Koncz Zsuzsa: “Nem találtunk otthonra a …”

Hirdetés

Új lemezzel és Aréna-koncerttel készül Koncz Zsuzsa, aki kertelés nélkül beszél a körülöttünk zajló változásokról, a női egyenjogúság terén a középutat preferálja, és örül, hogy Adele visszaadta a pódiumzene becsületét.

Az énekesnő a Magyar Narancs-nak adott interjút.

Két éve azt mondta, hogy nem ad több Aréna-koncertet, és a zeneipar változása miatt a lemezkészítés sem motiválja. – hangzott a felvetés

Hirdetés

Koncz Zsuzsa így válaszolt: “Ez egy feltételes módú megjegyzés lehetett, és inkább Bródytól, mint tőlem, de hogy újra legyen Aréna-koncert, arról már az az érdeklődés és szeretet is meggyőzött, ami három éve ott felénk irányult. Nem találtunk otthonra a mai médiavilágban, kevés a lehetőségünk rádióban és televízióban szerepelni, így aztán ha nem koncertezek, légüres térben érzem magam. És légüres helyzetben megkérdőjeleződik sok minden, ami egyébként természetes. A koncerteken érzem igazán, milyen fontos a közönségnek, amit csinálunk, és ez az érzés nagy szerepet játszott abban, hogy vállaljak egy újabb Aréna-előadást.”

“A sors úgy hozta, hogy ezzel egy időben a Hungaroton is felkért egy lemezre. Bár már a Tündérország idején sem éreztem késztetést arra, hogy lemezt csináljak, kötelességem volt felvenni Cipő hátramaradt dalait. Az alkotói folyamat végül olyan gördülékenyen zajlott, hogy három hét alatt összejött egy lemezanyag, amit máskor évekig kell gyűjtögetni. Most sem voltunk gondban, mert három év alatt akkorát fordult a világ, hogy arról bőven akadt mondanivalónk.” – tette hozzá az énekesnő.

“Ki hitte volna nemrég, hogy egy olyan karakter, mint Donald Trump, az Egyesült Államok potenciálisan választható elnöke lehet? Závodi Gábor és Maróthy Zoltán felvillanyozva, nagy kreativitással vetették bele magukat a munkába, és még Bródy is, aki évtizedek óta azt kérdezi ilyenkor félig ironikusan, hogy miért nem a régi szép dalokat éneklem, rögtön rábólintott az ötletre, csak azt kérte, hogy az ő albumát és Aréna-koncertjét várjuk meg vele. De már a Ráadáson dolgozva is küldött dalokat, többek közt Ady egyik legdramatikusabb versét, az 1912-es Történelmi lecke fiúknakot. Úgy gondolom, már ezért a versért érdemes volt elkészíteni a lemezt.”

Ajánljuk!

Ady Endre: Történelmi lecke fiúknak

Mondd el a véleményed

Premier KultcaféPremier Kultcafé

Adele dalaival lép színpadra a Harlem Gospel Choir