Ezeket érdemes elolvasni! Karinthy Frigyes 5 remek verse

Ezeket érdemes elolvasni! Jöjjön a Karinthy Frigyes 5 remek verse válogatásunk.

Lecke

Megcsókoltalak, megmutatni,
Hogyan kell nékem csókot adni.

Megfúltál, úgy öleltelek
Mutatni, hogy ölelj te meg.

És sírtam is, ölelve térded,
Mert tudtam, hittem, hogy megérted,

Bő könnyeim, a könnyü bért,
Mit értem ontsz, a könnyekért.

Eldobtam mindent – íme, lásd,
Hogyan lehet szeretni mást,

Kiért mindent százszor megadnál,
Ezerszer jobban önmagadnál.

Kész vagyok meghalni miattad,
Hogy élj, hogy meg ne halj miattam,
Ahogy hiszem, hiszen mutattad.

Ne tétovázz, ne félj, ne féltsd magad,
Csak az kap ingyen, aki ingyen ad.

Mondtam, szeretlek, mondd, szeretsz-e –
Mindössze ennyi volt a lecke,

Mindössze ennyi a titok,
De jaj neked, ha nem tudod.

Jaj néked, hogyha az egész
Szabály és példa kárbavész –

Jobb lett volna meg sem születni
Nékünk, mint egymást nem szeretni.

Vezeklés, emelt fővel

A kéj lecsapó mennykövénél
Amit láttam, nem volt mennyország,
– Uram, mutasd meg újra orcád;
Tévedtem, ennyi az egész.

Tévedtem – bűnt miért hazudjak?
Mellet ki ver, kezet ki tördel?
Én ebben a büzhödt gödörben
Téged kerestelek, tudod jól.

Kinek Legelső Látomása
Nyíló gyermekszememben égett:
A pokol fenekén is téged,
Nem ezt a hitvány ördögöt.

Én azt hittem, veled csatázom,
Mint egykor Jákob a hegyen:
Én vagy te – ámen, úgy legyen!
Akárki győz, győzött az isten.

Én ezt a bordélyházi lármát
Ezer sivító torkon át
Mint égbezengő orgonát
Hallgattam tátott, mafla szájjal.

Amivel az ördög kinált,
Ezért ittam a trágyaléből
És a boszorkányok öléből,
Mint aki szentelt bort iszik.

Tűrtem, hogy tátott számba köpjön
S könnyes szemembe, a pimasz,
De most egy áruló grimasz
Az álarcot letépte róla.

Hát ez volt, aki nyársrahúzott,
Eremből ugró vért eresztett?!
És én mint mennyei keresztet
Cipeltem őt a hátamon!

Megállj csak – hát ez nem te voltál?
Hová jutottam, istenem!
Hisz őket én nem ismerem,
Nem ér a játszma – kezdjük újra!

Hatot vetett, vakot vetett
Sorsom ez alvilági kockán –
Sebaj, még bírja a lapockám!
Nem gilt, ha az ördög kever!

Testvér vedd el, keverd meg újra
A zölden izzó vaspohárt:
Énnékem a sátán nem árt,
Az én sorsom isten lehet csak.

Napisten, ordító Valóság,
Új Ádám tántorog eléd,
Mint visszakullogó cseléd,
Ki méhedből szakadt el egykor.

Ki elcsavargott Édenedből
S Lillith sötét szemébe nézett
És megvakult s most puszta kézzel
Tapogatja a kék eget.

Mutass fényt, mely nem pörkölő tűz,
Hangot, mely nem halált okád.
Mutasd meg éltető okát
Az illatos barackvirágnak.

Erdőben fát, erdőt a fában
S erdő mélyén, kit elhagyott,
A szép, csukottszemű, halott,
Mosolygó, édes, édes Évát.

Pitypang

Kezed felé
Kezed, hajad felé
Kezed, hajad, szemed felé
Kezed, hajad, szemed, szoknyád felé
Mit kapkodok?! – mindegyre kérded,
Hol bosszús-hangosan, hol fejcsóválva, némán –

Mért nem szelíden símogatva
Ahogy szokás, ahogy mások teszik,
Miért kapkodva, csillogó szemekkel
És mit nevetek hozzá – szemtelenség!
Ilyen csunyán, fülsértő élesen!
Eh, rögtön itthagysz, vagy kezemreütsz!
Pitypang, ne hagyj itt,
Inkább megmondom
Megmondom – várj, füledbe súgom,
Hajtsd félre azt a tincset.

Kezed felé
Kezed, hajad felé
Kezed, hajad, szemed felé
Kezed, hajad, szemed, szoknyád felé
Mi kapkod így – hát mégse jut eszedbe?
Mi kapkod így – még mindig nem tudod?
Pedig ily bosszús arccal
Próbálod elháritani akkor is
Hajad, szemed, szoknyád lefogva.

Porzód felé
Porzód, bibéd felé
Porzód, bibéd, szárad felé
Porzód, bibéd, szárad, szirmod felé
Mi kapkod így, pitypang? – A szél!
A szél, a szél, a szemtelen bolond szél
Vígan visítva bosszúságodon.

