Az NDK Orvosai

Szeretettel Gyógyítottak

Paál Gergely nevét már hallhattuk a sikeres „Da capo al fine” – Jézus Krisztus szenvedéstörténete című színházi előadás országos templomi bemutatása kapcsán. Az által rendezett kortárs- és jeltánc bemutatón keresztül alkotók és előadóművészek emelkedhettek sikeresen. Nevéhez fűződnek műfordítások, videó anyagok, színész mesterség kurzusok, gyermek és ifjúsági, valamint egyházi táborok Magyarországon és külföldön is. Szíve csücske a fogyatékossággal élők, a hátrányos helyzetű gyermekek, és a roma családok önkéntes segítése. Szeptemberben különleges filmvetítésen vehettünk részt két helyszínen is. Az „Az NDK orvosai” című dokumentumfilm feltüzesítő, és egyben egyháztörténeti témájú visszaemlékezés, amelyet Cinzia Panero fényképezett és Paál Gergely rendezett.

Berlin, az 1950-es évek vége. A katonai szektorokra tagolt város keleti és nyugati fele között egyre nehezebb az átjárás. A 60-as évek elején az NDK kórházaiban alig maradtak orvosok, mert nagyon sokan Nyugat-Németországba menekültek. Gyakori volt, hogy a betegek meghaltak az orvosi ellátás hiányosságai miatt. A Fokolare Mozgalom alapítója, – más néven Mária Műve katolikus mozgalom – Chiara Lubich ebben a válságos helyzetben nyolc orvost küldött Olaszországból a drezdai egyházmegye területén lévő kórházakba.

 

A filmben az olasz orvosok és német barátaik mesélnek arról, hogy miért is akartak letelepedni az NDK területén, és mi volt titkos küldetésük valódi célja.

– Hogy indult a koncepció, miért ezt az időszakot választottad, mi volt az orvosok missziójának valódi célja?

Filmünket a Berlini Fal leomlásának 25. évfordulója alkalmából készítettük. Az ötletet kolléganőm, Cinzia Panero hozta, aki maga is tagja a Focolare Lelkiségnek, amely ezeket a történeteket kibontakoztatta először csak Olaszországban az emberek szívében, majd sokak életében és így az európai történelemben is. Az apropót az adta, hogy a Mozgalom alapítója, Chiara Lubich 1969. november 9-én Kelet-Berlinbe látogatott, először majdnem tíz évvel azután, hogy társai letelepedtek a szovjet megszállási zónában, Kelet-Németországban. A találkozón beszélgetett régi és új barátaival, és titokban elmondta nekik meggyőződését arról, hogy a Berlini Fal le fog omlani. Pontosan 20 évvel a Fal leomlása előtt.

– Amikor felépült a Berlini Fal, 1961. augusztus 13-án úgy tűnt, örökre szakít szét családokat. Az ország keleti fele, 13 millió ember börtönévé válik. Milyen volt az orvosok reakciója az előttük zajló borzalmakra?

Mielőtt felépült volna a Fal, a győztes hatalmak által szektorokra tagolt Berlin lakossága élte mindennapi életét. Munkába jártak egyik zónából a másikba. Volt, aki Nyugat-Berlinben lakott, de keletre járt dolgozni, vagy fordítva. A fal felépülése után a szovjet szektorban élők nem mehettek többet a nyugati zónákba. Nyugat-Berlinből pedig, mivel az a szovjet megszállási terület által körülzárt város volt, a legtöbben tovább utaztak Nyugat- Németországba. Az olasz orvosok közül azok, akik akkoriban a nyugati zónában laktak, de keleten dolgoztak, elhatározták, hogy az NDK-ba kérnek letelepedési engedélyt, hiszen ott volt igazán szükség a munkájukra. Ők vállalták ezt. Hogyan tudjuk ennek a vállalásnak a jelentőségét megérteni? Gondoljunk csak arra, hogy mennyit hallunk manapság arról, hogy a kezdő orvosok nincsenek megelégedve fizetésükkel, sokan Nyugat-Európába mennek dolgozni a jobb megélhetés reményében. Akkoriban a hatva­nas évek elején nem volt jellemző, hogy egy kezdő orvos másik országban vállaljon munkát. Különösen szokatlan volt, hogy vala­ki olyan országba menjen dolgozni – például az ak­kori NDK-ba – ahol eltérő politikai és ideológiai nézet szerint vezették a társadalmat és az életszínvonal is alacsony volt. Ilyen bátran reagáltak ezek az orvosok a német nép és Európa kegyetlen politikai felosztására.

– Te hogyan élted meg a történteket a forgatás alatt? Tudtál-e nekik segíteni a film feldolgozással?

Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy ilyen hiteles, kiváló emberekkel beszélgethettem. Ők segítettek nekem, hogy életem személyes kérdéseire is választ kapjak, anélkül, hogy szóba kerültek volna. Egyszerűen csak azzal, hogy láttam rajtuk, mennyi hála és derű van szívükben, és idős korukban megelégedetten emlékeznek vissza a legnehezebb és legveszélyesebb pillanatokra is, amikor életre szóló döntést hoztak. Az ő áldozatos életük számomra is példát mutat: az életben nem a könnyebb utat kell választanunk, hanem ott kell helytállnunk, ahol szükség van ránk, ahol várnak minket, még ha az több lemondást is követel tőlünk.

