Benji: Kiváló dallal és klippel mutatkozott be az X-Faktoros

Hirdetés

Benji_front_big benjiklip másolata P7

P9A 2014-es X-Faktor bronzérmese és legjobb férfi előadója elkészítette első videoklipjét. Június közepén jelent meg Benji digitális kislemeze, melyen három változatban szerepel a vietnámi származású énekes bemutatkozó dala. Az angol nyelvű „Atmosphere” című szám szövegét Johnny K. Palmer írta, míg a magyar szöveget Lombos Márton jegyzi, „Az élet szép” címmel. A két dal másról szól ugyan, de mégis mind a kettő nagyon kellemes hangulatot áraszt. Lassúbb tempó, zenekaros hangzás, kellemes hang. Nagyjából így jellemezhetjük a két változatot. A kislemezen megtalálható egy remix változat is, melyet az angol verzióból az „Év Dj-je” címmel kitüntetett Newik készített. A fiatal énekes ehhez változathoz készítette el első klipjét, melyben maga a Dj is szerepel. A hangulatos video nagyon jól illeszkedik a nyári, pörgős újragondoláshoz. Táncos lányok, cabrio, sőt még egy nyakkendős zenekar is szerepel a kisfilmben. Utóbbi azért is érdekes, mert a remixben nem szólal meg élőzenekar. „A klip elején az eredeti „Atmosphere” című dalból hallható és látható pici részlet. A remixet tulajdonképpen Newik indítja el azzal, hogy a cabrio CD-játszójába behelyezi a kislemezem. Ahogy elindul a remix a zenekar megfagy. A képek üzenete, hogy egy jó remix egyáltalán nem ellensége az élőzenének. Erre manapság egyre több példát látunk.” – jegyzi meg Benji. Az X-Faktor dobogósa június 21-én megmutatta, hogy élő zenekarral is remek előadást tud nyújtani; a ByTheWay nagykoncertjén vendégeskedő Benji az „Atmosphere” című dal eredeti változatát adta elő fantasztikus módon.

A klip itt megtekinthető meg:

Hirdetés
Mondd el a véleményed

Nosztalgia gigabuli a ’80-as évek világsztárjaival – búcsú a Népstadiontól

Horváth Lili egy karácsonyi történettel folytatja