Pitypang, mi lesz?
Ez még csak a szellő
Ez még csak kapkod és fütyörész
De én még nem is beszéltem neked a családomról
Hallod-e, hé!
Füttyös Zivatar Úr volt az apám – anyám az a híres arkanzaszi
Tájfun
Tölcséres vihar a sógorom –
Pitypangpehely, kavarogtál-e már ziláltan – alélva
Felhőbefúró forgószél tetején?

Jobb lesz, ha nem ütsz a kezemre.

Szép

Emlék

Szemben egy bérkaszárnya volt
Oldalt piros postaszekrény
A járda szélén, ahol megálltunk
Az eső alattomosan szitálni kezdett
Én a toronyóra felé sandítottam
Közben, hogy mégis mondjak valamit
Szórakozottan és félig tréfásan
Udvarolni kezdtem, hogy milyen szép
Mindenféle pongyola hasonlatban
És akkor, ahogy hirtelen ránéztem
Meghökkenve torkomon akadt a szó
A szemehéja lehunyódott és rebbent
És a szája kerekre ki volt nyitva
Mint egy kis csuka, ahogy kapkod a víz felszínén levegő után
Meg egy fürjecskefióka, ahogy
Piros bársonnyal kibélelt torkát tátogatja
És mint a selyempapír hajnalkavirág
Ahogy csapja az eső és bután szomjasan
Remeg és inog és kifordul és hagyja verni magát
Mert akkor én már közelhajolva,
Tágrameredten a kiváncsiságtól
És vadul és mohón és kegyetlenül
Dícsértem és magasztaltam
Hogy milyen szép és gyönyörű
Képtelenmód túlozva, fantasztikus szavakkal
És a szárnyas szó, csapkodó, százkarú korbács
Vastagon és langyosan
Csurgott végig az arcán az esővel együtt
Ami most már komolyan megeredt
És szemmel és szájjal beszívta és megduzzadt
És már igaz volt minden szó, amit mondtam
És akkor ijedten elhallgattam
És sarkon fordultunk és köszönés nélkül kétfelé szaladtunk
Sandán nézve kétoldalt, hogy látta-e valaki
Részeg madarak dobogtak
Nekilódulva, akadozva, elakadva.

Almafa

Forduljon el, aki szégyeli magát,
Most elmondom az almafa dalát.

Ő tehet róla, mágus Aladin
Hogy együtt voltunk s nevettünk valamin.

Egyszer csak intett, bókolt hevenyén –
Láng csapott fel a szoba közepén.

Bókolt, intett és visszahullt a láng
Gyökeret vert a deszkapalánk.

A szőnyeg, a szőnyeg, pezsgett, mint a hab
Almafa állt a lámpa alatt.

Ember kérdez, almafa felel –
De ezt már inkább szóval mondom el.

*

Almafa, rázd meg fürteidet,
Kint süt a nap, horpad az ablak
Odakint összesúgnak a fák –
Almafa, almafa, almavirág.

Almafa, rázd meg fürteidet!

Almavirág, ki látott havazni tavasszal?
Hajamra hullott lepkeszirmod
Hajamra hullt, kezemre szállt, –
Mi van mögötted, almavirág?

Almafa, rázd meg fürteidet!
Almavirág, ki látott havazni tavasszal?

Almabogyó, de fehér, de habos a húsod
Síma héjja tenyerembe símult –
Almabimbó, bimbó, almagerezd
Elgurul, fogd meg, ne ereszd!

Almafa rázd meg fürteidet!
Almavirág, ki látott havazni tavasszal?
Almabogyó, de fehér, de habos a húsod.

*

Mondtam almafának, nincs egyebed?
Csodálkozva nézett rám, nevetett.

Almafa, almavirág, almabogyó
Mit adhat almafa mást, te bohó?

Almafa nem, de te csodafa is vagy, az ám!
Terem rajtad, ami semmi almafán.

Aladin mondta és ő mindent megokol
Hogy gránátalmát rejtegetsz valahol.

Almafa, mért rázza lombod a dac?
Megharagszom, ha valamit letagadsz!

Megharagszom, megrázom, széttárom a lombod,
Eltöröm ágaid, ha meg nem mondod.

Ember haragszik, almafa hallgat
Aki még álmos, forduljon a falnak.

*

Almafa, szertezilálták lombjaidat
Almavirág, szellő szétfújta a szirmod
Gránátalma, belédharapott valami
Langyos habocska buggyant az ágra.

Almafa, rázd meg fürteidet,
Almavirág, ki látott havazni tavasszal?
Almabogyó, de fehér, de habos a húsod!
Gránátalma, belédharapott valami.

*

Addigra este, lusta este volt
Ezüstfelhők közt hegedült a hold.

Ő tehet róla, mágus Aladin,
Hogy együtt voltunk s nevettünk valamin.

The post Ezeket érdemes elolvasni! Karinthy Frigyes 5 remek verse appeared first on Meglepetesvers.hu.

Mondd el a véleményed
Szabó Gabriella Eszter

Slow revelation és Flow – két csodás dal Szabó Gabriella Esztertől

Két nagyszerű vers az őszinteségről