Filmek vakoknak

Filmek vakoknak
Filmek vakoknak
Hirdetés

Sokan meglepődnek, amikor azt hallják egy vak embertől, hogy ő megnézte ezt vagy azt a filmet. Pedig nincs ebben semmi meglepő, hiszen a látássérültek is kíváncsiak a vizuális alkotásokra, még akkor is, ha nem  látják a képkockákon lejátszódó cselekményeket. Szerencsére ma már létezik egy olyan szolgáltatás, ami segítséget jelenthet  a számukra  a kulturális érdeklődésük kiteljesítésében is, s ez  az  audio-narráció. De mit is jelent ez a szolgáltatás?  A  látássérült – gyengénlátó, aliglátó,  illetve vak – emberek számára hozzáférhetővé  tenni a vizuális művészeteket, a média produktumait egy narrátor segítségével, aki lényegre törően, érthetően és élvezhető módon közvetíti a vizuális üzeneteket.

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. (FSZK) – a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel közösen –  már régóta foglalkozik ezzel a kérdéssel és három évvel ezelőtt kidolgozta és akkreditáltatta az első hazai felnőttképzési tanfolyamot, melynek keretében  szakembereket készítenek fel a színházi előadások, filmek, televíziós műsorok, kiállítások, oktatási és képzési programok, konferenciák audio-narrációjára.

Tavaly kilenc film audio-narrációjára került sor az FSZK gondozásában az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával, s ebből hat felnőtt, három gyermekfilm volt, mind nagy tetszést arattak az érintettek körében. Legutóbb novemberben a Vakok Állami Intézetében (VÁI)  tekinthettük meg A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt című magyarul beszélő svéd vígjátékot, aminek cselekményét és humorát az audio-narráció segítségével jól követhették a VÁI lakói és a meghívott  látássérült vendégek egyaránt. A filmvetítés után kerekasztal-beszélgetésre került sor a résztvevők, valamint Somogyi Krisztina, az FSZK programmenedzsere és Bakos Éva audio-narrátor közreműködésével.

Hirdetés

Hirdetés
VÁI filmvetítés 1.JPG

Jobbról balra: Somogyi Krisztina, dr. Szőke László, Bakos Éva,valamint a nézők közül ketten: Pozsik Réka és Varga András

Miként dr. Szőke László, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság mb. fogyatékosságügyi osztályvezetője – aki maga is vak emberként éli az életét – elmondta, nagyon hasznosak az ilyen filmvetítések, hiszen ezek is az info-kommunikációs  akadálymentesítést szolgálják. Azonban felhívta a figyelmet arra, hogy sok esetben a filmek kevésbé jelentős részleteire is érdemes utalni az audio-narráció során, mert ha például aprónak látszó, de kulcsfontosságú információk elmaradnak, a látássérültek számára már nem lesz követhető a cselekmény. Mindazonáltal nagyszerű, hogy ma már a film- vagy egyéb vizuális alkotások megtekintéséről sem kell lemondaniuk a látássérülteknek, főként, ha profi magyarázatot is kapnak hozzájuk.

Kép és szöveg: Garamvölgyi Annamária

Mondd el a véleményed

X-Faktor 2016 – a Ham Ko ham nem került be a döntőbe

Dj Dominique : Minden jóra fordul, csak egészség legyen!

Dj Dominique : Minden jóra fordul, csak egészség legyen!