai kapcsolatokra; az európai projektben résztvevő tanárok és diákok videó beszámolója.

Az online események az alábbi linkeken tekinthetők meg:

Mondd el a véleményed

ILDY LEE JELTÁNC KLIP PREMIER – Villám interjúkkal fűszerezve

A szakember segit! Hogyan előzzük meg az ünnepek alatt a túlevés általi rosszullétet?