By olvasó
Mónit nem lepte meg a múltkori posztunk, amiben
A lakásig még kitartottam. Az előszobában kezdtek potyogni a könnyeim. Zokogva mondtam el neki, mennyire féltem, hogy soha többé nem látom. Azt hiszem megértette, miért nem csinálhat ilyet soha többet.
Persze magamat hibáztattam. Éjszakákon át forgolódtam álmatlanul, azon töprengve, hogyan lehetne az ilyen eseteket elkerülni. Arra jöttem rá, hogy sehogy.
Addig könnyű a dolgunk, amíg a gyerek csak kúszik-mászik, és nyugton megül a babakocsiban. De amint járásképes lesz, ne adj Isten kismotorra vagy biciklire száll, semmi sem akadályozza meg, hogy eltűnjön. Elég, ha a megcsörrenő telefonodra nézel, vagy fizetsz a boltban. Mire felnézel, hopp! A teljes cikkért KLIKK!
Forrás: Ursula
Mondd el a véleményed
