A Cartoon Baby zenekar – fotók: Cartoon Baby zenekar – montázs: Széles L. Gábor
Új klippel jelentkezett a Cartoon Baby zenekar. A banda tagjaival mindenekelőtt kicsit a saját történetükről, majd pedig a legújabb, Szabad vagyok című, – a skype segítségével a karanténban, egy közös próbájuk alkalmával rögzített – klipjükröl beszélgettünk.
Cartoon Baby klippremier a Divatikonon!
Mindenekelőtt mutatkozzatok be!
Peti: Az én helyzetem sajátságos: még a 80-as évek lendületével kezdtem el zenével foglalkozni, jó pár, főleg Gödöllőről származó, ma már befutott zenész ismerősömmel. Ám míg ők kihagyás nélkül folytatták a zenélést, az én érdeklődésem egy másik kreatív vállalkozás felé fordult, ami azóta is megélhetést biztosít számomra.Autódekorációval foglalkozom.
Zeneileg valahol mindig is kettősség jellemzett: egyrészről szerettem a rock klasszikusait is, de vonzott a punk és az újhullám szókimondása. Az élet pedig úgy hozta, hogy 20-25 évvel azt követően, hogy abbahagytam a zenélést, újrakezdtem. Immáron egy jól felszerelt próbahelyiséggel, amit én állítottam össze. Gyulával, akit – érdekességképp mondom el – a Honfoglaló nevű internetes játék legjobb játékosai közt ismertem meg, kezdtük el a zenekar alapítást. Ehhez csatlakozott hamarosan Marci. Én pedig, hogy a punk vénámat is kiélhessem, alapítottam rögtön egy másik, egy punk zenekart, EZ Fight néven. Valahogy be kell hozni az elvesztett időt!
Gyula: Talán a legérdekesebb emberi viszonyok terén az, hogy hihetetlenül különböző egyéniségek vagyunk, így jól, zenei téren kiválóan kiegészítjük egymást. Peti dobosunk, zenekarvezetőnk legalább háromféle értelemben is „a-punk” – apánk, csillapíthatatlan zenei étvágyú dobos, és a punk a kedvence… Marci barátunk basszusgitárosként inkább a klasszikus blues-rock, funky-rock megszállottja, Gábor a klasszikus metalhead énekesként, míg gitárostársam, Laci, gyakorlatilag a legtöbb dologban az ellentétem: míg én maradok a klasszikus és a progresszív rocknál, ő a nagyon technikás modernebb metál híve. Ez a sokrétűség a hétköznapi foglalkozásunk esetében is jelen van, Peti és Gábor vállalkozóként tevékenykedik, Laci mérnök-informatikus, Marci a szállítmányozásban van otthon, jómagam pedig ügyvédként keresem kenyerem. De így kerek a történet.
A csapat alapjában véve folyamatosan zenélőkre és 20 év után újra kezdőkre oszlik: Peti dobosunkkal együtt én is 20 évig nem zenéltem, maximum a természettudományos ismeretterjesztő filmek aláfestő zenéjére próbáltam improvizálni – egyébként nem rossz gyakorlat! De két és fél év, legalább heti egy próba kondiba hozza az embert, ha elég sokat gyakorol otthon…
Marci: Viszonylag későn, huszonéves fejjel kezdtem zenélni, bátyámmal közösen. Mindenem volt a rock, a blues-rock, de első körben fogalmam sem volt, hogy is kellene neki állni. Aztán évek alatt ráéreztem az ízére. Így immáron lassan 15 éve egy rockabilly zenekarban, a Boys from the cellar nevű formációban nyűvöm a húrokat. Nagyon szeretem őket, de a Cartoon Baby-féle stílus is kihívás számomra, amitől megpezsdül a vérem. Marcus Miller számomra a legnagyobb inspiráció.
Laci: A 2000-es évek elején a Tatabányán és környékén viszonylagos ismertségre szert tett Orion zenekar gitáros-zeneszerzőjeként kezdtem zenész pályafutásom. A csapat a haveri körből verbuválódott, és soft-rock-tól a klasszikus heavy metal-ig terjedtek a próbálkozásaink, de aztán az élet sokfelé sodort minket, így, ahogy lenni szokott a közös zenélés megszakadt.
