Ákos és a Kossuth-díj: “Megyek a megérzéseim után!”

Hirdetés

 
   Példátlanul fiatalon, a ritkán jutalmazott könnyűzenei stílusban kapott Kossuth-díjat Ákos, aki

megtisztelőnek érzi, hogy már ennyi idősen birtokolhatja a nemzet legfontosabb kitüntetését.

Hirdetés

 
  Presser Gábor és Cseh Tamás után az énekes is átvehette a díjat, amelyet nem csupán személye
elismeréseként, hanem az egész pop zene jegyzéseként tart számon. Ez azt jelenti, hogy a könnyedebb
műfajok is képesek maradandó alkotásokat létrehozni, és azokkal emelni a művészeti értékeket.
A siker és ünneplés mellett azonban az énekes visszaemlékezett a kezdetekre is, a Bonanza Banzáj
indulására, mellyel kapcsolatban elmondta, kissé sötéten látja napjaink szórakoztatóiparát, és
ha ma lenne pályakezdő zenész, lehet, hogy nem vágna bele.
Ezt a következőkkel indokolta:

“Az elején ártatlanabbak és tapasztalatlanok voltunk. Kegyelmi időszak volt, mert bár több hülyeséget csináltunk, elnézőbb volt velünk a közönség és a sajtó is. 
Ma elképesztően nagy és egymással teljesen ellentétes elvárásoknak kellene megfelelni, de erre se szándékom, se képességem nincs. 
Megyek a megérzések és a meggyőződésem kijelölte úton”.


  Jó hír Ákos rajongóinak, hogy áprilisban jön az új kislemez, és egy eddig még nem hallott retro-szinti hangzásvilág.

Hirdetés


2012.03.15
Farkas Clarissa
Mondd el a véleményed

Márciusi ifjak a Divatikonnál!

Kristen Stewart Vámpírból lett Hófehérke