Csütörtök este élőben – Igazi zongoravirtuóz lesz Biró Zsolt vendége

Hirdetés

A Fáklya Rádió Cool-Túra című műsorának április 18-án ismét zenész lesz a vendége, mégpedig Nyári Károly, aki a zongora igazi virtuóza. Szeretik és elismerik hazánkban és határaikon túl is. Biró Zsolt vendégeként egészen biztos, hogy nagyon izgalmas részleteket mesél el életéről, pályájáról és a hozzá hasonlóan kiemelkedően tehetséges gyermekeiről.

Nyári Károly Győrben látta meg a napvilágot, s szülővárosában olyannyira büszkék rá, hogy évekkel ezelőtt Díszpolgári címet adományoztak neki. Egyébként a zenei tanulmányait is Győrben kezdte, a Liszt Ferenc Zeneiskolában, klasszikus zongora szakon. Tehetsége és szorgalma gyorsan kiderült, hiszen tizenhárom évesen már országos zongoraversenyt nyert. Innentől nem is lehetett kérdés, hogy a középiskolai tanulmányait is a zenei képzésben folytatja, így felvételizett a szintén győri Zeneművészeti Szakközépiskola klasszikus zongora szakára. Ekkortájt már igencsak kacsingatott a jazz műfaja iránt is, amelyre nyugodtan mondhatjuk, hogy szerelem volt, első hallásra, játszásra.

A tanulásnak persze nem volt vége, útja Budapestre, a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatórium jazz-zongora tanszakára vezetett. Karrierjét mégsem hazánkban, hanem Hollandiában kezdte, s olyan nagyágyúkkal állhatott egy színpadon, mint Chaka Khan, Gloria Estefan, Mariah Carey, Phil Collins, Michael Jackson, Elton John, Luciano Pavarotti vagy Frank Sinatra. A hollandok annyira megkedvelték és elismerték a magyar zenészt, hogy az állampolgárságot is megkapta.

Hirdetés

Természetesen nem csak külföldön, hanem Magyarországon is ért el nagyszerű sikereket, több szólólemeze is megjelent és közkedvelt vendége jelenleg is a különféle tv- és rádióműsoroknak, számos koncertet ad országszerte, s persze határainkon kívül is.

Az egyik legtöbbet emlegetett koncertjét a Művészetek Palotájában adta 2009-ben, a címe pedig „My Way” volt, s Frank Sinatrának állított vele méltó emléket. Ezt a hangversenyt a Jazzy Rádió teljes egészében közvetítette és hatalmas sikert aratott a szakma és a közönség körében is. A koncertek között érdemes még mindenképp megemlíteni a „Love Story” címmel ellátott előadást, amelyet szintén a MÜPA-ban tartottak. Itt szimfonikus zenekari kísérettel a magyar könnyűzene legendáinak slágerei mellett filmzenék és Nyári Károly személyes kedvencei is felcsendültek, szintén elsöprő sikert aratva. Népszerűek a karácsonyi koncertjei is, s amerre jár, mindenhol teltházas fellépései vannak; lemezei is nagyszerű fogyást mutatnak.

Sikereit, koncertjeit, megjelent korongjait felsorolni nehéz lenne, de igaz, hogy egytől-egyig mindegyikre roppant büszke lehet. Magas minőséget képvisel minden játéka, őt hallgatni igazi zenei felüdülés, töltekezés. Nyári Károly minden sikere mellett vélhetően a legbüszkébb mégis gyermekeire, hiszen lányai, Aliz és Edit Nyári Lányok néven szerepelnek szintén sikeresen; illetve fiára Károlyra is büszke, aki szintén klasszikus zongorai tanulmányokat végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.

Nyári Károly remek és sikeres zenész, ünnepelt mestere a zongorának, büszke apa és üdítő személyiség. Biró Zsolt pedig garantáltam kifaggatja majd élete és pályája minden érdekes részletéről.

Hallgassátok hát a Fáklya Rádió Cool-Túra című adását április 18-án, este 8 órától www.faklyaradio.hu linkre kattintva, vagy akár nézzétek élőben a beszélgetést a twitch.tv/faklyaradio oldalon. Higgyétek el, most is hiba lenne kihagyni!

Mondd el a véleményed

Gólkirályság 2. évad 2. rész videa, tartalom – nézd meg online!

Elrejtőztek a magyar városnevek! Megtalálod?