Dancs Annamari: Egy megvalósult álom, hogy Dolhai Attilával együtt játszhatom a főszerepet


Szabó Ádámmal közös duettje több nyelven is elkészült, főszerepet játszik Miss Saigon című musicalben, bort neveztek el róla, megkapta a Transilvanian, illetve a Csillag díját, legutóbb pedig a Divatikonnál járt. Dancs Annamarival gyorsan telt az idő a stúdióban, és ahogy ő mondja: a fotók önmagukért beszélnek! Nézz rá!

Elkészült  a duetted Szabó Ádámmal, a Nézz rám. Miért pont az egykori Csillagszületikes tehetségre gondoltál?
A dal a saját szerzeményem és a megkomponálásakor tudtam, hogy egy különleges hangszer feldobná a hangszerelését. Eszembe jutott Ádám, akivel a Transilvanian Music Awards díjkiosztón ismerkedtünk meg, szimpatikus és tehetséges zenésznek tartom. Amikor megkérdeztem, hogy lenne-e kedve egy közös produkcióhoz, egyből igent mondott.

Hallgasd meg a dalt!
 

{youtube width=”560″ height=”349″}oo-quOOI8sM{/youtube}

Hogy érzed magad a közös munka során?
Nagyon jól lehet vele együtt dolgozni, igazi profi, a harmónikajátéka pedig még jobban feldobta a dalt. Pacsai Márk stúdiójában  készítettük a duettet, egy egész estét töltöttünk ott, igazi baráti hangulatban. Szeretem az olyan zenészeket,akikkel emberileg és zeneileg „egy húron pendülünk”. Ádámban és bennem sok a közös vonás, Zeneakadémián képeztünk magunkat és mindketten vonzódunk a színházi világhoz.
 

Úgy tudom angol-spanyol változata is lesz a dalnak, és terveztek klipet is. Mesélj nekünk erről!
Igen, egyszerre két változatot készítettünk a dalnak, úgy gondolom, hogy így külföldön is esélyt kap a dal a befutásra. Nekem már előzőleg 2009-ben a Live Your Life című számom sikeres volt Oroszországtól-Spanyolországig, remélem, hogy a Piensa is hasonló utat tesz majd meg. Klipet tervezünk rá, ez még szervezés alatt van, hiszen mindketten elfoglaltak vagyunk a nyáron.

Van olyan előadó – akár egy külföldi példakép, kire felnézel– akivel álom lenne egy közös nóta, egy közös produkció?
Sok tehetséges zenész, előadó, színész van, akivel szívesen énekelnék vagy énekelek együtt. Itt Magyarországon talán az egyik illyen megvalósult álmom, hogy Dolhai Attilával együtt játszhatom a főszerepet a Miss Saigon cmű musicalben. Tisztelem azokat, akik sok éven át gyakoroltak, képezték magukat és megmászták azt a bizonyos létrát.

 

Miután trófeával tértél haza a Transilvanian Music Awards gáláról, te kaptad meg a Az Évad felfedezettjének járó Csillag díját is. Mit jelentek számodra ezek az elismerések?
Egy előadóművésznek mindig jól esik, ha elismerik a munkáját. Míg az  erdélyi elismerés azt igazolta, hogy otthon még mindig szeretnek, addig az Operettszínház és a Blikk közös díja, a Csillag trófea azt jelzi, hogy Magyaroszágon is egyre többen kezdik megjegyezni a személyemet. Ez köszönhető annak, hogy az elmúlt évben az Operettszínháznál  eljátszhattam a Miss Saigon főszerepét, de látthattak a nézők a Csárdáskirálynő operettben és a Borban a vigasz!… operettgálában is.

 

Júniusban a borgálán kiderült, hogy rólad neveztek el egy új palack bort. Mesélj erről a meglepetésről egy picit. Kedveled a borokat, van kedvenc?
Ez egy nagy meglepetés volt számomra, ugyanis az előadáson elhangzik egy mondat, amelyben arra kérek egy híres borászt, Matthiász Jánost, hogy nevezzen el rólam is egy borfajtát,például Dancs Ancsának… Az utolsó előadáson pedig ennek a borásznak az ükunokája meglepetésszerűen átadta a Dancs Ancsa Bora feliratú palackot, egy édes tokaji bort, ami a kedvencem. A Borgála kapcsán egyébként több pincészet is eljön az Operettszínházba kóstoltatni, így előadás után néha mi is belekortyolunk különböző borokba és egyre több érdekes aromát fedezek fel.

A Duett mellett mivel készülsz még a rajongóknak? Miken dolgozol éppen, hol találkozhatnak veled?
A nyáron popkoncertjeim lesznek, a
miket a weboldalamon lehet követni. Augusztus végén Bajára visszük a Miss Saigont, majd utána rögtön kezdjük a színházban a Marica Grófnő próbáit, amelynek a bemutatója október tizenkilencedikén lesz, de persze addig is folyamatosan látthatnak az Operettszínház előadásaiban.

Nemrég a Divatikon stúdiójában jártál, hogy érezted magad a fotózás során?
Kaszás Bencével imádok együtt dolgozni, a legprofibb fotósok egyike! Legutóbb egy nagyon jó sorozatot készítettünk, jó formában voltunk mindketten, így a studióban hamar elrepült az idő, a fotók pedig önmagukért beszélnek. (mosolyog)


Nézd meg te is a legfrissebb fotósorozat eredményeit!

Írta: Hatos Nikolett. 2012.07.20.

 
Mondd el a véleményed

Dukai Regina meghatódik A nagy házalakítás műsorán.

Tragédia a Batman-premieren