Játék- és élménynapot tartottak többszáz részvételével

Hirdetés

A KézenFogva Alapítvány hagyományteremtő Játék- és élménynappal érzékenyíti az egészséges óvodásokat fogyatékos társaikhoz

A KézenFogva Alapítvány rendezvényét, a Játék- és élménynapot több száz óvodás számára szervezi meg évente, ezúttal a Budapest XVI. kerületi Önkormányzattal közösen rendezték meg ötszáz nagycsoportos részére. Az esemény fővédnöke, Herczegh Anita is részt vett, és köszöntőt mondott az eseményen.

A KézenFogva Alapítvány 26 éve segíti a fogyatékos embereket, hogy egy befogadóbb társadalmi környezetben élhessenek. Ennek a munkának lényeges eleme, hogy közvélemény-formáló rendezvények szervezésével lehetőséget teremt a fogyatékos és az ép fiatalok találkozására.

Hirdetés

Herczegh Anita minden évben ellátogat az alapítvány nagyszabású rendezvényére, immár hetedik éve vállalja el a szervezet közvélemény-formáló tevékenység fővédnökségét. A köztársasági elnök felesége szeretettel közelít a kisgyermekekhez, akik nagy örömmel vettek részt azokon a játékokon, amelyek közelebb hozzák őket fogyatékos társaikhoz.

Herczegh Anita a megnyitó beszédében hangsúlyozta:

– A szervezők sok különleges élményről gondoskodtak a gyermekek számára: olyan játékokat próbálhattak ki, amelyekkel a mindennapok során nem találkoznak. A KézenFogva Alapítvány célja, hogy megismerjük korlátainkat, megtapasztaljuk, milyen az, amikor mások segítségére szorulunk, és amikor mások segítsége nélkül nem tudunk boldogulni. Észrevegyük azt, ha valaki nehézségekkel küzd, és rászorul a mi segítségünkre. Az alapítvány munkatársai azt szeretnék elérni, váljon természetessé az, hogy segítjük egymást, és hogy felismerjük az ilyen helyzeteket. A segítség közben pedig megismerjük, megéljük az összetartozás élményét, hiszen mindenki juthat olyan helyzetbe az élete során, amikor mások nélkül képtelen lenne boldogulni. Köszönöm a KézenFogva Alapítványnak, hogy minden évben megszervezik ezt az élménynapot, és lehetőséget adnak, hogy átéljük ezt a csodálatos érzést. A gyerekek számára játékot és vidámságot teremtenek, és ezzel formálják a legkisebbek világlátását, és jótékonyságra hangolják a szülőket. Kívánom, hogy ezt a nemes kezdeményezést siker koronázza, és követőkre találjanak a kicsinyek lelkében, nemcsak az élménynapon, hanem a mindennapokban is.

Pordán Ákos, az alapítvány ügyvezetője kiemelte:

– Nagyon örülünk, hogy közel áll az értékrendünk Anita asszonyéhoz, és fontosnak tartja ügyünket. A játékos esemény által szeretnénk hangsúlyozni, hogy minél korábban el kell kezdeni az érzékenyítést, vagyis hogy a fogyatékos emberek világát közelebb hozzuk az egészséges gyermekekhez. Óvodákban, iskolákban, egyetemeken, sőt munkahelyeken is próbáljuk a fogyatékos emberek életét megismertetni társainkkal. Ezért gondoltuk, hogy egy összetett programmal, tíz állomás keretében ismerhetik meg a kicsik a különböző érzékszervek kikapcsolása által a fogyatékos emberek világát. Nagyon jó érzéssel tölt el, hogy az óvodások örömmel érkeztek erre a napra, elnyerte tetszésüket a játék és a színpadi műsor – mesélte az alapítvány vezetője, aki kiemelte:

– Ujpál Dalma, az alapítvány arca minden eseményünkön részt vesz, nagyon kedvelik gyermektársaik. Büszkék vagyunk rá, hogy mindig segít, sokat köszönhetünk neki. Látszik rajta, hogy ő is nagyon élvezi az együttműködést.

Várkonyi Attila (DJ Dominique), a KézenFogva Alapítvány nagykövete konferálta fel az eseményt és a résztvevőket.

– Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ilyen meghitt eseményeken vehetek részt az alapítvány szervezése által. Örömmel állok a színpadra, jó érzés látni a rengeteg csillogó szempárt, arról nem is beszélve, mennyi segítő ember dolgozik nap, mint nap azon, hogy felejthetetlen élményeket nyújtsanak a sérült embereknek – mondta az ismert lemezlovas.

A megnyitó rendezvényen műsorral készültek a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola növendékei. A kicsik nagy ujjongással fogadták a terápiás kutyákat is. Közösen elénekelték a „Tavaszi szél vizet áraszt” című dalt jelnyelvi jeleléssel. Továbbá számos érzékenyítő játékba is beszállhattak csoportosan, játék- és élménygyűjtésen vehettek részt különféle állomásokon, például a KézenFogva Alapítvány közvélemény-formáló kamionja segítségével. Boccia játékban is részt vehettek Ujpál Dalma és csapata közreműködésével, kerekes székes akadálypályán is végig mehettek. Továbbá különböző „szigetekre” látogathattak el: vakok, mozgássérültek, siketek és értelmi fogyatékosok állomásait is kipróbálhatták.

Hirdetés

 

Mondd el a véleményed

Ballagó középiskolások fognak össze a fogyatékos fiatalokért

Játék a tűzben – Rendhagyó koncert a Bethlen Téri Színházban