Hiába érnek véget az X-faktor versenyei, a show után sem ereszti el egykori „gyermekei” kezét Keresztes Ildikó! Ennek egyik ékes bizonyítéka, hogy a közelmúltban ő is megjelent Király L Norbi esküvőjén. A nemrég Spanyolországban, illetve Erdélyben járó énekesnő elárulta nekünk, hogy mikor sírt utoljára, mit gondol a Valentin-napról és a hozzá hasonlatos ünnepekről, valamint, hogy mihez kezdene a lottó főnyereményével. Divatikon Kvíz az X-faktor legdögösebb mentorával!
1. Melyik volt az a dal, amelyet legutóbb meghallgattál?
Chertől a Haven’t seen the last of me.
2. Nyitottál már ki korábban ajándékot, amit neked szántak?
Igen, aztán jól megbántam, de még gyerekkoromban volt.
3. Mit gondolsz a Valentin-napról, s a hozzá hasonlatos ünnepekről?
Jópofák, de különösen nem tudnak lázba hozni az ilyen dolgok. Inkább az igazi hagyományokon alapuló ünnepeket tartom fontosnak.
4. Tegyük fel, hogy megnyered a lottó főnyereményét. Mi az első dolog, amit megteszel? Mihez kezdenél a nyereménnyel?
Először is nem hinném el, aztán elutaznék jó messzire, majd átgondolnám: mit kezdjek az összeggel. Biztos támogatnám a családomat, és a barátaimat, menhelyeknek segítenék, zenére is költeném, sokat utaznék, és még sorolhatnám!
5. Hányas voltál a suliban énekből, vagy éppen testnevelésből?
Nem emlékszem… De mivel mind a kettő a szakmám, így gondolom nem lehetett olyan rossz… (nevet)
Ildi is Norbival tartott a nagy napon!
6. Könnyen ismerkedsz? Mennyire engeded közel magadhoz a rajongókat? Van olyan barátod, aki esetleg ebből a körből „került ki”?
Nem ismerkedek könnyen, bár nagyon nyitott vagyok… Általában megijesztem az embereket, akaratomon kívül. De aki mer, az általában nyer… A rajongókat néha közelebb engedem, mint kellene, tisztelet a kivételnek. És igen, lett rajongóból barátom, nem is egy.
7. Mi jut eszedbe az első szerelemről?
Melyik is volt az első? Azt hiszem egy lengyel tornász fiú Lublinból.
8. Írtál már szerelmes levelet?
Igen, írtam!
9. Mikor volt az első nyilvános szereplésed?
Az óvodában, aztán Autostop koncerten az Electomures klubjában Marosvásárhelyen, és már profiként az Ungár zenekarral a Lidóban.
10. Milyen előnyeit tapasztalod az ismertségnek?
Szerencsére sokkal több előnye van, mint hátránya.
10+. És mik a hátrányok?
Néha nem veszik észre, hogy én is csak ember vagyok, akinek lehetnek rossz napjai, és túlságosan belelépnek az aurámba. Akkor elég antiszociális tudok lenni, de bántani igazán sosem tudnék.
11. Mikor sírtál legutóbb?
Tegnap. (nevet)
12. Ha vitába keveredsz valakivel, te teszed meg az első lépést a békülés felé?
Attól függ… De szívesen megteszem én is az első lépést, ha esetleg rájövök, hogy a másiknak volt igaza.
13. Mi az a rossz tulajdonságod, amivel a leggyakrabban találkozhatnak szeretteid?
Nagyon hangulatember vagyok.
14. Mi volt a legkedvesebb ajándék, amit rajongótól kaptál?
Sok volt, és szinte mindegyik nagyon kedves.
15. Mi az a tárgy, vagy esemény, amit legutóbb lefotóztál?
Spanyolországi és Erdélyi események.
Spanyolországban készült fotóit ti is megtekinthetitek az énekesnő közösségi oldalán!
Írta: Hatos Nikolett. 2012.07.14.