Köszönet egy műsorért – az Eurovízióért, az eltelt három évért… Mindenért. Ezen az estén a Cotton Clubban egy kis csoda született ismét, amikor a 22 éves fiatalember a színpadra lépett. A hangulatos terem hamar megtelt, mindenki azért érkezett (akár az ország másik feléből is), hogy a fiatalabb Vastag fiút, Tamást hallják.
Azt hiszem, elmondhatom azt, hogy az egész eddigi pályafutását átfogta ez a koncert. A „köszönömön” elhangzott többek között Frank Sinatra, Robbie Williams, Elvis Presley dala, valamint saját gyöngyszemek is. A hangulatot már az élőzenés kíséret is megalapozta.
Az egész közönség őt figyelte, s számomra szívmelengető volt, hogy láttam az énekes családját, akik a színpadhoz közel foglaltak helyet, jelenlétükkel támogatták őt.
Különleges egyveleget kaphattunk… Néhol vidáman táncoltunk, máskor néhány könnycseppet is elmorzsolhattunk.
Különös volt látni Tomi meghatódottságát, átszellemültségét némely dalnál.
Úgy gondolom, hogy az előadó művészetben az egyik legnehezebb dolguk, az énekeseknek van. Kiállni a színpadra, ahol mindenki őket figyeli. Ekkor védtelenek, és saját magukból adnak Valamit. Ez egy bensőséges dolog, hiszen nem egy hangszert szólaltat meg, nem egy karakter bőrébe bújik bele, hanem a saját hangján keresztül a lelkét, az érzéseit tárja ki felénk.
A koncert végére Tamás mindenki számára apró meglepetéssel készült, amit személyesen adott át. Ez bizonyára minden résztvevő „gyűjteményének” kedves darabja lesz, őrizve az este élményét. Lehetőség volt közös kép készítésére, erről is gondoskodtak a szervezők.
Bizton állíthatom, hogy senki sem távozott csalódottan. Vastag Tamás méltóképpen mondott köszönetet: pályája rövid, másfél órás bemutatásával, az emberek megbecsülésével. Megígérte nekünk, és ezt nem fenyegetésképpen mondta: Nem szabadulunk meg tőle könnyen, ő itt lesz nekünk és reméli, hogy mi is neki.
De teszem fel a kérdést: Miért is akarnánk tőle megszabadulni?
