Balzsay Károlyért futottak a Class FM műsorvezetői

Hirdetés

 

Futócipőre cserélték a mikrofont a Class FM műsorvezetői! Kiss Orsi, Szani Roland és Vadon Jani 10 kilométert futottak le a hétvégi Vivicittán. A rádiósok mindannyian rendszeresen sportolnak, azonban most  az ismert bokszoló, Balzsay Károly gyógyulásáért is futottak a leghallgatottabb rádió sztárjai.

classfm_vivicitta_kiss_orsi_szani_roland_vadon_jani

Hirdetés

 

50 kiló banánnal, 6500 liter vízzel és 35 kiló szőlőcukorral frissítették fel a szervezők a Margitszigeten a Vivicittá nevű jótékonysági futás résztvevőit, amelyre minden eddiginél többen, közel 21 ezren látogattak el. A Class FM műsorvezetői Kiss Orsi, Abaházi Csaba, Szani Roland és Vadon Jani örömmel vállalta, hogy legyűri a 10 kilométeres távot. A Class Magyarok és a Class40 csinos műsorvezetője nagyon büszke az elért eredményére.

Ez volt az első Vivicittá, amelyen eddig részt vettem, és hatalmas élmény volt. Kicsit tartottam tőle, hogy a többiek lehagynak, mert én egyenletes tempóban szoktam futni, és nem tudok a végén hajrázni.” – mesélte Kiss Orsi. „Biztos vagyok benne, hogy jövőre is rajthoz állok, mert óriási élményt jelent számomra a győzelem, hiszen az én eredményem lett a legjobb a csapatból. A 10 kilométert 50 perc 10 másodperc alatt futottam le, a következő cél 46 perc alatt teljesíteni a távot!” – mondta lelkesen az előkelő 55. helyet megszerző Orsi.

Vadon Jani rutinosan, 10 perccel a verseny kezdete előtt érkezett meg, de így is remek tempót diktált.

Szerettem volna korán lefeküdni a verseny előtt, ami össze is jött, csak épp aznap hajnalban. Az is korán van, nem? – kezdte Vadon Jani „Így picit fáradt voltam, de persze Orsi nem ezért teljesített jobban nálam: ez egy tudatos döntés volt részemről, engedtem nyerni. Ennyire fontos nekem Orsi boldogsága, és különben is, hölgyeké az elsőbbség” – vallott színt nevetve a Morning Show műsorvezetője.

A jótékonysági futáson részt vett a Class Kultúra műsorvezetője Szani Roland is, a köztudottan sportos Abaházi Csaba, a Class Kívánságműsor házigazdája azonban lesérült, így legnagyobb sajnálatára nem tudott rajthoz állni. A Vivicittán a Fenntarthatósági Média Klub kezdeményezésére a szolidaritás és a pozitív példákra való figyelemfelhívás volt a résztvevők egyik legfőbb célja. A Class FM csapata Balzsay Károly, az ismert bokszoló gyógyulásáért futott, akinél nem olyan régen rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak orvosai. A népszerű műsorvezetők pólóján is Karcsi mosolygott azokra, akik Orsiék mögött futottak.

 

 

Mondd el a véleményed

Az eddigi legvadabb MTV Movie Awards: Rita Ora letépte Zac Efron ingét

Geszti Péter és Mosolyka a toleranciáért festett