Gábor: Aki már próbálta, tudja, hogy egyáltalán nem könnyű hosszabb távon üzemeltetni egy amatőr zenekart. Még tizenévesen elkezdve sem, nemhogy középkorú csapattagokkal. Negyvenéves kor körül és után már mindenkinek megvannak a maga rigolyái, rossz szokásai, amit a többiek vagy képesek elviselni, vagy sem. Aztán a zenére, zenekarra szánt idő kérdése is ütközőpont lehet sok esetben. Mindannyian hajtunk a megélhetésért, a család jólétéért, és az otthoni gyakorlás, próbára járás sokaknál csak elméletben, illetve a kezdeti nekibuzdulás fázisában fér bele a napirendbe.
Én már tíz éve éneklek különböző formációkban, és azok a hónapok, avagy egy-két esetben évek, amit együtt töltöttem az aktuális társakkal, ma is meghatározzák azt, aki emberként és énekesként tudok lenni. Előző zenekaraim, amelyek munkásságára büszke vagyok, a Kilences Terem és az Underdog zenekar. Előbbi klasszikus heavy metal zenét játszott, utóbbi alternatív rock-ot. Bár ifjú koromban leginkább a heavy metal zene állt közel hozzám, mára sokkal inkább vonz a könnyedebb műfaj, amilyen például a Cartoon Baby zenéje is.
Kinek szól a zenétek?
Gábor: Célközönségnek leginkább a saját korosztályunkat tekintenénk, közülük is azokat, akik még szeretik magukat jól érezni, a barátaikkal szórakozva az élet vidámabb oldalát is megtapasztalni a napi mókuskerék mellett, ezenkívül pedig egy-egy dalszöveg mélyebb üzenetén is szívesen elmerengenek és nem a faék egyszerűségű mondanivalót várják el mindenkitől. Nagy örömünkre azonban a visszajelzések azt mutatják, hogy a fiatalabb generáció tagjai közül is jó néhányat megérintenek a dalaink.
Ha meg kellene fogalmazni, mit mondanátok, milyen zenét játszotok?
Gyula: Az említett háttérrel eléggé adott, hogy változatos zenét írunk, szinte bélyeggyűjtemény-szerűen mazsolázgatjuk a számainkat, igyekszünk egy komplett palettát létrehozni. A „Cartoon Baby-hangzás” legfőbb jellemzője a viszonylag rövid, általában gyors tempójú, közérthető dalok, Gábor szövegeinek hála elgondolkodtató szövegekkel. Mivel pedig nálunk baromira igényes és maximalista mindenki, és a mi zenekarunk aztán a lehetőségekhez képest tényleg demokratikus (mindenkinek vétójoga van, de működik!) – elhatároztuk, hogy nem lesznek töltelékszámaink: nem fogunk csak azért dalokat írni, hogy legyen elég. Csak a legjobb ötletek jöhetnek, amiket hosszasan formálunk nekünk tetszővé. Ötletekből egyébként nincs hiány, bár még csak egy 5 számos EP-t jelentettünk meg tavaly, de körülbelül kapásból van 2-3 lemezre való elképzelés a tarsolyunkban – csak győzzük kidolgozni őket.
Laci: Elég különböző zenéket hallgatunk, így öten együtt elég széles skálát fedünk le zenei ízlés területén a bluestól a punkon, klasszikus rockon át, egész a death metálig. Ezek a hatások a kreatív folyamatok során is nyilván megjelennek, ezeket megpróbáljuk összeegyeztetni, összecsiszolni oly módon, hogy a végeredményt mindenki magáénak érezze. A Szabad vagyok születése is ennek egy ékes példája.
Hogyan született a Szabad vagyok című dalotok? Milyen volt az alkotói folyamat?
Peti: A „Szabad vagyok”-ról annyit, hogy ez a dal kifejezetten jól érzékelteti a munkamódszereinket, ahogy a színvonalért vérre menő viták vannak. Persze soha egy rossz szó – csak a vér folyik!
Az alap akkordmenetet még Gyula hozta le, aztán valahogy kisiklott a dolog: nem fejlődött próbáról próbára. Valahogy nem került bele az, és úgy, aminek kellett volna, és így 3 hónap próbálgatás után levetettem a próba napirendjéről. Gyulának nem tetszett, pazarlásnak tartotta, nem akarta kidobni. Így végül átdolgozta. Új formájában pedig már megütötte azt a mércét, amit elvárunk magunktól. Az élet kegyetlen, én meg maximalista. Ha anno nem vetetem le a napirendről a dalt, nem lett volna belőle ilyen hangulatos szám.
