Hogyan született a Slow revelations és a Flow ?
A Flow-val kezdeném, mert az keletkezett előbb, konkrétan tavasszal, a karantén kezdetén. Mielőtt kiköltöztem Bergenbe, Norvégiába, pár éven keresztül a budapesti Miegymás együttes zongoristája, zeneszerzője voltam. Szerencsére igen sokat koncerteztünk Magyarországon és külföldön is egyaránt. A 2011-ben megjelent lemezünk (Mozaikdarabkák) a Váltakozva című darabommal kezdődik, ami meglehetősen gyors, ritmikus, dinamikus zene, főként az énekesnő által hozzákomponált többszólamú dallamvilággal.
Szerettem mindig is ezt a számot, és miután felbomlott a csapat, egyedül nem nagyon tudtam előadni, hiszen dob, basszusgitár, ének és zongora szerepeltek az eredeti felállásban. És bár már többször megfordult a fejemben, hogy én magam leszek egy egész zenekar, sajnos ezt az ötletemet eddig még nem sikerült megvalósítanom… Ezért úgy döntöttem, hogy az eredeti dallamot és ritmust alapul véve, feldolgozom a saját számomat, saját magamnak. Így elkészült a csak zongora változat. Egy baj van csak vele, hogy miközben játszom, az egyes részeknél folyamatosan hallom, hogy hol és miként jönne be a dob, a basszus…mintha kísértenének ezek a hangszerek és szép halkan azt üzennék, hogy “Gabiiiiii, ideje ismét együttest alapítani!”
A “Slow revelations” – t nyár végén írtam. Vannak olyan időszakok az ember életében, amikor valamely belső vagy külső dolog hatására több időt és energiát fordít a lélekre, a belső folyamatokra. Amikor próbálja feldolgozni a múlt és jelen történéseit, netán érzelmi “viharait”, érzékenyebben reagál különböző emberi kapcsolatokra. Augusztusban, amikor visszajöttünk az otthoni nyaralásból, megteltem gondolatokkal, ki nem mondott szavakkal, kellemes és kellemetlen érzésekkel. Mivel nem vagyok a szavak embere, ilyen téren legalábbis, hangokba öntöttem mindazt, ami bennem zajlott. Először csak zongorára írtam meg a darabot, de később illesztettem hozzá hegedű szólamot is. Így gyakorlatilag szólóként és duóként is előadható.
Hogyan élte meg, milyen volt az alkotói folyamat?
Az alkotói folyamat számomra mindig egyfajta terápia, relaxáció, amikor megszűnik a külvilág a minden bújával-bajával, hétköznapi rutinjaival, számláival, kötelezettségeivel együtt. Amikor eltűnik az idő és tér fogalma és csak a zene létezik, amit néha belül hallok és hallgatok. Mindezt nagyon nagyon szeretem, és nem tudom – azt hiszem – befolyásolni, hogy ez a különleges állapot és átlényegülés mikor jöjjön létre. Van, hogy leülök a zongorához azzal a céllal, hogy írjak valamit, és nem megy, nem jön az ihlet. Nem mondom, hogy mindig kitörő lelkesedéssel fogadom el ezt, de sajnos tudomásul kell vennem, hogy a komponálással töltött órák nem rendszeresek, hanem gyakorlatilag mindegyik alkalom egy-egy gyönyörű ajándék, amit meg kell becsülnöm. És
kíváncsian, türelmetlenül várom a következő csomagot.
Kinek és milyen gondolatok kíséretében ajánlja a dalokat?
A szerzeményeim mindenkinek, mindenkihez szólnak. Nem céloztam meg semmilyen csoportot azt hiszem, mert úgy gondolom, hogy a zeném én magam vagyok. És ahogy az életben is, van. aki elfogad és kedvel a minden érdekességemmel együtt, vagy pedig egyáltalán nem tud elviselni, úgy nyilván vannak, akik szívesen hallgatják a dalaimat és vannak, akiknek más elképzelésük van a jó muzsikáról. Amikor a saját alkotásunkat mutatjuk meg másoknak, legyen az egy képzőművészeti alkotás, egy dal, egy vers, egy táncbemutató, gyakorlatilag olyan, mintha meztelenre vetkőznénk, kitárjuk a szívünket, megmutatjuk a lelkünk legmélyebb bugyrait, és ezáltal sebezhetővé is válunk. Így néha félve várjuk a reakciót, a fogadtatást. Mert ha az alkotást kritika éri, olyan, mintha minket
bántanának. Ezért nagyon érzékeny terület ez, ugyanakkor érdekes, szenvedélyekkel teli,
kiszámíthatatlan és rendkívül izgalmas is.
