Eurovíziós Dalfesztivál – A Dal – Négyen már a döntőben

Hirdetés

Petruska nyerte A Dal első középdöntőjét szombaton. A zsűri döntésével még Oláh Gergő és a Kállay Saunders Band, a tévénézők szavazataival a Mushu jutott a döntőbe az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén. Az első alkalommal kiírt A Dal Felfedezettje díjat Petruska Andrásnak ítélte oda a zsűri.

Petruska Trouble in My Mind című dala 43 pontot kapott a zsűritől és nézőktől – az idei versenyben eddig ez a legmagasabb pontszám. Eggyel kevesebb jutott Oláh Gergőnek, aki a Győz a jó című számot énekelte, 41 ponttal lett harmadik a Kállay Saunders Band és a Who We Are.

A negyedik továbbjutó a nézők szavazataival a Mushu előadásában az Uncle Tom című dal lett, így ez formáció is bejutott a döntőbe.

Hirdetés

Szombaton adták át az idén első alkalommal kiírt A Dal Felfedezettje díjat, amelyet Petruska András vehetett át. A dalszerző-énekes a magyar folklór motívumokat az angolszász rock és a tánczene elemeivel ötvözi. Szuggesztív, közvetlen előadásmódjával, valamint virtuóz gitárjátékával meghatározó szerepelője a hazai fiatal zenészgenerációnak. 2014-ben jelent meg első, Metropolita című stúdióalbuma a 4-es metró állomásaiból merített ihletet. Második lemeze idén tavasszal kerül a boltokba.

A Duna és a Duna World csatornán élőben közvetített első középdöntőben a négy zenész, énekes, dalszerző zsűritag – Zséda, Both Miklós, Frenreisz Károly és Pierrot – mellett az ötödik zsűritag ismét a közönség volt. A nézők mobilalkalmazás segítségével, A Dal honlapján, valamint sms-ben szavazhattak a produkciók elhangzása alatt 1-től 10 pontig. Ezeket összesítették, átlagolták és hozzáadták a négy zsűritag pontjaihoz, ez alapján alakult ki a három továbbjutó.

A Dal második középdöntőjét február 20-án rendezik. Az egy héttel későbbi döntőbe nyolc produkció jut, a győztes képviseli Magyarországot az idei, immár 61. Eurovíziós Dalfesztiválon május 10. és 14. között a svéd fővárosban, Stockholmban.

Bővebb ITT: A Dal 2016 első középdöntő – érdekességek, továbbjutók

 

Mondd el a véleményed

Harmath-Hodászi Klára élményei A Dalban

A Story Gála 2016 díjazottjai