Dj Dominique és Angyalkái

 
A lemezlovas nem tétlenkedik; folyamatosan gyűjti a fiatal tehetségeket maga köré, és arra is van ideje hogy szövetkezzen a Jézuskával.

A SOTE II. Számú Gyermekklinika lakóit lepték meg az X-faktor és a Csillag születik
sztárjai, valamint más televíziós személyiségek. Szulák Andrea, Ördög Nóra, Mádai Vivien, Vastag Tomi, az Apollo 23, Szabó Ádám és Király L. Norbi vitték el a játékokat, amiket a kis betegeknek gyűjtöttek össze, emellett pedig egy koncerttel is kedveskedtek a gyerkőcöknek. Szabó Ádám az Apollo 23 tagjaival egy eddig még nem látott performanszot adott elő, Vastag Tomi egy klasszikus karácsonyi dallal érkezett, sőt a Bestiák kortalan tagjai is elhozták egyik slágerüket. Szulák Andrea gyakorló mamaként olvasott fel az aprócska közönségnek, Ördög Nóri pedig angyalka szárnyakat növesztett. A klinika dolgozói hihetetlen türelemmel munkálkodnak a gyerekekért, és páratlan kedvességgel üdvözölték a fellépőket, illetve a sajtó képviselőit.
 
A zenés blokk után az X-faktor egykori versenyzői meglátogatták a legsúlyosabb betegeket is, akik szintén nagyon boldogok voltak, hogy testközelben is láthatták kedvenceiket.

 
   2011.12.15
Farkas Clarissa
Mondd el a véleményed

Hatalmas meglepetés: A brit X–Faktort négytagú lánybanda, a Little Mix nyerte meg!

Zimány Lindát elátkozták?