Gianni örök szerelméről vallott

Hirdetés

 

Gianni Annoni 18 éve él Magyarországon, ahogyan mondja, már nagykorúvá vált hazánkban is, azonban még mindig tartja azokat a hagyományokat, amelyeket Olaszországból hozott magával. Az egyik, talán legfontosabb szokása a kávézás, amely életének szerves része, Gianni a kávé szerelmese. Már 4 éves korában találkozott a kávézás rituáléjával, amikor nagymamája rendszeresen elvitte a helyi piacra barátnőivel egy feketére. Bár akkor még csak óvatosan kóstolhatta meg a fekete nedűt, ahogy felnőtt, a baráti találkozások és családi események elengedhetetlen kelléke lett a kávé számára is.

 

Hirdetés

„Reggel egy erős eszpresszóval kezdem a napomat, a délelőtt a tízórai kávézás ideje, ebéd után mindig szükségem van egy jó feketére, délután a baráti kávézások elmaradhatatlanok, aztán este az esti programtól függően egy koffeinmentes vagy koffeines kávét is beiktatok a napi rutinban. Tisztában vagyok azzal, hogy napi 2-3 csésze kávé lehet a kiegyensúlyozott étrend része, de nálam a három kávé csak a minimum. A kávé szerelmese vagyok, van, hogy még lefekvéskor is iszok egyet” – mesélte Gianni egy csütörtöki sajtóeseményen, ahol a legújabb olaszos eszpresszót mutatta be. 

 

Gianninak rengeteg élménye fűződik a kávéhoz, de az egyik legfontosabb, hogy már 4 éves korában belekóstolt az ízébe. Persze nem abban a formában, ahogyan ma is fogyasztja, neki mégis életre szóló élményt jelentett. A nagymamája rendszeresen észak-olaszországi szülővárosa helyi piacán kávézott barátnőivel, ahová gyakran magával vitte unokáját is. Ilyenkor pedig Gianni vágyódva figyelte, ahogyan a felnőttek a finom kávéjukat kortyolják, majd amikor nagymamáját arra kérte, hogy neki is adjanak, megkapta az üres kávéscsészét vízzel kiöblítve. Így ha kávé nem is volt benne, ő mégis érezte rajta egy kicsit az aromáját, és egy kávé erejéig felnőttnek érezhette magát tőle. Bár egy ideig még nem ihatott sűrű kávét, ez volt az első pillanat, amikor megízlelte, hogy milyen az igazi eszpresszó.

 

Arról is mesélt az olasz sármőr, hogy később aztán számos randevújának egyik legfontosabb szereplője lett a kávé, hiszen, mint mondja, a kávézás „fájdalommentes” találkozást jelentett számára, az még nem volt olyan komoly, mint egy vacsora vagy egy komplettebb program, úgy gondolta, hogy egy kávézásból még bármi lehet. Emlékszik, hogy amikor először Magyarországra érkezett, akkor a számára legfurcsább dolog a magyarok – Gianni szerint – híg kávéja volt, hiszen elmondása szerint az igazi olasz eszpresszónak intenzív ízzel és illattal kell rendelkezni, nem beszélve az aranybarna habról, a crema-ról a tetején. Ráadásul az is furcsa számára, hogy a magyarok ízesítik kávéjukat, tejjel, cukorral, aromákkal egészítik ki az ízeket, szerinte az igazi fekete hozzáadott ízesítők nélkül az igazi.

 

Mivel ezeket nagyon kevés helyen lehetett akkoriban megtalálni, otthon készített magának feketét instant kávéból. Bár ma már sokszor saját éttermében vagy találkozók alkalmával kávéházakban kávézik, az instant kávé még mindig fontos szerepet játszik életében, akár egy reggeli kávézásnál, akár egy utazásnál van szüksége a gyorsan készíthető, de minőségi kávéra, hogy aztán az értékes idejét a feltöltődéssel töltse egy csésze eszpresszó mellett. Az instant kávék eddig egyetlen dolgot nem adtak meg Gianninak, ez pedig az igazi olaszos eszpresszó élménye. Mostantól azonban, mint mondja, a NESCAFÉ új terméke, a NESCAFÉ Classic Crema mellett már ezt sem kell nélkülöznie, ha instant kávét iszok. A NESCAFÉ Classic Crema biztosít számára minden olyan előnyt, amelyet egy olaszos eszpresszó nyújthat. Megvan benne az intenzív aroma, az aranybarna hab, vagyis a Crema, és csak forró vízre van szüksége az elkészítéséhez.

