Lisszabonban forgatta vadonatúj klipjét Lacko&Gabe d.u.b. Taylor (klippremier)

Lisszabon
Hirdetés

A portugál főváros, Lisszabon pezsgő-lüktető, ízig-vérig mediterrán világába repíti a hallgatót Lackoh & Gabe d.u.b. Taylor vadonatúj klipje.Az alkotókkal ennek apropóján beszélgettem.

Hogyan született ez a remek klip? Milyen volt az alkotói folyamat? (Ti hogy éltétek meg belülről?)

Hirdetés

Lackoh:

A Heart of Lisbon című tracket egy 2016-os – több helyszínt is érintő – portugáliai utazás ihlette. Régóta érett már, de mindig akadt egy új élmény, ami előtérbe került, egy érzés, amit meg kellett fogalmazni. Aztán idén tavasszal, a korlátozások miatti ingerszegény környezet következtében végre lehetőség adódott visszanyúlni a múltba, felidézni a kellemes élményeket, és így született meg ez a zene.

Gabe d.u.b. Taylor: Jómagam a dal eredeti verziójának megszületésével találkoztam ezzel az egész attitűddel, ami a klipet is szülte.Ezt követően beszélgettünk Lackoh-val amikor egyben gratuláltam is neki a dalhoz, és azonnal rátudtam hangolódni az élményeire teljes mértékben, és az általa rögzített akkori képanyagokból illetve kiegészítő vásárolt és jogtiszta forrásokból táplálkozva az akkor még a fejemben létező remixhez kvázi meglepetésként is született meg a teljes klipanyag is ezzel egyidőben. A remix szinte azonnal jött és egy hét alatt teljes képet is öltött, mint általában a közös munkáink esetén az lenni szokott. Szóval abszolút pozitív volt és nagyon büszke vagyok Lackohra, hogy a lelkületét és az élményeit ennyire jól áttudja adni azzal amit csinál a zenéjében.(Azt tudni kell, hogy már jó pár együttműködésünk történt az elmúlt 3-4 évben, ami kezdetben kollegiális viszony, majd barátság és mostanra mondhatom azt nagyképűen, hogy amióta együtt zenélünk is, megszoktuk egymástól a dallamos minőségi ihletésű zenéket, ezt most sem volt másképp, ezért is alapítottuk meg a „Symbionts” projektünket, ami idén 2020-ban debütált.)

 

Honnan jött a lehetőség, hogy Lisszabonban forgassatok? Milyen élményeket szereztetek? Miért éppen Lisszabonra esett a választásotok a klip helyszínéül?  

 Lackoh:

2016-ban Portóból utaztunk le egy napra repülővel Lisszabonba. November volt, Portóban szokatlanul hűvös, és esős volt az idő. A fővárosban viszont kellemes napsütés fogadott minket a kissé nyirkos reggel után. És már ez egy elmondhatatlanul jó érzéssel töltött el. A napsütés, a hatalmas, tágas terek nyáriassá varázsolták a hangulatot, vidámnak, és felszabadultnak éreztük magunkat. Ha elkap egy érzés, minden inspirál: a levegő illata, a napsütés, a felhők az égen, a tenger, óceán látványa, a mosolygó emberek az utcán…Ha megvan az alap, akkor a legapróbb dolgok is könnyedén lendítenek tovább, egyre magasabbra.

Milyen volt a forgatás?

 Lackoh:

A videón is feltűnő Parque Eduardo VII, az onnan majdnem a partig vezető széles, színes sugárút, a Belém torony, a hatalmas Április 25-e híd mind-mind olyan lenyűgöző látványosság, mely magával ragadja az embert, az érzelmeket. Kicsit talán árnyalta a képet a parton járőröző, állig felfegyverzett rendőrök látványa, nem tudtuk, hogy ez az akkoriban fenyegető terrorveszélynek volt köszönhető, vagy valamilyen rendezvényre, diplomaták fogadására készültek, de ez az érzés gyorsan el is illant, ahogy belevetettük magunkat az egyébként népes és színes város forgatagába, hallgattuk a hang drumon játszó utcazenészeket, és a zenére táncoló társaikat. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy ezt nekem is „fel kell dolgoznom” valamilyen formában. Aztán séta tovább, az emelkedőkkel, és lejtőkkel tarkított utcácskákon, kis kitérő egy grillezett kardhalra, és a kihagyhatatlan lisszaboni villamosozás, egy csepp nosztalgia. Számtalan helyen tekeregtünk Lisszabonban, leginkább gyalog, de nem hagytuk ki a tömött metrót sem. Éjfél körül, Portóba visszatérve több, mint 20 kilométerrel a lábunkban pár hideg sör után elégedetten ájultunk be az ágyba.