Gyula: Igen, a „Szabad vagyok” az első igazán közös munkánk. Talán többet csiszoltuk, mint az EP-n megjelent összes dalunkat együttvéve. Csakhogy lássátok a kreatív feszültséget, ami miatt szuper ez a zenekar: a szám alap akkordmenete több, mint másfél éves. Jómagam megszállottja vagyok a szép elegáns akkordmeneteknek, de ez nem volt elég; eredetileg egy jóval lassabb balladisztikus számként kezdtünk el vele foglalkozni, de valahogy nem volt jó az irány – így Peti könyörtelenül kukába dobatta, én viszont azt mondtam magamban, hogy ez azért még nálunk is pazarlás, így dolgoztam vele még egy kicsit, hogy ütősebb legyen. Szerencsére akkor lépett be a bandába Laci barátunk, és az ő kreatív energiái kialakították a Cartoon Baby sound-ot. A versszakok alatti rockos akkordbontás szerű west coast-os riff-eket. a refrén alatt kemény metál riffek váltják, de nagyon elegáns adagolásban. (Kicsit olyan, mintha Steve Vai belépett volna az Alan Parsons Project-be… persze nem lépett be, mert meg se keresték…)
Ami a klippet illeti, azt én egy kicsit egyfajta lázadásnak érzem a koronavírus miatti tiltások, a bezártság, és az egész helyzet ellen, ami a szórakoztatóiparban kialakult. Jól érzem?
Gábor: Nem. A „Szabad vagyok” szövege tulajdonképp nem áll semmilyen összefüggésben a jelenlegi helyzettel. Hetekkel a korlátozások életbe lépése előtt született, ahogy a zene is. Eredetileg az első sora úgy hangzott: „Jó, hogy nem vagyok híres…” És leginkább azon személyek karikatúrája akar lenni, akik viszont híresek és rettentő fontosnak tartják a saját – általában végletes – véleményük állandó deklarálását bármilyen helyzetben. Ilyen emberekből sajnos nagyon sok van, és még sajnálatosabb, hogy a legtöbbje egyáltalán nem figyel arra, amit kamerák előtt, avagy egy interjúban mond.
A dal tehát erre utal, amikor azt kijelenti, hogy „Szabad vagyok”. Nekünk nem kell annyira figyeljünk a tetteinkre, szavainkra – lévén nem ismer senki -, mint azoknak kellene, akiknek milliók csüngenek minden mozdulatán.
Persze a szabadságunk máris viszonylagos, amennyiben zenélésre adtuk a fejünket! Egyrészt innen érkezett a rácsok, a börtön gondolata. Ha azt éneklem a képernyőn, hogy nem látta még senki a képem a képernyőn, akkor ez egy olyan paradoxon, ami miatt máris kénytelen vagyok megváltoztatni a gondolkodásomat…
Laci: Szóval a rácsok ötlete már megfogant, mielőtt a koronatörténet átgázolt volna felettünk, tulajdonképp Peti azt is elintézte, hogy a váci fegyházban forgathassunk, de aztán bezárkózott a világ, és ez minket is alternatív ösvényre vezetett. Mindenki otthon volt kénytelen felvételeket készíteni, a saját rezidenciáját használva, a saját ötletei alapján, aztán ezeket a felvételeket vágtuk össze. Én például negyvenéves fejjel újra fára mászásra adtam a fejem, persze a fiaim elláttak jótanácsokkal előtte. A kertben sétálós jelenetnél pedig próbáltam röhögés nélkül figyelni, ahogy a kisebbik egy műanyag széken cipeli utánunk a laptopot, amiről a zene szólt, miközben néhányszor majdnem átesik a kutyákon.
Gábor: Itt említeném meg hozzátartozóink jelentős szerepét a történetben. Nekem például a feleségem tett tanúbizonyságot operatőri talentumáról, miközben társamul szegődött rabságom díszletei közé. A tömlöcszerű helyiség egyébként a hétköznapokban pinceként funkcionál és az én otthonomban található, illetve szerepet kapott még a felvételek során egy hajdanvolt istállóépület rácsos ablaka és egy télikert lapos teteje is, amelyek eléréséhez szintén nem kellett megszegjem a kijárási korlátozás szabályait.
Végezetül pedig a banda minden tagja ezúton szeretné megragadni a lehetőséget, hogy köszönetet mondjon Tóth Péter Pepének, a Nortyx stúdió vezetőjének, akinek az összes eddigi stúdiófelvételüket köszönhetik, és aki ennek a klipnek a képi anyagát is nagyon gyorsan összevágta annak érdekében, hogy az minél előbb megjelenhessen a közösségi médiában.
A CartoonBaby Facebook oldala:
www.facebook.com/kartonbebi
A CartoonBaby YouTube csatornája:
https://www.youtube.com/channel/UCw9STXw-57EuCMTNzTBgGLg
