Eurovízió 2012

Hirdetés

 

170 előadó, 202 dal. Ezek a számok jellemezték az idei Eurovíziós dalfesztivál hazai pályázatát.  A mai délelőttön az is kiderült, ezek közül, ki az a 20, aki részt vehet a magyar döntőben.

A zsűri, Wolf Katival az élen, hihetetlen erős mezőnyről beszél idén, melyben nem csupán az ismert húzónevek, hanem réteg vagy kevésbé mainstream előadók is megtalálhatóak. Érdekes és egyben kecsegtető azt hallani, hogy a dalok egyre inkább vetkőzik le a sablonos tipikus “magyar” hangzást, és kezdenek nyugatias színvonalat prezentálni, ami eddig bizonyos okok miatt nem igazán volt divatos az énekesek és dalszerzők között. Idén pedig, mintha az ellenkezője lenne igaz; tavaly Wolf Kati egyfajta hullámot indított el, egyre többen érzik úgy, hogy nem lehetetlen a nemzetközi sikerek elérése. Ennek is megvannak a veszélyei, most mindenki úgy véli, eljött az Ő ideje, ezért fontos, hogy a szakmai zsűri és a közönség objektíven tudja meghallgatni a szerzeményeket.

Erre lesz is lehetősége, hiszen az m1-en egy háromrészes showműsor keretein belül a közönség megtekintheti majd a döntősök performanszát, és elbírálhatja, hogy ki is képviseljen idén bennünket a festői Bakuban.
 

Nézd meg interjúinkat, amelyeket a sajtótájékoztatón készítettünk!

Hirdetés
{youtube width=”560″ height=”349″}Q9cb13VUfSE{/youtube}

 {youtube width=”560″ height=”349″}YS_gndju7ds{/youtube}

{youtube width=”560″ height=”349″}2586wvEmWMk{/youtube}

{youtube width=”560″ height=”349″}Lohh98cAHm4{/youtube}

{youtube width=”560″ height=”349″}cI1uowvrXWY{/youtube}

{youtube width=”560″ height=”349″}x902o68YVf4{/youtube}

{youtube width=”560″ height=”349″}eONeQ-ekock{/youtube}

{youtube width=”560″ height=”349″}mJtkgsYZ1hg{/youtube}

{youtube width=”560″ height=”349″}IbTPsKuoQAQ{/youtube}

 

Az Eurovíziós Dalfesztivál május 26.-án kerül megrendezésre, de addig is íme a legjobb 20 névsora.

Compact Disco: Sound Of Our Hearts 
Tóth Gabi: Nem kell végszó 
Király Linda, Ben és Viktor: Untried
Gyurcsik Tibor: Back in place 
Sophistic – Yeah ok
Molnár Ferenc Caramel: Vízió
Kiss Gina: Chasing dreams 
Anti Fitness Club: Lesz, ami lesz 
Pély Barna, Pál Eszter, Pál István “Szalonna”: Open Your hearts 
Tolvai Renáta: Élek a szemedben 
Puskás Péter: Csillagok 
Monsoon: Dance
Gallusz Niki,Vizy Márton: Európa, egy a szívünk
Kállay-Saunders András: I love you 
Fábián Juli&Zoohacker Like a child 
Kökény Attila,Bencsik Tamara: Állítsd meg az időt
Dancs Annamari: Feel
Heinz Gabi Learning to let’s go
Veres Mónika “Nika”: This love 
Bebe&The Change: Fans will be friends

Hallgas bele a számokba!

{youtube width=”560″ height=”349″}Srle1Y0WRhQ{/youtube}
 
Írta: Farkas Clarissa 2012.01.10.
Mondd el a véleményed

Duplázott Kocsis Tibi!

Gianni veszélyes kihívások elé áll