De ha mégis mindenképpen meg kellene fogalmaznom, hogy “kinek küldeném ezt a számot”, akkor mindenkinek, aki nyitott az olyan dallamokra és ritmusokra, amelyek többnyire a komolyzene, a jazz és a népzene világából táplálkoznak. Nagyon nehéz már teljesen újat létrehozni, hiszen a nagy zeneszerzők már minden zseniáliasat kitaláltak és megalkottak és nem is lehet szerintem az ő nyomdokaikba lépni. Én azt hiszem próbálok nem túl sokat gondolkodni a komponálási elveken, szabályokon, mert akkor az adott időben eltűnik a pillanat varázsa, a szép dallam vagy érdekes ritmus. Így nyilván nem is vagyok sem Mozart, sem Beethoven. De Puccini még lehetek…! Viccelek persze! Tehát azok hallgassák a dalaimat, akik kíváncsiak “Szabó Gabira” Nem könnyű időszak a mostani, amikor nincsenek koncertek és ezáltal nincs lehetőségünk megmutatni, hogy mit tudunk és mit nem. Az ember nyilválvalóan csak a szociális médiára támaszkodhat most, ott oszthatja meg az online felvételeit, saját alkotásait, cikkeit, fotóit. Én is ezt teszem, viszonylag rendszeresen, de közben próbálok arra is figyelni, hogy ne legyek túl sok, mert az pont ellentétes hatást válthat ki az emberekből. Szerencsére nagyon sok szép és elismerő kritikát kapok nap mint nap a szerzeményeimért, és ez igen nagy örömmel tölt el a fentebb írt gondolatok miatt, és természetesen erőt és bíztatást is ad ahhoz, hogy folytassam ezt a rögös, de csodálatos utat.
Hogy élte meg a közös munkát Mara Haugennel és Sonja Pepperrabbit-tel?
Mara Haugen lett származású kiváló hegedűművész, aki elsősorban klasszikus műveket
játszik különböző zenekarokban, együttesekben. Egy alkalommal énekesnő barátnőmmel
koncerteztem húsvétkor, és Mara is muzsikált némely darabban. Nagyon tetszett a
muzikalitása és ahogyan a hangszert finoman, lágyan szólaltatta meg, valamint
szimpatikus volt ő maga is. Így pár hónappal később megkérdeztem, hogy nem lenne-e
kedve csatlakozni az egytagú formációmhoz. Kérte, hogy küldjek felvételeket és kottákat,
majd kis idő elteltével azt mondta, hogy nagyon tetszik neki, amit hallott és hogy szívesen
játszik velem. Azt is a lelkemre kötötte, hogy ő többnyire a komolyzenében jártas, ezért
szokatlanok számára a “jazzes” elemek, sokszor páratlan ritmusok és metrumok.
Ugyanakkor szeretne bennük mindenképpen elmélyülni, mert nyitott az újra és szereti a
kihívásokat. Így indult a mi közös pályafutásunk, ami remélhetőleg még folytatódni fog,
amint a covid-19 is úgy akarja. Amikor eljön a próbáinkra, érződik rajta, hogy élvezi, amit
csinál, és soha nem jön készületlenül, amit egy közös zenélésnél nagyon fontosnak tartok.
És ami még igazán lényeges számomra, hogy nemcsak passzív résztvevője a
munkánknak, de rengeteg kreatív ötlettel szokott előállni és ezek a felvetések általában
színesítik, érdekesebbé teszik az előadásmódot.
Sonja Otto neve azért merült fel a Slow revelations kapcsán, mert ő adta neki a címet. Én
erre teljesen alkalmatlan vagyok néha, még magyarul is. Sonja szintén zenész:, szintén
zongorista és számos nagyszerű dal szerzője. Mivel nagyon sokoldalú embernek tartom,
megkértem, hogy gondolkodjon egy lehetséges névadáson, főként, hogy német
származása ellenére nagyszerűen beszél angolul is. Meghallgatta a dalt, én írtam hozzá
némi tartalmi instrukciót és pár perc múlva megszületett a ‘Slow revelations” cím, ami nekem nagyon tetszett.
Mara Haugen az alábbi gondolatokat osztotta meg Gabrielláról:
“Gabriella is a classically trained musician, but she is so inspired by so many other styles and incorporate jazz and folk and pop elements in her music in a very elegant way, and it makes me challenge myself to find new expressions. I love playing her music with its playful rhythms and harmonies and I think that her music in great deal reflects her warm and joyful personality. Playing with her always feels very organic and intuitive and it is exciting to see her working with her own compositions – she knows what she wants and has a clear idea that she wants to be carried out.”
“Gabriella egy klasszikusan képzett zenész, de megannyi más stílus is inspirálja, zenéjében elegáns módon ötvöződnek a jazz, a népzenei és a popzenei elemek.Folyton kihívás elé állít engem, hogy új kifejezésmódokat találjak. Szeretek vele együtt játszani, zenéjében kedves, és szeretnivaló személyisége tükröződik vissza. Játéka nagyon módszeres és intuitív, izgalmas, ahogy megalkotja saját darabjait – pontosan tudja, hogy mit akar, s pontos elképzelése van arról, hogy mit akar elérni.”