Hirdetés

A kávébemutató nagyon meghitt és barátságosra sikeredett, ahol a sajtó képviselői megízlelhették Gianni éttermének fantasztikus ízvilágát és egy az alkalomhoz passzoló desszertet is elkészített az olasz sármőr!

5 MENNYEI VENDÉGVÁRÓ KÁVÉSSÜTEMÉNY GIANNI ANNONI AJÁNLÁSÁVAL

Szeretteinket, vendégeinket bármikor meglephetjük egy egyszerű, de annál finomabb süteménnyel, és nem is kell órákat a konyhában ácsorognunk, hogy lenyűgözzük őket. Eredeti olasz kávéélményt biztosító, instant kávéval megbolondított desszerteket mutatunk be Gianni Annoni, az olasz ízek nagymesterének ajánlásával. Egy kiskanál NESCAFÉ Classic Crema olaszos eszpresszóval már másodpercek alatt karakteres ízt varázsolhatunk süteményeinknek. A desszert mellé az ízek teljessé tételéhez és a titkos összetevőnk leleplezéséhez pedig aranybarna habréteggel borított kávét szolgálhatunk fel vendégeinknek.

  1. TIRAMISU KOCKA

Hozzávalók:

A tésztához:

  • 15 dkg babapiskóta

  • 7 dkg olvasztott, langyos vaj

  • 1 evőkanál NESCAFÉ Classic Crema

(a kávét 2 ek meleg vízben feloldva)

  • 4 ek tojáslikőr

A krémhez:

  • 4 db tojás

  • 25 dkg mascarpone

  • 1 db vaníliarúd

  • 1 dl tejszín

  • 1 citrom reszelt héja

  • 8 dkg cukor

A díszítéshez:

  • cukrozatlan kakaópor a tetejére

Elkészítés:

A babapiskótát porfinomságúra daráljuk, majd összekeverjük a langyos vajjal, a meleg vízben feloldott NESCAFÉ Classic Crema-val és a tojáslikőrrel. Az így elkészített masszát egy kisméretű tepsiben egyenletesen vastagon elosztjuk, majd negyed órára mélyhűtőbe helyezzük.

A sütőt 160 fokra előmelegítjük, egy nagy lábasban pedig elkezdünk vizet forralni.  Ezalatt összeállítjuk a krémet. A krémhez előveszünk két tálat, az egyikbe a tojások fehérjét, a másikba sárgájukat tesszük. A tojássárgákhoz hozzáadjuk a tejszínt, a mascarponét, a vaníliarúd kikapart belsejét, a cukor felét és a citrom héját, majd robotgéppel magas fokozaton kikeverjük.

Az elmosott, szárazra törölt habverővel a tojásfehérjékből először félkemény, majd a maradék cukor hozzászórása után, tökéletesen kemény habot készítünk. Óvatos mozdulatokkal összekeverjük a mascarponés krémet a fehérjehabbal, majd kivesszük a mélyhűtőből a tepsit, és a morzsás alapra rákanalazzuk a masszát.

Egy nagyobb tepsibe beleöntjük az előzőleg felforralt vizet, majd a belehelyezzük a tepsis sütit. A tiramisu fél órán át fürdőzik a sütőben, de 10 perc után alufóliával lefedjük, hogy ne barnuljon meg. Fél óra letelte után kivesszük a tepsit a sütőből, megvárjuk, míg teljesen kihűl, aztán kiemeljük a formát a tepsiből, és egy kis szűrőn át kakaóport szórunk rá.

  1. CSOKOLÁDÉS TÚRÓTORTA

Hozzávalók:

A tésztához:

  • 12 dkg olvasztott vaj

  • 25 dkg darált csokoládés keksz

  • csipetnyi őrölt fahéj

  • 1 teáskanál NESCAFÉ Classic Crema

A töltelékhez:

  • 50 dkg áttört tehéntúró

  • 2 tojás

  • 10 dkg cukor

  • 1 csomag vaníliás cukor

  • 1 evőkanál kakaó

  • 1 teáskanál NESCAFÉ Classic Crema

  • 25 dkg olvasztott csokoládé

  • 3 dl tejföl

  • 5 dkg olvasztott vaj

 

 

A díszítéshez:

  • tejszínhab

  • csokoládélapok

 

Elkészítés:

