A 7 Vezér című műsorba várják az alkotásokat
A 7 Vezér című műsorában klipversenyt hirdetett a Sláger TV, amelyre július 31-ig várják a fiatal, feltörekvő előadók és zenekarok jelentkezését. Az alkotások közül a szakmai zsűri a nézők segítségével választja majd ki a győztest. A legsikeresebb klipeket a jövőben a Sláger TV-n is láthatják majd a nézők, a nyertesnek pedig a csatorna segít elkészíteni a következő, profi videót is.
Mitől jó egy klip? Czutor Zoltán, a Sláger TV 7 Vezér című toplista műsorának házigazdája szerint attól, hogy „ott ragadsz a képernyő előtt, mert meg akarod nézni”. A Belmondo frontembere az elmúlt években rengeteg klipet látott, ám vannak olyanok, amelyekre különösen szívesen emlékszik vissza. „Ilyen volt a Crazy Gnarls Barkley-tól vagy Sheryl Crow-tól az All I Wanna Do, de ha még messzebbre megyünk időben, akkor mondhatnám a Sledgehammert is Peter Gabrieltől, ami vizuálisan brutális
katarzis volt” – idézte fel a műsorvezető, aki úgy véli, hogy egy ötletes klip elkészítéséhez vizuális fantáziára is szükség van.
A Sláger TV által meghirdetett klipversenyben azok is bemutathatják tudásukat, akik bár tehetségesek, és zeneileg is érzékenyek, de nincs lehetőségük eljutni a nagyobb nyilvánosság elé. „Körülbelül 2-4 perces, zeneileg bátor, merész, érdekes és meglepő klipeket várunk a pop, a rock és a rap világából. Azonban úgy gondolom, hogy ez nem csak klipverseny, mert egy jó klip elválaszthatatlan a daltól, ezért fontos, hogy a jelentkezők zeneileg és szövegben is erős számokhoz készítsék el a videót. A vizuális koncepció tekintetében pedig engedjék szabadon a fantáziájukat. Ha esztétikailag érzékenyek, abból csak jó sülhet ki” – tanácsolta a szombatonként 14.00 órától jelentkező 7 Vezér műsorvezetője, aki az alkotások elbírálását is segíti. A nyár közepéig beérkezett videókból ugyanis a csatorna munkatársai választják majd ki azokat, amelyeket a műsorban is bemutatnak. Végül a nézői szavazatok alapján dől el, hogy melyik lesz a győztes alkotás.
Fái András, a Sláger TV producere azt is elárulta, hogy miért tartották fontosnak a megmérettetést. „Hiányoznak a jó klipek! Nagyon sok színvonalas zenét nem tudunk játszani műsorainkban, mert az alkotók nem készítenek hozzá olyan videoklipet, ami művészileg és technikailag is megfelelő lenne a televíziós sugárzásra. Szeretnénk, ha ez a verseny is még jobban tudatosítaná a zenészekben és producerekben azt a gondolkodást, hogy a mai multimédiás környezetben a sikeres zenei projekthez hozzátartozik a képi megjelenítés, image.”
A klipeket a következő email-címre várják: [email protected]
Beküldési határidő: 2016. július 31.
Mondd el a véleményed