Mesélsz nekem arról, hogyan jött az életedbe a színház és az éneklés?
A színház már a kezdetektől fogva jelen volt az életemben. Édesanyám is egy amatőr színjátszó tagja volt fiatalabb korában, és lelkes színházlátogatónak tudhatta magát, szóval volt honnan örökölnöm a morált. Gyerekkoromban rengeteget jártunk színházi és bábszínházi előadásokra, így meglehetősen korán a színpad szerelmese lettem.
Alsós koromban egyre többször indultam vers illetve prózamondó versenyeken, és sok pozitív visszajelzést valamint díjat kaptam , ami tovább ösztönzött. Ezek mellett lelkes fellépője voltam az iskolai műsoroknak, és több tánc-félét is kipróbáltam, de az igazi, nagy álmom a színházban való szereplés volt.
8 vagy 9 éves lehettem, amikor részt vettem az első castingomon az egri Gárdonyi Géza Színházban, mikor gyerekszereplőket kerestek az egyik darabhoz. Bekerültem. És a színház, mint egy édes forgatag magával sodort, “megfertőzött” , és adott egy mélyről jövő szenvedélyt az életemnek, ami még a mai napig buzdít, hogy tegyek az álmomért. Egymás után jöttek a különböző darabok, ahol, mint gyerekszínész vagy statiszta szerepelhettem, és rengeteg érdekes emberrel, intenzív és inspiráló élethelyzettel találhattam szembe magam.
{youtube} BnBW3t2UfZA {/youtube}
Ami az éneklést illeti, az meglehetősen későn jött az életembe (bár , ha minden igaz, “soha nincs késő”…) , miután a színjátszókban egyre nagyobb és fontosabb szerepeket kaptam, egyre sürgetőbbé vált az éneklés képessége, amivel hogy úgy mondjam, nem voltam elhalmozva. Néhány gátlás, és némi önbizalomhiány felhalmozása után – ugyanis a magánének képzést csak 14 éves kor után, a mutálás befejezését követően ajánlják – a gimnáziumot elkezdve magánének tanárhoz is kezdtem járni, továbbá elkezdtem elsajátítani a zenei alapismereteket.(Ugye, jobb később, mint soha! )Ennek már harmadik éve.
Hihetetlenül sokat köszönhetek a magánének tanárnőmnek, Nagy Erzsébetnek, aki egy meghatározó személyiség az életemben. Rengeteget fejlődtem, a hangom végre kinyílt és tisztán cseng, valamint az énekléssel kapcsolatos gátlásaim nagy részének is már búcsút intettem.
Nincs mögöttem fellépések tömege, de nagyon sokat segít egy-egy műsor, verseny, ahol pozitív visszajelzést kapok, és ami kapcsán végre én is meg tudom élni a hangomban rejlő szépséget és erőt.
A színpad tekintetében a “prózámat” még mindig erősebbnek tartom, de büszke vagyok arra, amit elértem, és hogy milyen messzire jutottam eddig magamhoz képest. S tudom, hogy már az éneklésben is megállom a helyem, és folyamatosan fejlődök fel arra a szintre, amit önmagamtól elvárok a művészetem kapcsán.
Ha már a fellépéseket említetted, hogy állsz a lámpalázzal?
Mindig lámpalázas vagyok. De ez csupán valami mélyről jövő édes bizsergés, amikor felfogom, hogy mindjárt színpadra kell lépnem, és ebben a pillanatban az én kezemben ( is ) van a mai előadás sorsa. Amint a színpadra lépve már átlényegülök, és belemerülök a történetbe ez meg is szűnik.
Több színjátszó szakkör tagja is voltam/vagyok az évek során, fontos számomra elsajátítani az alapokat, fejlődni, a korosztályommal és a fiatalabbakkal együtt játszani, tanulni a másiktól. Ezek a színjátszók és az itt készített produkciók nagy szerepet vállalnak a mai napig önmagam megismerésében.
Szóval mondhatni, a felelősség, és az ezzel járó stressz inkább doppingol, mintsem hátráltat?
Inkább úgy mondom: erőt ad és tudatosságra, felelősségvállalásra nevel, hogy önmagamhoz képest a lehető legjobban teljesítsem a rám szabott feladatot.
Ha már a feladatokat szóba hoztad… Beszéljünk egy kicsit a jövőről! Miről álmodik, milyen terveket szövöget a fejében Kerek Vivien?
Természetesen a legfőbb célom a későbbiekben az előadóművészetben való elhelyezkedés egy hazai színpadon, szóval a nagy A-terv a Színművészeti Egyetem, annyiszor újrapróbálva, ahányszor csak szükséges. S addig is, amíg nem sikerül (ha nem sikerül elsőre), különböző színi tanodákban, stúdiókban szeretnék szerencsét próbálni. Nagyon elkeserítene, ha ez az út mégsem bizonyulna az Én Utamnak, de ebben az esetben is valami humánosabb szakma felé venném az irányt. Vagy írás, vagy emberekkel való foglalkozás lenne a B-tervem, de ez még elég halvány körvonalakban él az elképzeléseimben.
Említetted az írást. Most is írogatsz? Miről? Mit tudhatunk erről?
Kiskoromtól kezdve írogatok verseket, apróbb történeteket és novellákat. Néhány nagyobb szabású regény-kezdemény is hever befejezetlenül a fiókjaim mélyén, amihez sajnos nem volt elég türelmem és lelkesedésem befejezni. Régebben a blog,- és a naplóírás kapcsán csiszolgattam a stílusomat, tanulgattam minél változatosabban kifejezni a gondolataim, érzéseim. De persze a sok különböző témájú és stílusú könyv volt az, ami csiszolgatta az íráskészségem, bővítette a szókincsemet, stb. S persze ide is szeretném fűzni a színház egy jótékony hatását, ami segített intenzíven és mélyen átélni a különböző érzéseket, ami kapcsán az írásaimban is erre a szemléletességre törekszem.
Köszönöm szépen az interjút!
Széles L. Gábor
2013.12.18
