A műsorvezető, ahol csak teheti, fotókat készít!
Lilu munkája mellett kisfiáért rajong a legjobban. Dávid igazi pasiként rajong az állatokért, a kocsikért, és a gépekért. A szőkeség a Házasodna a gazda műsorával számtalan vidéki helyszínre jut el, ahová az óvódás apróság nem követheti őt. Hogy megismertesse fiával a világot, Lilu igyekszik mindent megörökíteni az éppen aktuális környezetéről.
„Minden reggel úgy indulok el otthonról, hogy Dávid megkér, fotózzam le, amit csak látok. Igyekszem eleget tenni a kérésének, így lefényképezek neki az állatoktól kezdve a szalmabálákon át mindent. Az állatkert látogatás amúgy is gyakori program nálunk, a traktorokért, markolókért és hasonló nagy gépekért pedig igazi pasiként, egyenesen rajong. Ha valami érdekes dolgot sikerül a távollétem során megörökítenem, a telefonomról egyből elküldöm e-mailben a férjemnek. Ő rögtön megmutatja Dávidnak, amikor pedig hazaérek, együtt is megnézegetjük a képeket és közben elmesélem neki, merre jártam. Ha valamit még nem ismer, igyekszem elmagyarázni, hogy mi az, és hogyan működik. Örülök, hogy meg tudom neki mutatni, mivel töltöm az időmet, amikor nem vele vagyok. Ma már bárhol könnyedén fotózok, és nagyon jó érzés visszanézni, merre járok és mit élek át nap mint nap.” – árulta el a büszke édesanya.

Írta: Hatos Nikolett. 2012.10.06.
Forrás: RedLemon
Hirdetés
Mondd el a véleményed