Elrontottam – új klippel jelentkezik Dánielfy Gergő és Rácz Gergő

Fotó: Gőz Márton - http://gozmarton.com
Hirdetés
Hirdetés
Fotó: Gőz Márton – http://gozmarton.com

Vannak mondatok, amiket nem lehet “visszaszívni”, vannak tettek, amiket nem lehet jóvátenni. Az ilyen jóvátehetetlen dolgok beismerését és az ezzel szinte mindig együtt járó megbánást öntötték dalba a 2018-ban A Dalt is megjárt  Dánielfy Gergő színész-énekes és Rácz Gergő ELRONTOTTAM c. klipjükben. Ennek apropóján beszélgettünk.

Hogyan született a dal? Milyen volt az alkotói folyamat?

Dánielfy Gergő: Sokszor érzem azt, hogy elrontottam, mert korábban nem azt mutattam kifelé, amit szerettem volna. Most pedig már túl késő változtatni rajta… Ahogy beszéltem másokkal, ahogy elváltunk egymástól vagy, ahogy megnyilvánultam előtte. Ezeken a dolgokon agyaltam otthon, amikor megírtam a dal alapját és átküldtem Gergőnek. Aztán ő visszaküldte az ő részét, ami egyből nagyon tetszett. 

Rácz Gergő: Azt tartottam fontosnak, hogy beleírjam, hogy amikor egy ismerkedésnél taktikáztam, pózoltam, akkor az végül soha nem vezetett jóra. Érdemes őszintének lenni, ha az ember komolyan gondol egy kapcsolatot. 

Hirdetés

 

Hogy éltétek meg a közös munkát?

D.G.: Hálás vagyok a sorsnak, hogy megismerhettem Gergőt. Mielőtt jobban megismertük volna egymást, egy hosszabb telefonbeszélgetést folytattunk, amiben meséltünk egymás életéről, ki hogyan élte meg a saját történeteit és miről is szól nekünk ez a dal. Nagyon jó beszélgetés volt. Rögtön megértettük, hogy mit szeretne a másik. Éppen ezért szerettem nagyon ezt a munkafolyamatot.

Fotó: Gőz Márton – https://www.instagram.com/gozmarton

Honnan inspirálódtatok?

Mindig saját tapasztalatok alapján írjuk a dalainkat, és ez most is így volt (– mondta a két Gergő egyöntetűen.)

 

Kinek és milyen gondolatokkal ajánljátok a dalt és a klippet?

Akik szeretik az akusztikus gitár hangját, azok mindenképp hallgassák meg – mondták a srácok.

 

Hol forgattátok a klippet?

Egy 22. kerületi stúdióban.

 

Milyen volt a forgatás?

R.G.: Nagyon jó hangulatú volt a forgatás. A klipet az idei tél egyik leghidegebb hétvégéjén forgattuk. Kicsit fáztunk, de volt meleg tea és kávé, és Gergő megvendégelt mindenkit egy vacsorával is.  

 

D.G.: Én is nagyon élveztem az egész napot a rettentő hideg ellenére is. A klip kivitelezése is közel áll hozzám, mert régóta szerettem volna (majdhogynem) egy snittben felvenni egy videóklipet. Úgy éreztem, hogy hiányzott egy ilyen dal és egy ilyen klip a napjainkból. Remélem mások is így fogják gondolni. 

 

Milyen visszajelzéseket kaptatok a dallal és a klippel kapcsolatban? Milyen a fogadtatása?

R.G.: Nagyon örülünk, hogy pozitívan fogadják az emberek, már sokan megnézték a klipet. Sok pozitív visszajelzést kapunk, YouTube-on kiemelkedően jó a like-dislike arány, ami azt mutatja, hogy kedvelik az emberek. 

Mondd el a véleményed

Ars Moriendi – nem ad ki több nagylemezt a Cadaveres (beharangozó)

Ezeket érdemes elolvasni! Gárdonyi Géza 5 remek verse