Locsolkodós videóval és hamarosan klippel jelentkezik az Aurevoir (beharangozó)

Hirdetés

Fejér Misivel, az Aurevoir énekes-mandolinosával húsvéti videójuk kapcsán beszélgettem.

Mit kell tudni erről a kis locsolkodós szösszenetről?

Hirdetés

Mindannyian úgy nőttünk fel, hogy természetes számunkra a húsvéti locsolkodás. Minden évben járunk együtt hangszerekkel muzsikálni a lányokhoz, akik ezt hál’ Istennek mindig nagyon várják. Idén egy kicsit el voltunk kenődve, hogy ki kell hagynunk, így az lett a döntés, hogy bepótoljuk online. A locsolkodós videó feltöltése után a sok megosztásból, köszönetből és kedvelésből úgy látszik, nagyon sok lánynak (avagy nőnek, néninek, csajnak fontos ez a szokás.

 Ti hogy töltitek a Húsvétot?

Azt hiszem ahányan vagyunk, annyiféleképpen.
Én hívő ember vagyok, úgyhogy számomra a húsvéti ünnepkör az egyik legfontosabb történéssorozat az évben, de bátran állíthatom, hogy mindenkinek különleges ez az időszak. Ha másért nem már csak azért is, mert ahogy említettem, hétfőn megyünk a lányokhoz megakadályozni az esetleges hervadást, ezután pedig este táncházzal egybekötött locsolóbál következik, ahol hajnalig ünnepeljük az eseményeket.

Készültök-e esetleg valamivel mostanában az Aurevoir rajongóinak?
Természetesen!  Holnap (szerda) este 18:00-kor megjelenik az egyik dalunk, a Várlak című szám videoklipje. Készülünk továbbá a közeljövőben megosztani más videós anyagokat is, de ezek tartalma egyelőre még maradjon hadititok.

 

Fotó: Fejér János

Mondd el a véleményed
Pit of Saron

Klippremier: Pit of Saron – Everdream

A Férfiak Klubja elindította az ÉrtékLáncot. Készítsünk saját Családi Legendáriumot!