Idén is Böllérfesztivált tartanak Kakucson

Hirdetés

Idén is megrendezik a hagyományőrző Böllérfesztivált Kakucson

A Pest megyei községben szervezett esemény nagy ismertségre tett szert, évente 5-6000 fő vesz részt rajta, hogy finomabbnál finomabb ételeket kóstolhassanak, arról nem beszélve, hogy színes és szórakoztató programokkal, sztárvendégekkel várják a közönséget. A színvonalas gasztronómiai és zenei programsorozatot ebben az évben már kilencedik alkalommal szervezik meg, ahol 30 csapat méri össze erejét, a finomságokat pedig az ismert szervezetek szakmai zsűrije díjazza.

A magyar gasztronómia egyik szép tradíciója téli időszakban a konyhák és kamrák megtöltése érdekében a disznóvágás. A szervezők a hagyományok ápolása és az értékek átadása céljából évek óta nemzetközi böllérversenyt rendeznek a Kárpát-medencében élő, a disznóvágás szokásait őrző csapatok számára. A rendezők szándéka, hogy az eseménnyel a fiatalok körében tovább népszerűsítsék a közép-magyarországi régió tradícióinak gondozását, valamint a hungarikumok és a sertésfeldolgozás fontosságát. Számos kézműves és élelmiszeripari terméket is találnak a Kakucs Ringre látogatók. Ezekkel az értékekkel és szemlélettel a Kakucsi Böllérfesztivál az évek alatt az ország egyik legnagyobb rendezvényévé nőtte ki magát.

Hirdetés

A főszervező és a Hagyományőrzés a Gasztronómiáért Egyesület elnöke, Hörömpő István elmondta, mi a céljuk az eseménnyel:

– Az a szándékunk, hogy ápoljuk a népi, gasztronómiai hagyományokat, értékeket, elődeink étkezési szokásait, a magyarok gasztronómiai kultúrájának tiszteletét és megőrzését határon innen és határon túl. Továbbá egyesítsük a gasztronómia kedvelőit, a közösség teremtés e formájának elkötelezett híveit, segítsük más gasztronómiai kultúrák, szokások, hagyományok megismerését, illetve saját kultúránk megismertetését másokkal. Támogatni szeretnénk a határokon átívelő, gasztronómiai, népi hagyományok ápolásának kapcsolat- és közösségteremtő erején alapuló barátságok megkötését és megszilárdítását.

A népi, egyedi ruhába öltözött csapatok idén is megmérettetik magukat a gyönyörűen berendezett udvarokon, a legjobbakat több kategóriában is díjazzák. A verseny keretében a résztvevő csoportoknál a disznóvágás fő terméke, a kolbász, a hurka, a toros tál minősége, tálalási szépsége, íze mellett értékelik a népi hagyományok őrzését, a sertés feldolgozásának szakszerűségét, a hagyományoknak megfelelően az úgynevezett „fogó-pálinka” kínálását.

Hirdetés

A gyerekek számára is készülnek színes programokkal, meglepetésekkel, így minden korosztály számára ideális szórakozási lehetőség.

Tervezett programok:

07:00 Ünnepi megnyitó ágyúszóval – a verseny kezdete

Délelőtti programok közt szerepel:

–   07:30 Látványos disznóvágás, régi idők felidézése, fogópálinka kóstolás

–   08:00-tól Disznótoros ételek készítése, kóstolása

–   09:00 Öntevékeny művészi csoportok bemutatása

–   11:00 Inárcsi Népdalkör és citera együttes fellépése

–   12:00 Tápiómente Rt. táncegyüttes fellépése

–   13:00 Délvidéki citera együttes műsora

–   14:00 Kis Grófo fellépése

–  15:00 Bódi Csaba fellépése

–  16.00 Eredményhirdetés

– 17:30 Vastag Csaba koncert

Mondd el a véleményed

Ajánljuk! Valentin napi élmények a Campona KockaParkban

Sebestyén Katja közös klipje Napsugár Annával a Divatikon.hu-n premier