Új albummal jelentkezik az Omega Diatribe – íme a beharangozó

Fotó: Lányi Kristóf
Hirdetés


Parallel címmel új klippel jelentkezik Lucsányi Milán bandája, az Omega Diatribe, amely egyben a banda  szeptemberben megjelenő leendő vadonatúj, Metanoia című lemezének beharangozó videója. A srácokkal ennek apropóján ültünk le egy tartalmasabb beszélgetésre.

Miért döntöttetek úgy, hogy Európában egy héttel korábban jelenjen meg a lemez, mint az az ázsiai lemezpiacon (pontosabban konkrétan Japánban) és az USA-ban?
Ezt a döntést a kiadónk hozta meg annak érdekében, hogy az általuk alkalmazott marketingstratégia a legeffektívebben valósuljon meg a fentebb említett régiókban. A 2018-as Trinity c. lemezünknél is hasonló volt a protokoll, ami bevált, ezért eszünkbe sem jutott variálni ezen. Egy kikötésünk volt feléjük, hogy 2020.szeptember 12-ig legyen elérhető a lemez Európában, hiszen akkor startol a lemezbemutató turnénk, Budapesten.

Mit kell tudni a lemezről, illetve annak egyes dalairól?

Hirdetés

A lemez az 515 Studióban, illetve a Stray Heart Records-ban került rögzítésre, majd Svédországban nyerte el a végső formáját a Fascination Street Studióban, a svéd producer, Jens Bogren által. Tíz dal került fel a lemezre, sajnos a vírushelyzet beköszönte végett nem volt időnk befejezni a tizenegyediket határidőre. Ezúttal olyan hatásokat is beengedtünk a zenénkbe, amiktől eddig elzárkóztunk, többek között erre is utal a lemez címe: Metanoia.

Fotó: Lányi Kristóf –https://www.facebook.com/WsPhotoss/

Mit gondoltok, szerintetek mi volt az oka annak, hogy eddig elzárkóztatok? Minek köszönhető ez a nyitás?

Nagyon fontos szempont nálunk, hogy ne kezdjük el ismételgetni magunkat. Úgy éreztük, hogy az eddigi fegyvertárunknak a negyedik lemeznél jött el a vége, így szerettünk volna olyan dolgok felé nyitni, amit eddig nehezen tudtunk elképzelni a saját zenénkbe. Azt hittük, hogy óriási kihívás lesz ezeket az elemeket beleépíteni úgy a zenénkbe, hogy a magunkénak érezzük, de szerencsére minden ösztönösen ment, így nem kellett erőlködni egyik kreatív folyamat alatt sem, egyszerűen csak kiszakadtak belőlünk ezek az ötletek, amik felgyűltek bennünk az évek alatt, mert mondjuk egyikünk se merte forszírozni, vagy felszínre hozni ezen ötleteket…

Omega Diatribe
Omega Diatribe

Ha már az előbb említetted a lemaradó dalt, meg kell kérdeznem, mi lesz a lemezről az időközben kialakult vírushelyzet miatt lemaradt 11. dal sorsa?

A dalnak az egzakt sorsáról még nem döntöttünk, de sanszos, hogy ha lesz limitált második körös, vagy esetleg vinyl kiadása a lemeznek, akkor azon kap helyet, vagy esetleg különálló single-ként. Ez egyelőre a jövő zenéje és őszintén szólva nincs is kapacitásunk jelen esetben ezzel foglalkozni, most bőven van mire fókuszáljunk az új lemezen helyt kapott dalokkal kapcsolatban, hiszen 2020.augusztus 6-án jön a második single a lemezről, amihez szeretnénk összevágni egy exkluzív stúdió videó jellegű tartalmat.

Milyen volt a közös munka Jens Bogrennel? Vele honnan jött az ismeretség?

