Ilyen még nem volt! Jelnyelvet tanulhatnak a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság központjának vállalkozó szellemű dolgozói! Az alapfokú képzés szeptember végén kezdődött, tizenkét héten át tart és összesen 45 órás. Szervezője az Esélyteremtési Főosztály, lebonyolítója a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ).
Hárman az első csoportból (balról jobbra) Mester Anikó, Birkásné Hábel Helga és Szabó Krisztina
Hárman a második csoport hallgatói közül (balról jobbra) Gazdagné Bozsó Ilona, Fenyvesi-Zupcsán Andrea és Szűcs Márta
A jelnyelvi képzést több mint harminc érdeklődő közül – tanulmányi kötelezettségük teljesítése, valamint egyéb elfoglaltságuk miatt – most két csoportban huszonhárman kezdték meg. A képzés végén szintfelmérőre van lehetőség, a sikeres eredményről tanúsítványt állítanak ki.
Dr. Szőke László, az Esélyteremtési Főosztály Fogyatékosságügyi Osztályának vezetője mindkét csoportban köszöntötte a résztvevőket és üdvözölte a SINOSZ munkatársait. Örömét fejezte ki, hogy sokan igent mondtak az Esélyteremtési Főosztály jelnyelvi képzésre vonatkozó felhívására.
Dr. Szőke László fogyatékosságügyi osztályvezető köszöntője közben
Az osztályvezető köszöntőjében a következőket mondta:
–Hazánkban 1998 óta törvény rendelkezik a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról. 2009-ben pedig a parlament törvényt alkotott a magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról. Mindkét jogszabály rögzíti, hogy a fogyatékossággal élő személyek a társadalom egyenrangú és egyenlő méltóságú tagjai. Ez természetesen vonatkozik a hallássérült embertársainkra is, akik a mindennapok során jelentős kommunikációs akadályozottsággal kénytelenek élni. Ezen akadályok leküzdését, illetve enyhítését szolgálja a jelnyelv, amelynek jelentős kulturális közösségformáló ereje is van. Emellett a hallássérült emberek számára is igényként fogalmazódik meg a közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés, amelynek kapcsán úgyszintén a jelnyelvre támaszkodhatnak. Ezért is fontosnak tartjuk, hogy a kormánytisztviselők közül minél többen ismerjék meg a jelnyelvet és ily módon közvetlenül is segítségükre lehessenek a hallássérült polgártársainknak ügyeik intézésében. E mostani képzés ezért jelentős hozzájárulás ahhoz a folyamathoz, amelyet a mindennapok során esélyteremtésnek nevezünk.
Juhász Ferenc, a SINOSZ oktatója készül az első órára
Középen Molnár Marietta Laura, szintén a képzés résztvevője, tőle jobbra Nagy Géza kulturális és sportreferens, valamint Juhász Ferenc
Sáfrányné Czeglédi Katalin tartotta az első órát a második csoportban
A jelnyelvi képzést most kizárólag az SZGYF központ munkatársai részére hirdették meg. A későbbiekben – kellő érdeklődés esetén – lehetőség nyílhat annak kiterjesztésére az SZGYF más szervezeti egységeire is.
Kép és szöveg:
Garamvölgyi Annamária