Vasárnap este útjára indul Hujber Feri önálló talkshow sorozata, a Karcolat! Tárt karokkal vár a Creol bár!
A sármos színész új szerepben tűnik fel. Zenés, kávésházi talkshowjában olyan közérdeklődésben álló előadókat fog faggatni, akikkel privátban is szívesen ül le beszélgetni. Feri azt reméli, hogy barátokként, kollégákként másként, nyitottabban fognak társalogni a vendégek, ezzel pedig több mindent megmutatnak majd magukból. A színész szeretne rávilágítani a Művész mögött megbújó valódi Emberre. Lássuk hát a vendégeket:
– FENYŐ IVÁN (November 09), akivel kapcsolatban némi lelkirokonságot vél felfedezni Feri.
– ÁRPA ATTILA-val (Szeptember 21) az SOS Love című filmben dolgoztak együtt. Attila mentalitásával érdemelte ki a meghívást.
– MÉSZÁROS ÁRPÁD ZSOLT-tal (Augusztus 17) immáron egy évtizedes barátság köti össze.
– VASTAG CSABA ÉS VASTAG TAMÁS (Július 15). A testvérek közül csupán Csabával dolgozott együtt, mégpedig a Gengszterek éjszakája koncertsorozat révén, ahol hamarosan fény derült Mr X profizmusára, és alázatára. A testvérek az általuk képviselt értékek (többek között az egymás iránt érzett szeretet) miatt kapnak helyet a vendégszékekben.
A beszélgetések eredményeiről beszámolunk nektek majd az oldalon, ám addig is tekintsétek meg werkfilmünket Feri fotózásáról a Divatikon stúdiójában!
{youtube width=”560″ height=”349″}8bf4u53SYMo{/youtube}
Hatos Nikolett 2012.07.09.