Gájer Bálint: “Elképesztő élmény volt a gyerekeknek és nekem is!”

Hirdetés

Jótékonysági felvonulás luxusautókkal és limuzinokkal, rendőri kísérettel

Több mint száz hátrányos helyzetű gyermeknek szerzett különleges élményt a Baptista Szeretetszolgálat programszervezője, Baricz Dezső. Népszerű sztárok is az esemény mellé álltak: Radics Gigi és Gájer Bálint szórakoztatta a csemetéket a kalandos úton. Budapesten az utakat lezárva több limuzinnal és luxusautóval, rendőri kísérettel vitték körbe a kicsiket és nagyokat.

Igazán megható, vidám és lebilincselő eseményen vehettek részt a rászoruló diákok, akiket sztárvendégek és rendőrök kíséretében vonultattak fel extrém és drága autókkal. Az adrenalin dolgozott minden résztvevőben, gyerekben és felnőttben egyaránt.

Hirdetés

A Baptista Szeretetszolgálat idén is megszervezte a „Luxusautó felvonulás gyerekekkel” címmel programsorozatot. Baricz Dezső segítségével már több mint százezer csemete vehetett részt különböző, színes eseményeken.

– Az ötlet 2011-ben indult, azóta minden évben megszervezem ezt a napot, a cégek természetesen nyitottak, és örömmel segítenek. A rendőrséget azért találtam ki, mert szabad jelzést kapunk, ha ők biztosítják az útvonalat és a felvonulást. Továbbá a gyermekeknek is meglepő és fantasztikus élmény, ha találkoznak rendőrökkel, és az autókkal piros lámpán át lehet hajtani. Mindig csodálatos érzés a kicsiknek örömöt okozni és élményeket szerezni. A Baptista Szeretetszolgálaton keresztül most már 22 éve szervezek színes eseményeket, és teszem szebbé a nyarat vagy az ünnepeket. Köszönetet szeretnék mondani az Országos Rendőr-főkapitányságnak, Dr. Balogh János Rendőr Vezérőrnagynak, Országos Rendőrfőkapitánynak, a Pizza King tulajdonosának, a Regió Játék Vezetőinek, Radics Giginek, Gájer Bálintnak, limuzinos cégeknek és az autók tulajdonosainak. A gyermekek a Nem Adom Fel Alapítványtól, a Fészek Egyesülettől, a DOWN Alapítványtól, a Kőbányai Kisebbségi Önkormányzattól és többen vidékről is érkeztek.

Az esemény egyik sztárvendége, Radics Gigi nagy örömmel vegyült el a gyerekek körében. Különleges élményben részesült ő maga is:

– Dezső jóbarátom már évek óta, szoktunk együtt dolgozni, jó ügyeket mindig támogatok. Hatalmas élmény lehet a gyerekeknek egy ilyen rendezvény. Örök életre szóló élményt szerezhetünk azoknak a nehéz sorsú gyerekeknek, akik akár még Budapesten sem jártak, arról nem beszélve, hogy ilyen kaliberű autókba üljenek be. Még nekem is nagy boldogság volt, hogy rendőri kísérettel vonultunk végig. Láttuk a döbbent arcokat az utcán, a járókelők nem is értették, hogy mi történik. Az is jó dolog, hogy Dezső különböző cégeket keres meg, és kapnak a gyerekek a támogatások által pizzát, üdítőt, játékokat.

Hirdetés
Gájer Bálint szintén fantasztikusan érezte magát:

– Elképesztő élmény volt a gyerekeknek és nekem is! Örülök, hogy ilyen eseményeken vehetnek részt a rászoruló csemeték. Találkoztam a down-kóros gyerekekkel, akikkel már korábban is, nagyon örültünk egymásnak. Elhalmoztak szeretettel, nagyon megható és egyben kalandos volt az esemény!

Mondd el a véleményed

Idén is megrendezik a Fut a Birtok programot

A sport korosztályokon átívelő fontossága