Főzve fogynak a sztárok!

Hirdetés

 

Egy vadonatúj életmódprogramot mutatott be minap hazánk talán két legcsinosabb sztárja. Debreczeni Zita és Szabó Zsófi a Gastroyal – FitBalance Alakvarázsló programjával nyújt segédkezet a fogyni vágyóknak és életmódot változtatóknak. Egy különleges eseményen mutatták be ezt az újdonságot, ahol a két hölgy fakanalat ragadott és bebizonyították, hogy nemcsak gyönyörűek, de még a konyhában is megállják a helyüket. Az elkészült ételeket sztárok kóstolták. Müller Attila, Nagy Adri, DJ Dominique, Felly K és Szabó Melinda fitneszvilágbajnok is lelkesen falatoztak. A rendezvényen három kiválasztott fogyni vágyó is bemutatkozott, akik az elkövetkezendő 2 hónapban látványos változásokon mennek majd keresztül, a program segítségével. Az egyik résztvevő nem más, mint a Jóban Rosszban színésznője, Juhász Adrienn.

Hirdetés

Hirdetés

A Fitbalance és a Gastroyal közösen hívott életre egy olyan szakmai programot, amely segítségével könnyen le lehet adni a súlyfelesleget. A Gastroyal dietetikusai profi étrendet állítanak össze a hét minden napjára, míg a Fitbalance sztáredzői segítenek kiválasztani mindenkinek a hozzá legjobban illő gyakorlatsort. Erre a programra még bárki jelentkezhet, aki fogyni akar, vagy még tökéletesebb alakot szeretne.

 

Debreczeni Zita képviseli az Aktív programot, melynek célja, hogy a már rendszeresen edzőterembe járók még jobb eredményt érhessenek el. Szabó Zsófi pedig a fogyni vágyó embereknek segít, hogy könnyedén, szenvedések és lemondások nélkül tudják elérni a céljukat.

 

Zita elmondta, hogy neki arra kell figyelnie, hogy ne fogyjon le túlságosan. Ő genetikailag nagyon vékony, édesapjától örökölte az alkatát.

„Szeretném bebizonyítani, hogy egy nő 30 felett is lehet bombázó, sőt! Nekem gyerekkoromtól lételemem a mozgás. Most már tudom, hogy milyen ételek egészségesek és mely edzés használ nekem a legjobban. Örülök, hogy részt vehetek ebben a programban és segíteni tudok másoknak is.”

 

Zsófi már évek óta keményen sportol, és nagyon figyel arra, hogyan táplálkozik, ezért is örült, mikor felkérték.

„Sokan kérnek tőlem tanácsot, de én nem vagyok szakember, csak a saját tapasztalataimat tudom elmondani. Örülök, hogy most egy hozzáértő stábbal együtt tudok segíteni abban, hogy szenvedés nélkül válthassanak életmódot az arra vágyók”.

 

Juhász Adrienn már többféle diétát is kipróbált, amelyek rövidtávon sikeresnek bizonyultak, ám idővel visszakúsztak rá a kilók. Adri saját bevallása szerint sem mozog túl sokat, ezért is örült, hogy mostantól személyre szabott edzéstervvel és étrenddel változtathat életmódot, melyben kolleganője, Szabó Zsófi mindenben segíti majd.

 

A program bemutatóján Zsófi és Zita fakanalat ragadott és elkészítettek egy hagyományos alapanyagokból készült zöldborsófőzeléket cordon blue-vel és ugyanezt a menüt zsírégető liszttel és édesítőszerrel. Az elkészült ételek mindenkinek nagyon ízlettek. A többség a diétás menüt ítélte finomabbnak. A konyhában a főzés mellett a mókázásnak is helye volt, Müller Attila, Nagy Adri, DJ Dominique, Felly K egymást szórakoztatták, miközben készültek az ételek.

 

A főzés után az Oxygen Medical &Wellness szakemberei testtömeg index mérésen feljegyezték a három kiválasztott értékeit, hiszen a wellness központ a szakmai támogatója a programnak, ők felügyelik a fogyni vágyó hölgyek egészségi állapotát az elkövetkezendő három hónapban.

 

Az életmódprogramhoz még lehet kapcsolódni, hiszen aki regisztrál jelentős kedvezményekre lesz jogosult, valamint hasznos praktikákat is megtudhat a hatásosabb fogyásért.

 

 

 

http://alakvarazslo.gastroyal.hu/

 

Mondd el a véleményed

Magyarországon fekteti be pénzét Palvin Barbi

Közös ágyban szórakoztak a sztárok