Ballagó középiskolások fognak össze a fogyatékos fiatalokért

Hirdetés

28 középiskola több mint 1000 tanulója a napokban arra kéri rokonaikat, barátaikat, hogy a ballagásra szánt virágok árának egy részét fordítsák inkább jótékony célra, és segítsék közösen a fogyatékos fiatalokat. A kezdeményezés neve KézenFogva Ballagunk, amely idén már negyedik alkalommal indul el!

Évente több tízezer diák fejezi be a középiskolás tanulmányait. Vajon mennyit költünk ilyenkor virágcsokrokra, amit néhány napon belül kidobunk?!

A KézenFogva Alapítvány hagyományteremtő akcióját felelősen gondolkodó tanulók számára indította el 2016-ban, akik a ballagást megelőző napokban, hetekben rokonaiktól, ismerőseiktől azt kérik, hogy a ballagásukra szánt drága csokrok helyett jelképes ajándékkal készüljenek. A meg nem vásárolt virágok árával pedig támogassák a KézenFogva Alapítványon keresztül azokat a fogyatékos fiatal kortársaikat, akiknek továbbtanulásához vagy nyílt munkaerőpiacon való elhelyezkedéshez különleges/egyedi képzésre van szükségük.

Hirdetés

Eddig 28 intézmény csatlakozott idén a kezdeményezéshez, több mint 1000 diák segíthet a fogyatékos fiatal társaiknak.

– Az elmúlt évben a tanulók figyelmessége miatt 3.110.000 Ft gyűlt össze, amelyből közel harminc sérült fiatalt tudtunk elhelyezni a nyílt munkaerőpiacon. Ez az eredmény nemcsak azért lényeges számukra, hogy dolgozzanak, és fizetést kapjanak, hanem jó érzéssel tölti el őket az emberi kapcsolatok, a közösséghez való tartozás és az önálló élet lehetősége miatt – mondta Pordán Ákos, az alapítvány ügyvezetője.

Az alapítvány 26 éve dolgozik a fogyatékos emberek és családjaik életének élhetőbbé tételéért. Kiemelten fontosnak tartják, hogy a megváltozott munkaképességű, fogyatékos fiatalokat képzésekkel és felkészítő programokkal segítsék munkához jutni, és így önálló életet kezdeni. A továbbtanulás vagy éppen a munkakeresés a fogyatékos fiatalok számára nehéz küldetés, tízből nyolcuknak nem is jut ma munka Magyarországon. A KézenFogva Alapítvány azért dolgozik, hogy megoldást találjon erre a problémára. Ebben segítenek most a ballagó diákok és a támogató személyek is, akik melléjük és az alapítvány mellé állnak.

Itt lehet megismerni a már csatlakozott középiskolákat és diákjaikat:

http://www.kezenfogvaballagunk.hu/

Az oldalon bárki adományozhat, és ezzel támogathatja a fogyatékos fiatalokat néhány szál virág árával.

Hirdetés

Mondd el a véleményed

Dóka Attila: “Mi nem búcsúzunk”

Játék- és élménynapot tartottak többszáz részvételével