Szinte hihetetlenül hangzik, de egy zimankós téli reggelen megnyitottuk a zenekari Facebook oldalt, ahol Jens Bogren levele várt minket, miszerint a Trinity c. lemezünk óta követ minket és látta, hogy elindultak a soron következő lemezünk felvételei, így jelezni szeretné, hogy örömmel dolgozna velünk. Ekkor mi már majdnem alá is írtuk az egyezményt Tue Madsennel (többek között a Meshuggah, a Suicide Silence, a The Haunted és a Hatesphere zenekarok producere), akivel az előző korongunkat is készítettük. Mielőtt ezt megtettük volna, úgy voltunk vele, hogy adjunk egy esélyt Jens-nek és elküldtük neki a Parallel c. dalunkat, hogy műveljen vele, amit szeretne. A végeredmény pedig egyenesen odáig vezetett, hogy nála tettük le a voksunkat ezúttal. Jens olyan zenekarok lemezein dolgozott, mint a Sepultura, a Dimmu Borgir, az Amon Amarth, a Katatonia és még sorolhatnánk…

Miben más Jens Bogrennel dolgozni, mint Tue Madsennel volt?

Számottevő különbséget nem igazán tudunk tenni a két munkametódus között, hiszen két élvonalbeli európai producerről beszélünk, akiknek a szakmai tapasztalata évtizedekre nyúlik vissza. Nem tudnánk azt mondani, hogy az egyik jobb, mint a másik, vagy az egyik minősége más, mint a másiké. Egyszerűen csak Jens megközelítése passzolt ezúttal jobban a Metanoia lemezen szereplő dalokhoz. Az sem kizárt, hogy a következő lemezt ismét Tue Madsennel fogjuk csinálni, vagy éppen valaki teljesen mással…

Hirdetés
Omega Diatribe
Omega Diatribe

Honnan inspirálódtatok?

Folyamatosan inspirálódunk, az életnek nevezett fantasztikus utazás alatt. Többnyire a negatív és nyomasztó behatásokat próbáljuk levezetni a zenénken keresztül, ennek köszönhető, hogy nem túl vidám egyik korongunk sem. Mi kizenéljük magunkból a felgyülemlett negatív dolgokat, amire a közönségünk egy óriási pozitívenergia-visszacsatolással reagál. Ez így kerek!

Kinek és milyen gondolatok kíséretében ajánljátok a Parallel c. dalt?

Alapvetően bárkinek ajánljuk, aki nyitott gondolkodású és van felfedező hajlama megtapasztalni a 100%-ig őszinte zene adta energiát, akár metálzene-rajongó, akár nem. Mindig örömmel fogadjuk, ha olyasvalakitől kapunk pozitív visszajelzéseket, aki alapvetően nem ebben a szcénában mozog.
Akinek pedig nem idegen ez a szubkultúra, annak pedig azért ajánljuk, mert öt individuális lélek dolgozik azon, hogy a lehető legminőségibb, nemzetközi színvonalú anyagot prezentálja a közönségnek. Hátha tetszeni fog!

Milyen volt az alkotói folyamat?

A hangszeres rész megírása nem igazán zajlott máshogy, mint eddig, hiszen ezúttal is Gergő konyhakész dalait formálgattuk, illetve egészítettük ki a saját ötleteinkkel. Az ének, illetve vokálrészek megírása és rögzítése ezúttal többnyire Diószegi Kiki felügyelete alatt zajlott, hiszen elengedhetetlennek tartottuk, hogy egy külső fül is részt vegyen a kreatív folyamatban, ezáltal egy szakmai visszacsatolást biztosítva a demóinkra.
A dalokon talán most dolgoztunk a legtudatosabban és legkeményebben, ez maga a dalszerkezeteken is érződik, illetve tartogat meglepetéseket, ami eddig nem volt túlzottan jellemző ránk.

Honnan jött a kapcsolat Diószegi Kikivel, és milyen volt vele együttdolgozni?

A szakmából adódóan már ismertük egymást látásból, ezért nem volt teljesen idegen a viszony, mikor megérkeztünk hozzá a stúdióba, előzetes egyeztetés után. Cukorfalat a Kiki, nagyon megszerettük és élmény volt vele dolgozni!

Hol találkozhat veletek a nagyközönség?

Ha a COVID-19 is úgy akarja, akkor szeptembertől kezdetét veszi a 18 állomásos lemezbemutató turnénk, ami egészen decemberig tart majd és 9 országot fog érinteni, szerte Európában.

Köszönöm szépen az interjút!

Mondd el a véleményed
HENA

Klippremier: Hena – Én leszek

Nyisson ki a gyár! – avagy Zárjon be a gyár MAJDNEMRETRO módra, a koronavírus jegyében (dalpremier)