– Az olasz orvosok milyen hatással voltak a paciensekre és a német kollégáikra?

A filmben Anna Fratta doktornő mesél arról, hogy kollégája, aki a kórház párttitkárnője is volt, (meggyőződéses kommunista), nagyon jó barátságban volt vele, annak ellenére, hogy ő hívő katolikus volt már akkor is. A filmből kimaradt, de ide jól illik az a történet, amikor ez a bizonyos párttitkárnő, aki tudja, hogy Anna katolikus, meghívja őt, hogy végezze el a Párt Főiskolát. Erre természetesen nem került sor, viszont Annát többször is kitüntették. Megkapta a szocialista munkaérdemrendjét, és a jó kollektíva megvalósításáért járó elismerést is.

– Mit jelentett a filmben a KAPCSOLAT?

A kapcsolat volt ennek a titkos küldetésnek a legfontosabb eszköze. Nem más céljuk volt ezeknek a fiatal orvosoknak és barátaiknak, minthogy mindenkivel, akivel csak találkoztak, jó kapcsolatot alakítsanak ki és azt fenn is tartsák. Mert a kapcsolatokon keresztül lehetett eljutni lélektől lélekig, és így az evangéliumot vihették mindenki életébe.

– Az orvosok küldetése kockázattal is járt. Mennyire volt nehéz az ő helyzetük?

Állandó megfigyelés alatt álltak, ami nagyon fárasztó lehetett. Minden lépésüket figyelték, és jelentették. De ők nem féltek ettől, nem viselkedtek emiatt másképp. Nem volt titkuk: egyszerűen szeretni jöttek az embereket. „Abból pedig nem történhet semmi baj”, ahogyan azt Chiara Lubich első társnője, Natalia Dallapiccola mondta, aki az elsők között utazott az NDK-ba. És természetesen rengeteg munka várt rájuk, hiszen több orvos munkáját látták el egyszerre.

– Mit adott az országnak a Focolare Mozgalom?

A Focolare Mozgalom tagjai azzal, hogy vállalták a megosztott Németország keleti felében az életet, reményt és szeretetet vittek azoknak az életbe, akik magukat elhagyatottnak érezhették.

– A film azokkal a képekkel végződik, hogy megmutatja a határokat – valóságos falakat, amik még ma is ott vannak a világ számos területén. Számodra miért volt fontos ez a zárás? Be szeretnéd mutatni, hogy mennyire nehéz átlépni a falakat?

Igen. Szeretném, hogy aki megnézi ezt a filmet, elgondolkodjon azon, hogy ma is vannak még falak, a világban épülnek újra a kerítések, és ugyanúgy, vagy még kifinomultabb technikák segítségével megfigyelnek bennünket. De ettől még nem kell megijednünk, mert legfontosabb hivatásunkat nyugodtan teljesíthetjük: szerethetjük felebarátainkat.

– Van-e jövőterved, ami még nem vált valóra?

Terveim valahogy mindig valóra váltak eddig, és mindig sokkal szebben és érdekesebben annál, mint ahogy én elképzeltem őket. Ezért most csak annyit mondhatok, hogy szeretnék továbbra is olyan, mai és régi történetek bemutatásában segédkezni a film, tv, színház eszközeivel, amelyek igazi értékeket közvetítenek.

– Milyen filmet, színházi darabot valósítanál még meg? Van-e szükséged ehhez támogatókra?

Korunk nagy kihívása, hogy a felnövekvő nemzedékek találnak-e erkölcsi és holisztikus gondolkodáson alapuló, szilárd kiindulópontot ahhoz, hogy életükben együtt családjaikkal, nagyobb közösségeikkel, biztosabb jövő felé indulhassanak.  Ez az alapfelvetése a „Mindörökké fiatalok” című dokumentumfilmnek, amellyel szeretnénk körüljárni azt a kérdéskört, hogy a földi élet utáni létezésbe vetett hit, milyen hatással van az egyén és kisebb közösségek jelenben való döntéseire, viselkedésére. Azt kutatjuk, hogy a halál utáni életben bízók másképp élik-e mindennapjaikat, másképp hozzák-e döntéseiket, mint akik nem gondolnak az öregség és az elmúlás lehetőségére. A másik titkos vágyam természetesen egy musical. Bibliai témájú, az Ószövetség egyik könyvéből, de ez annyira titkos, hogy még egyáltalán nem szeretnék róla mesélni. És most semmi esélyt nem is látok arra, hogy belevágjunk.

– Mit jelent számodra a divat? A korok divatjait fel tudod-e használni munkásságodban?

A divat érdekel természetesen engem is, bár nem követem, de jelentőségével magam is tisztában vagyok. Mind az öltözködés, mind pedig a szokások terén. Amikor történelmi témával foglalkozom, de akár a jelenben is, mindig érdekel az adott kor, vagy ország, vidék viselete, a különböző társadalmi rétegek öltözködése. A viselet vagy jelmez kialakítása a divat figyelembe vételével fontos része a film, a média és a színházi munkának.

Köszönöm szépen válaszaid!

Nagyon szívesen.

További sikereket kívánok alkotói munkásságodban!

Köszönöm.

Cikk és fotó Napsugár Anna