Desperado klippremier!

Hirdetés

 

A rajongók nagy örömére ma végre sor került a Desperado, valamint LL.Junior közös klippremierjére.

Hirdetés

„A Ma éjjel című számunk abból a szempontból hasonlít a Táncolj-hoz, hogy annyira más stílusú, mint amit eddig csináltunk, hogy már csak ezért érdemes meghallgatni!” – kezdte a Desperado énekesnője, Betti. „Nagyon jól éreztem magam a klipforgatáson, igaz a lábam teljesen szétfagyott a végére, mivel hiába volt ez egy óriási kazánház, a fűtésből mi semmit sem éreztünk! Az óriási épületben mindenki megszeppent először, ahogy beléptünk. Érdekes még, hogy a táncosok sokkal fiatalabbak voltak tőlünk, én mégsem éreztem azt, hogy mennyire “öreg” lennék mellettük. Nagyon jókat nevettünk a forgatás közben, Juniorral is végig bolondoztuk az egészet.” – tette hozzá mosolyogva. A klippet Tokay Péter rendezte, akivel már több éve dolgozik együtt a debreceni együttes.  Most pedig vess egy pillantást a kisfilmre Te is:

Hirdetés

{youtube}fFKOpxZPfFY{/youtube} 

 

Forrás: Hatos Niki /MédiaStyle. 2013.01.22.

 

 

 

Mondd el a véleményed

Megvannak az Eurovízió fellépőinek időpontjai!

Vili bácsi pihenőre megy