Gabe:

Én személy szerint nagyon élveztem, még ha Lackoh élményeit is kellett tudatosan vagy éppen spontán megvalósítanom a remixem képi anyagánál. Én úgy gondolom, hogy ez maximálisan sikerült Lackoh visszajelzése alapján visszaadnunk.

 Mi inspirálta? 

 Lackoh:

Régóta érett tehát a track, és bátran állítom, hogy ez volt a csúcspontja a Portót, Bragát, Aveirot, Espinhot is érintő utazásunknak (amit egy hét alatt, portói bázisról jártunk be). A maga nemében természetesen mindegyik helyszín megfogott, talán Braga volt még az, amelyiket igazán hozzám közelállónak éreztem. Az egész hét fényét, hangulatát egyvalami emeli igazán: ez volt az első alkalom, hogy láttuk az óceánt. És persze azért hozzá kell tenni, hogy a magyarországi novemberből kimozdulni délre igazán lélekmelengető, és nem csak átvitt értelemben.

Tervben van a többi helyszín „megzenésítése” is, mindegyik külön megfűszerezve azzal a hangulattal, abban a stílusban, ami a leginkább illik hozzá. Az Ibériai-félsziget – leginkább Spanyolország (korábbi spanyolországi utazásaimból szintén meríteni fogok még) – a legkedveltebb úticélom, bízom benne, hogy a közeljövőben ismét eljutok oda feltöltődni azokkal az érzésekkel, amik utána leültetnek a billentyűzet elé, és zene formájában adhatom tovább minden embernek, szerte a világon.

Kinek és milyen gondolatok kíséretében ajánlod a dalt és a klippet?

Lackoh:

 

Az eredeti tracket és a remixet is ajánlom mindenkinek, kikapcsolódásképpen, emellett részemről az az üzenete, hogy hozzuk ki a legtöbbet az életből, ismerjünk meg új embereket, új tájakat, más kultúrákat, szerezzünk élményeket, amikor tehetjük, lazítsunk, törjünk ki a mókuskerékből. Nagyon sokat segít, és hosszú időre feltölt egy-egy ilyen kiruccanás. És ha bármilyen formában ki tudjuk fejezni magunkat, át tudjuk adni azt az érzést, amit kaptunk, tegyük meg. Hagyjunk nyomot magunk után, hogy itt voltunk, éltünk, éreztünk.

 

Gabe:

Lackoh gyakorlatilag mindent elmondott szerintem.

Talán annyival egészíteném ki, hogy szerintem a világnak most még nagyobb szüksége van arra, hogy legyen minőségi dolgokból lehetősége táplálkozni, és legyenek irány mutató (nem kaptafa) dolgok.

Nem kívánjuk eladni magunkat, hanem magunkat adjuk, ami önmagáért beszél.

Szeretjük, amit csinálunk, és ha ez másnak is tetszik, mi nagyon nagy örömmel kezeljük és fogadjuk.

Minden korszaknak megvolt az ellenállása, a véleménye, és meg is marad.

Mi nem állunk be a sorba, csinálhatnánk azt, ami „trendi”, vagy menő, de inkább azt csináljuk, ami számunkra kedves és amilyen stílusban az jól áll, elegánsan, nyilván merítve az általunk kedvelt előadókból, és könnyű vagy akár komolyzenei stílusokból, hangzásokból.

Csináld, amihez értesz, és értsd, amit csinálsz

Ajánlom a zenénket fiatalnak, vagy idősnek ha örömét leli benne , de a „Heart Of Lisbon” egy egyértelmű szellemi és spirituális, vagy akár gondolati utazás.

Nézzétek,hallgassátok szeretettel!

Lackoh’s Socials:

Youtube:
https://www.youtube.com/user/lackoh1

Soundcloud:
 https://soundcloud.com/l-szl-sajerman

Facebook:

 https://www.facebook.com/laszlo.sajerman 

Gabe d.u.b. Taylor’s Socials:
Facebook:

https://www.facebook.com/gabedubtaylor

Soundcloud:

 https://www.soundcloud.com/gabedubtaylor

Bandcamp:

 https://gabedubtaylor.bandcamp.com/ 

WordPress:

https://www.gabedubtaylor.wordpress.com

Talenthouse:

 https://www.talenthouse.com/gabor-szabo 

YouTube:

https://www.youtube.com/channel/UCtGz… 

Reverbnation:

https://www.reverbnation.com/gabedubt… 

A Symbionts csatornái:
Facebook:

https://www.facebook.com/symbiontshun… 

YouTube:

https://www.youtube.com/channel/UCLWW…

Mondd el a véleményed

Átlagos gyerek – új klippel jelentkezik Dzsiiza, G-Lew és Wukovics (klippremier)

Bennünk él – Tóth Dani újdonsága (klippremier)