Gránit Oroszlán Példakép Díj 2019 – jön a Nagyszabású díjkiosztó gála

Hirdetés

Nagyszabású díjkiosztó gálán vehetik át a nyertesek az idei Gránit Oroszlán Példakép Díjak.

Összeült a Gránit Oroszlán Példakép Díj zsűrije, megvannak a döntősök. Olyan neves személyek is állnak közöttük, mint Mónus József, Dr. Pataki Gergely illetve Szekeres Pál.

A prominens tagokból álló zsűri kijelölte azt a 15 felelősségteljes férfit, akiknek idén esélyük van elnyerni a Férfiak Klubja által létrehozott Gránit Oroszlán Példakép Díjat. A közéleti kategória döntősei között idén is híres személyek állnak, akik már valami jelentőset „letettek az asztalra”, és követhető példaképek lehetnek. Ezzel az elismeréssel a férfi minta nélkülözhetetlenségére szeretnék felhívni a figyelmet. Arra, hogy férfinak lenni nem adottság vagy lehetőség, hanem jövőteremtő kötelesség is egyben. A közhasznú társadalmi szervezet idén már harmadízben készül kiosztani ezt a díjat azoknak, akik tenni akarásuk, áldozatos munkájuk, példamutatásuk miatt a legjobban megérdemlik.

Hirdetés

A döntősök közé idén is igen neves személyiségek kerültek be, és hogy kik lesznek azok, akik végül elnyerik a fődíjat, arról 2019. november 18-án, a Férfiak Világnapjának előestéjén, egy nívós gálaműsor keretében fog lehullni a lepel.

Minden közösség sorsa azon múlik, mennyire becsüli meg azon tagjait, akik hajlandóak tenni érte. A Férfiak Klubja azért alapította a Gránit Oroszlán Példakép Díjat, hogy évről-évre kitüntethesse vele a jövő generációkat motiváló, fáradtságot nem ismerő, felelősséget vállaló férfiakat. Idén öt kategóriában lehetett jelöléseket leadni és jelentkezni (Apa, Férfi pedagógus, Mester, Közéleti és Felelős üzletember példakép). Minden elfogadott jelölt oklevelet kap, és jogosulttá válik a Gránit Oroszlán Példakép Díj Jelöltje cím viselésére. Ezt követően jutott szerephez a neves tagokból álló szakmai zsűri, amely az elfogadott jelöltek közül kiválasztotta a kategóriánkénti 3-3 döntőst. Egy későbbi fordulóban közülük kerülnek majd kiválasztásra a végső győztesek.

Hirdetés
A Férfiak Klubja büszkén mutatja be a Gránit Oroszlán Példakép Díj 2019 döntőseit (Felsorolás kategóriánként ABC-rendben.):

Az Apa kategória döntősei: Izsó László, Pekker Áron, Terdik János.

A Férfi pedagógus kategória döntősei: Hajdu Gyula, Sándor Csaba Lajos, Szabó Krisztián.

A Mester kategória döntősei: Gorove László, Járosi Péter, dr. Németh Endre.

A Közéleti szereplő kategória döntősei: Mónus József, Rákász Gergely, Szekeres Pál.

A Felelős üzletember kategória döntősei: Ács Zoltán, Handó János, Dr. Pataki Gergely.

A döntősök kiválasztásának nehéz, de hálás feladatában résztvevő zsűri tagjai:

Béres Klára, a Béres Gyógyszergyár Zrt. kommunikációs igazgatója, a Béres Alapítvány elnöke;

Vass Virág, író, újságíró, lapszerkesztő;

Novák Tibor, a Nobilis Zrt. tulajdonosa és vezetője, a 2018-as Gránit Oroszlán Példakép Díj Felelős Üzletember kategóriájának győztese;

Várkonyi Attila (Dj Dominique), zenész, rádiós és televíziós műsorvezető, a 2018-as Gránit Oroszlán Példakép Díj Közéleti szereplő kategóriájának győztese;

Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója, bestselleríró, előadó, társadalmi felelősséget érző közgazdász.

– Nem csak a gyerekeknek, hanem minden embernek, az egész társadalomnak szüksége van elsajátítható mintákra, példaképekre, akikre felnézhetnek, akiket utánozhatnak, akiket követhetnek. Egy olyan élcsapatra, akik már letettek valamit az asztalra, akik a teljesítményükkel, az elkötelezettségükkel, az életükkel már bizonyítottak. Így volt ez a történelem során eddig mindig, és így van ez ma is, legalábbis így kellene lennie. Ezeknek a férfiaknak a felkutatására és felmutatására hoztuk létre a Gránit Oroszlán Példakép Díjat – részletezte Bedő Imre.

A Gránit Oroszlán Példakép Díj 2019 végső győzteseinek kihirdetésére és az ünnepélyes eredményhirdetésre – a döntősök jelenlétében – 2019. november 18-án, egy nagyszabású gála keretében kerül sor.

Mondd el a véleményed

Utazik a család! Irány a Vértes és a Gerecse!

Száraz ruha pár óra alatt – párás időben is