Klippremier: Hena – Én leszek

HENA
HENA
Hirdetés

Hirdetés
Nagyon fiatalon, 15 évesen csöppent bele egy véletlen folytán a zenekari életbe. Először, mint vendég, később állandó tagja lett a Muffin’ Shop zenekarnak, amivel rendszeresen felléptek kisebb kluboktól kezdve egészen a Sziget fesztiválig. Itt kezdett el szövegeket írni, eleinte angolul. Ebből született egy komplett lemez is Say It Out címmel. A zenekar felbomlása után, a zeneszerző társával, Tóth Attilával közösen a magyar szövegek felé fordultak, így jött létre az első 4 dalból álló EP is, immáron HENA néven. Ennek első megjelent dala az Én leszek Ehhez jelentették meg a bemutatkozó videoklipet is.Ennek a magazinos premierjének ad ma helyt a Divatikon, s ennek apropóján beszélgettem a HENA duójának női tagjával, azaz Káposztás Hannával.

Mit kell tudni az Én leszek c. dalról?  Hogyan született, milyen volt az alkotói folyamat?

Hirdetés

 Attila átküldött nekem egy dalötletet, amit feljátszott gitárral, hogy mit szólnék hozzá. A még félkész dal annyira inspirált, hogy másnapra el is készültem a szöveggel. Innentől nem volt megállás, nemsokára elkészült a végleges formában. Egy könnyed, vidám hangulatot akartunk megfogni a hangszereléssel és a szövegvilággal, amivel sokan tudnak azonosulni. A dalszöveg arról szól, hogy van valaki az életünkben, akiért bármit megtennék és mindig ott leszünk neki. Ez nem feltétlenül egy szerelmi kapcsolat, szólhat barátságról vagy szülő-gyermek kapcsolatról is.

Honnan inspirálódtál?

Azt gondolom, hogy minden dolog inspirál, ami egy huszonévessel történhet. A dalszövegeket valós események ihletik, az Én leszek is szól valakihez. Ezt a dalszöveget azok az emlékek, helyszínek és élmények ihlették, amiket azzal a személlyel átéltem. Tavaly nyáron íródott, egy meleg, napsütéses napon. Az időjárás mindig közrejátszik a szövegek hangulatában, nyáron szoktam a könnyed, szerelmes szövegeket írni.

Milyen volt a forgatás? Milyen élményeket szereztél?

A videoklip alapgondolata az volt, hogy magát az alkotói folyamatot mutassuk be a dalírástól kezdve a szöveg elkészültén át egészen a stúdióban való feljátszásig. Ezért felhasználtuk a profi kamerával felvett képek mellett a spontán, telefonnal felvett pillanatokat is, mert azok is hozzátartoznak a dal hangulatához., amitől életszerű és valóságos lett. A végleges látványt illetően egy napló oldalát akartuk megjeleníteni, ahova az ember fényképet ragaszt be az élményeiről és leírja azokat.

Kinek és milyen gondolatokkal ajánlod az új dalt és a klipet?

Igazából mindenkinek ajánlom, azt gondolom, hogy a dalszöveg üzenetével bárki tud azonosulni. Könnyed nyári estéken egy fröccs társaságában kitűnő választás.

(A kislemez 2. tételére sem kell már sokat várnia a nagyérdeműnek…)

Mondd el a véleményed

Vörösmarty Mihály legszebb szerelmes versei

Új albummal jelentkezik az Omega Diatribe – íme a beharangozó