Bunyó előtt kötelező az edzés: a férfi filmszínészek izmosító módszereiről gyakran érkeznek hírek: Hugh Jackman farkasizomzatának történetéről számtalan híradás látott napvilágot. Pedig a nők legalább annyit dolgoznak, hogy formába kerüljenek. A Családi üzelmek (16) (We’re the Millers, hazai bemutató: augusztus 22.) forgatása előtt Jennifer Aniston nagyon kemény fogyókúrás és edzőprogramba kezdett. Nem mintha verekednie kellett volna.
A vígjáték egy különleges csempészkörútról szól, melyben a Jóbarátok sztárja rúdtáncost alakít, aki a siker érdekében átlagos amerikai háziasszonynak adja ki magát. Míg egy pillanatban mégis kénytelen levetkőzni.
– Nagyon szigorú voltam magammal – ismerte be a 44 éves szépség. – De még a bugyis jelenet forgatásának napján is ettem. Igaz, csak káposztalevelet. Akkor már hetek óta kizárólag zöldségeket, csirkemellet, persze a bőre nélkül, esetleg halat engedtem meg magamnak. Nem volt kivétel, még egy keksszel sem csaltam. Ha már nagyon szenvedtem, kelkáposzta-chipsszel vigasztalódtam. A végén már szinte egész nap csak leveleket rágtam.
Aniston azt is bevallotta, hogy végül a forgatáson dupla melltartót, a bugyija alatt pedig egy másik bugyit, az alatt pedig tangát viselt.
– Úgy éreztem, így nagyobb biztonságban vagyok – mosolygott a Családi üzelmek szexi drogcsempésze az újságírókra. – Bár fogalmam sincs, miért…
Forrás: IC Press