Fügés-barackos galette – Széles Natália gyümölcsvarázsa

Különleges recepteket bemutató gasztrosorozatunk 1. részében Széles Natáliával beszélgettem.

Hogyan született a fügés-barackos galette ötlete?

Körülbelül két éve váltottam növényi alapú étkezésre. Addig is szerettem sütni-főzni, de az új életmód több kreativitást igényel az állati eredetű termékek kiváltása miatt. Hála a mai világ adta lehetőségeknek, ez egyáltalán nem bonyolult dolog. Nagyon élvezem a vegán gasztronómia változatosságát, áldásos egészségügyi hatásait és a régi kedvenc receptjeim újragondolását.
Így jött ez a sütemény recept is, amit még anno vajjal, tejföllel és tojással készítettem. Most ezeket mind helyettesítettem növényi alapú hozzávalókkal, és mindamellett hogy vegán, még cukor- és gluténmentes is lett.  Egy receptverseny kedvéért terveztem újra és legnagyobb örömömre így “mindenmentesen” is csodafinom lett. Igyekszem mindig szezonális gyümölcsöket vásárolni, így kora ősszel a barack és a füge tökéletes párosítás volt ehhez a pitéhez. De gyakorlatilag bármilyen más gyümölccsel is el lehet készíteni, sőt sós verziók is léteznek.

Kinek és milyen gondolatok kíséretében ajánlod a receptet?

 

Szeretettel ajánlom bárkinek ezt a receptet, aki az egészséges és “mindenmentes” táplálkozás híve, vagy aki ételallergiával él. Azoknak is, akik szeretnek kreatívkodni egy sütemény elkészítésénél, ugyanis ezt a pitét a tészta megformálásával, a gyümölcsszeletek elhelyezésével és a díszítéssel is egy kész költeménnyé lehet varázsolni. Az ételfotók szerelmeseinek is biztosan nyújt pár kellemes flow-élményt. Illetve azoknak is szívből ajánlom, akik szeretnék felfedezni a vegán konyha színességét.
Recept:

Hozzávalók:
A tésztához:
110 g gluténmentes zabpehelyliszt
80 g barna rizsliszt
30 g tápiókaliszt (vagy tápióka keményítő)
40 g darált mandula
2 evőkanál xilit
100 g növényi margarin
8 evőkanál hideg víz

A töltelékhez:
2 evőkanál cukormentes baracklekvár
2 db őszibarack vagy nektarin
4-5 db füge
1-2 evőkanál vaníliás xilit

A díszítéshez:
Aquafaba (csicseriborsó vagy bab főzőleve)
Szeletelt mandula
Vegán jégkrém

Elkészítés:
A sütőt 180 fokon előmelegítjük.
A száraz hozzávalókat (lisztek, mandula, xilit) összekeverjük egy tálban, belemorzsoljuk a margarint és összegyúrjuk. Nem baj, ha maradnak benne kisebb margarin darabok. A vizet hozzáadjuk kanalanként, folyamatosan gyúrva, amíg össze nem áll. A tésztát hűtőbe tesszük 30 percre, hogy szépen nyújtható legyen majd. A gyümölcsöket vékony szeletekre vágjuk.
A lehűlt tésztát két sütőpapír között kinyújtjuk kör alakúra, lehetőleg 3-4 mm vékonyságúra. Így akkora lesz, mint egy nagyobb lapostányér. A tésztáról levesszük a felső sütőpapírt és áttesszük tepsire, mert megtöltve már nehezebb.
A tészta szélét (legalább 3-4 cm) szabadon hagyva vékonyan lekenjük lekvárral, majd ráhalmozzuk a gyümölcsszeleteket, amiket megszórhatunk még xilittel (vaníliással még finomabb lesz). A szabadon hagyott részt ráhajtogatjuk a gyümölcsökre. A linzeres tészta törhet, ettől nem kell megijedni. Nedves kézzel a repedéseket szépen el lehet egyengetni. A felhajtogatott részt lekenhetjük aquafabával, amitől még szebb színe lesz a sütinek, és amire jól ragad a szeletelt mandula.
Süssük 30-35 percig (nekem a légkeveréses mód vált be), illetve amíg aranybarna színű nem lesz a tészta. Figyeljünk, hogy a füge és a mandula ne égjen meg. Miután megsült, hagyjuk kicsit kihűlni, csak aztán szeleteljük. Tálalhatjuk egy gombóc vegán vaníliás vagy gyümölcsös fagyival.
Mennyiség: 1 adag galette kb. 8 szelet.

Facebook Comments

Ez a webhely a böngészés tökéletesítése érdekében cookie-kat használ. Részletek

Egy EU-s tövény alapján kötelező tájékoztatni a weboldalunkra látogatókat, hogy a weboldal cookikat használ. Ha ezzel nem értessz egyet, akkor a böngésződ megfelelő beállításait használva tiltsd le a cookik tárolását!

Zár