Egy 23 cm átmérőjű kerek tortaformát kiolajozunk, és sütőpapírral kibéleljük. A tésztához valókat összedolgozzuk, és a forma aljára, oldalára tapasztjuk. A töltelékhez a túrót a cukorral habosra kikeverjük, majd a tojásokat egyenként beleverjük. Vaníliás cukorral, NESCAFÉ Classic Crema-val, kakaóval ízesítjük, majd a csokoládét és a tejfölt is beleöntve habosra keverjük. A tésztával bélelt formába simítjuk, és 45 percig 180 fokra előmelegített sütőben sütjük. Miután elkészült lehűtjük, majd 6 órára a hűtőszekrénybe tesszük. Végül tejszínhabbal és csokoládélapokkal díszítjük.

  1. KÁVÉKOCKA

Hozzávalók

A tésztához:

  • 1/2 zacskó sütőpor

  • 3 evőkanál rétesliszt

  • 20 dkg darált dió

  • 12 dkg kristálycukor

  • 6 db tojásfehérje

A töltelékhez:

  • 1,5 dl NESCAFÉ Classic Crema

  • 12 dkg csokoládédara

  • 1 csomag vaníliás cukor

  • 20 dkg kristálycukor

  • 6 db tojássárgája

  • 12 dkg margarin

A díszítéshez:

  • cukrozatlan kakaópor

Elkészítés

A felvert tojásfehérjékhez apránként hozzáadjuk a cukrot, a diót, a lisztet és sütőport. Összekeverjük, majd a masszát egy kikent sütőformába öntjük, és előmelegített sütőben 25 percig sütjük 170 fokon. Miután kihűlt a tojássárgákat kikeverjük a cukorral és a vaníliás cukorral, hozzáadjuk a csokoládéport és a NESCAFÉ Classic Crema-t. Folyamatos kevergetés mellett kis lángon főzzük, amíg be nem sűrűsödik. Amikor lehűlt, a kihabosított margarinnal összekeverjük, aztán az így kapott krémet rákenjük a tésztára. Végül a kihűlt süteményt kockákra vágjuk, és a szeleteket kakaóporral díszítjük.

 

  1. KÁVÉS TEKERCS

Hozzávalók:

  • 25 dkg háztartási keksz

  • 1/2 dl tej

  • 1/2 dl NESCAFÉ Classic Crema

  • 15 dkg margarin

  • 10 dkg cukor

  • 1 csomag vaníliás cukor

  • 1 teáskanál kakaó

  • kókuszreszelék

Elkészítés:

A kekszet mozsárban vagy kézzel apróra törjük, egy edényben pedig a tejet, a NESCAFÉ Classic Crema-t, a cukrot, a kakaót és a margarint addig melegítjük, folyamatos kevergetés mellett, amíg minden hozzávaló el nem olvad.

Levesszük a tűzről, hozzáöntjük a kekszdarához, és robotgéppel egy masszát készítünk belőle. Az asztalra fóliát terítünk, és egyenletesen rákenjük a masszát, majd a fólia segítségével feltekerjük. Ha elkészültünk a süteményt néhány órára hűtőszekrénybe tesszük, hogy megkeményedjen. Végül ízlés szerint kókuszreszelékkel megszórva tálaljuk.

 

  1. AMERIKAI KÁVÉS MUFFIN

Hozzávalók:

  • 4 db tojás

  • 25 dkg liszt

  • 2 teáskanál sütőpor

  • 2 evőkanál NESCAFÉ Classic Cremá

  • 15 dkg vaj

  • 20 dkg cukor

  • 1 csomag vaníliás cukor

  • 0,8 dl tej

Elkészítés:

Legelőször szétválasztjuk a tojásokat, majd alaposan felverjük a tojásfehérjéket egy edényben. Ezután egy tálban a lisztet, a sütőport és NESCAFÉ Classic Crema-t alaposan összekeverjük. Egy másik tálban felverjük a cukrot, a tojássárgákat, a vajat, a vaníliás cukrot, valamint a tejet. Összekeverjük a két tál tartalmát, de arra ügyelnünk kell, hogy ha túl sokáig keverjük, nehéz lesz a tészta. Végül óvatosan a masszába keverjük a felvert tojásfehérjéket is. Az így kapott masszát a kivajazott muffin sütőformába töltjük, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20-25 percig sütjük.

 

Mondd el a véleményed

Fit Dance Club megnyitón jártunk

Állt a bál a Sugarbird lányoknál